Jobbikos balkanyar

Érdekes átrendeződések mennek végbe a magyar politikai arénában. A Jobbikot mindeddig élből elutasító álbaloldali pártok egyre megengedőbbek a nemzeti radikalizmust lassanként maga mögött hagyó, ma már önmagát „modern konzervatív pártként” meghatározó szervezettel szemben. A Jobbik a retorika szintjén elutasít mindenféle együttműködést ezekkel a pártokkal, de látványos gesztusokat tesz szavazóbázisuk irányába. Krokodilkönnyeket hullat a Népszabadság megszüntetése kapcsán, s a sajtószabadság helyreállítását ígéri kormányra jutásának esetére, ürügyet kreál arra, hogy ne szavazza meg azt a bevándorlásügyi alkotmánymódosítást, amelyet korábban maga javasolt, élesebben támadja a kormányt, mint  az álbaloldal párttöredékei, beveti a legtöményebb, legirreálisabb szociális demagógiát (bérunió), cserébe komoly médiafelületet kap az Orbán Viktor ellen felesküdött korábbi szövetséges, Simicska Lajos sajtóorgánumaiban. (Sokan ide illesztik a Hanuka kapcsán Köves Slomónak címzett üdvözletet, ami logikailag, célját tekintve ide is tartozhat, viszont míg az előzőekben felsoroltak nemzetstratégiai szempontból kifogásolhatóak, a magyar–zsidó viszonyról folytatott őszinte párbeszéd, a lövészárkok betemetése, annak kimondása, hogy a jobboldalon nem mindenki náci és a zsidóság soraiban sem mindenki nemzetellenes – amit Vona Gábor már egy évvel ezelőtt leszögezett évértékelő beszédében –, fontos dolog.)

Végül itt van egy apróságnak tűnő újabb üzenet: a Jobbik világhálós portálja, az Alfahír Jeszenszky Gézával közöl interjút annak kapcsán, hogy Szíjjártó Péter magyar külügyminiszter letiltotta a december elsejei román nemzeti ünnep kapcsán a magyar diplomatákat a román fogadásokon való részvételről azzal az indokkal, hogy a magyaroknak e napon nincs mit ünnepelniük. Jeszenszky elmondja, ez szerinte helytelen, s hogy ő ezeket az alkalmakat nagykövetként arra használta, hogy felvilágosítsa más országok diplomatáit arról, mi is történt december elsején és milyen ígéreteket tett akkor a románság a magyarok irányában. Ha nem is osztom, de a magam részéről nemzetpolitikai szempontból semmi kivetnivalót nem látok Jeszenszky Géza álláspontjában, ez is egy megközelítés, az RMDSZ kezdettől ezen a vonalon indult el, akárcsak a magyar diplomácia. Jeszenszky szerint „helyre kellene állítani az emlékműveket, és közösen kellene emlékezni a halottainkra”, aminek „előfeltétele, hogy megszűnjön a magyarellenesség és megvalósítsuk a székely autonómiát”. Ha van probléma Jeszenszky Géza gondolkodásával, akkor az nem ebben az interjúban ütközött ki. Jeszenszky a végtelen naivitás és az idealizmus áldozata. Annak idején Magyarország az elsők között ismerte el Szlovákia önállóságát, ahelyett hogy a magyar diplomácia arra hivatkozott volna, hogy a párizsi békeszerződés nem rögzítette a határvonalat Magyarország és Szlovákia között, és kérte volna az etnikai határ mentén az új határ közös megállapítását. E naivitás a későbbiekben többször kiütközött abban, hogy a volt külügyminiszter úgy tett, mintha nem venné észre vagy nem akarná észrevenni a globális háttérhatalom működését és annak logikáját.

Mi a probléma? Az, hogy a Jobbik szembe megy önmagával. Éveken keresztül a határozottságot, keménységet követelte a magyar külügy részéről a szomszédos országok viszonylatában. Most, amikor a külügyet egy olyan ember vezeti, aki az összes eddigi külügyminiszter közül a legközelebb áll ahhoz, amit a Jobbik hirdet, akkor a pártot ismételten elítélő Jeszenszky Gézát interjúvolják meg csak azért, hogy rúgjanak egyet a magyar kormányba, hogy leírhassák szalagcímben: „hiba, hogy az Orbán-kormány nem engedte a román ünnepre a diplomatákat”.

Ma már az Index is arról cikkezik, hogy a Jobbik a baloldal szavazóira utazik, aminek kétségkívül számos jele van. Vélhetően Vona Gábor azt reméli, hogy a Jobbik törzsgárdája megmarad, míg sikerül a baloldalról annyi szavazót átcsábítani, amennyi elegendő a győzelemhez. Úgy tűnik, a pártvezetés azt nem számította be, hogy a két szék között könnyen a pad alá kerülhet.

A választók nem programozott robotok, a Jobbik milliós tábora nem véletlenül alakult ki. Tagjainak nagy része nem a pártlogó, valamint az elnök bűvöletében él, hanem a hirdetett program, a felvállalt értékek, a nemzetpolitikai üzenetek vonzották ehhez a politikai erőhöz. Nehéz lenne meghatározni, hogy a választók politikai opcióit milyen mértékben határozza meg a stílus és milyen mértékben a tartalom. A Jobbik egyszerre változtat mindkettőn.

A stílus mérséklése, a nemzetközi szalonképesség szempontjainak figyelembe vétele, a szélsőséges imázs levetkőzése, a néppártosodás fontos akkor is, ha ezzel a párt szavazókat veszít a jobbszélen. Azt ugyanis aligha kellene tagadni, hogy bár a párt soha nem volt szélsőséges, de kikacsintott azok felé, s igyekezett begyűjteni a jobbszél szavazatait. Viszont a stílussal együtt tartalmi kérdésekben is megváltoztatni az üzenetet már nagyon veszélyes. Különösen egy nem kis részben ellenséges médiakörnyezetben, mely gondoskodik arról, hogy az elvi következetlenséget kinagyítsák és kihangosítsák. A Jobbik választóinak jelentős része gondolkodó ember, őket következetes politikai vonalvezetéssel lehet megtartani, ami igencsak veszélybe került az elmúlt esztendőben.

Nemzetpolitikai szempontból kétségkívül lenne haszna annak, ha a nemzeti érdekek irányában közömbös, illetve azokkal szemben nem ritkán ellenséges politikai alakzatok, egész pontosan a globalista háttérhatalom szolgálatára felesküdött álbaloldali pártok nem kerülnének be az országgyűlésbe. Lenne két szociálisan érzékeny nemzeti párt, a Fidesz és a Jobbik, valamint az LMP, amelyre ha nem is lehet minden fontos kérdésben számítani (az alkotmánymódosítást például nem szavazták meg), de aligha vádolhatóak öncélú nemzetellenességgel, mint a DK és a hajdani SZDSZ egésze, illetve az MSZP és az Együtt nagy része.

E stratégia sikeresélye viszont rendkívül csekély, a Jobbik talán elcsábít annyi szavazót a baloldalról, amennyit veszít a jobboldalon, de annyit aligha, hogy a választásokat megnyerje. Akkor viszont mire volt jó az egész párt hitelét kockára tevő balkanyar, a törzsgárda elbizonytalanítása és az elvi következetesség feladása?