Járvány előtt, járvány után

Valóban ijesztő, hogy az emberek szájmaszkkal közlekednek, nem mernek kezet fogni, leülni egymás mellé, az ünnepeket a lehető legszűkebb körben ülik meg, és már egy őszinte nevetés is ritkán csendül fel deformálódott világunkban. Életünk egy része átköltözött a világhálóra, virtuális beszélgetések, találkozások, viták vagy megbékélések szem-és fültanúi lettünk. Bezártak a színházak, mozik, stadionok, kiállítótermek, tanintézetek, nem lehettünk ott keresztelőkön, születésnapokon, temetéseken. Nekem talán az fájt a legjobban, hogy barátainkat sem tudtunk elkísérni utolsó útjukra, a magány csöndjében sirattuk el őket anélkül, hogy búcsúkönnyet ejthettünk volna fejfájuknál.
Persze a csőcselék nagy részének nem a kultúra hiányzik, nem is az, hogy méltó módon búcsúzzon halottaitól, hanem imádott kocsmája, ahol nem iszogatathat kedvére, vagy nem bulizhatja magát részegre. És egyáltalán, nem tehet azt, ami éppen eszébe jut. Merthogy szerinte járvány nem is létezik, minden csak mese, és amúgy is, neki senki se mondja meg, mit és hogyan kell tenni.

a magunkfajta újságírókat pedig állandóan szidják, mert tényeket tárunk az olvasók elé. Klasszikus eset: ha megírjuk, azért vagyunk szemetek, ha hallgatunk, akkor azért. Ehhez hasonló, amit a vírus ellen küzdő tudósok kapnak: eddig az volt a baj, hogy nincs oltás, most van oltás, de az több okból is fölöttébb gyanús… Erről ismét Virág elvtárs jut eszembe, aki A tanú című filmben kerek-perec megmondta Pelikánnak: az a gyanús, aki nem gyanús! A közösségi hálók egyik átka, hogy immár mindenki katolikusabb akar lenni a pápánál. Lehet éppenséggel jegyszedő a moziban, esztergályos a gyárban vagy virágárus a piacon, akkor is jobban tudja mindenkinél, hol tart éppen az orvostudomány. Hogy mi a jó és mi a rossz az emberiségnek. Általában arctalanságba és névtelenségbe burkolózva meg is mondják a tutit. Aki pedig észérvekkel próbál hatni rájuk, az a világ legnagyobb idiótája.
E hónapok különben számomra arra is jók voltak, hogy betekintést nyerjek néhány ismerősöm, barátom gondolkodásmódjába. Azzal semmi bajom, ha valaki akarattal el akarja tenni magát láb alól, de azt elvárom, hogy az én rongyos életemet tiszteletben tartsa, egészségemet kímélje. És főleg az elmémet ne szennyezze.

Én sem szólok bele, ha valaki az 5G-től való félelmében füstjelekkel akar kommunikálni…
A 2020-as év sajnos a járvány miatt írja be magát a köztudatba. Az utókor talán úgy fogja emlegetni ezeket az időket, mint „a járvány előtti” és a „járvány utáni” éveket. Egyelőre bízzunk Hemingway szavaiban, miszerint az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem. Ez vigasztaljon a jövőre nézve…