
2014. február 14., 23:352014. február 14., 23:35
2014. február 17., 12:182014. február 17., 12:18
Olvasom Sipos Zoltán nagyszerű riportját arról, hogyan záródnak ki a kismamák a munkavállalók világából, miként bánnak (el) velük a munkaadók. És persze rögtön előjön a személyes példa, a megannyi megalkuvás kisgyermekes anyaként, a hassa-hessézve beszélő közepesen nagyfőnök cinikus arca, amint az önéletrajzomat tanulmányozza. És az a rövid, arculcsapó mondat: „haha, ehhez a munkához érettségi sem kell.” A munka végül életem egyik legkönnyebbike volt, félkézzel csináltam, és élveztem azt is, hogy néhány órán keresztül csak ülök, és közben senki nem tömköd plüssmackót a fülembe. De mennyiünkbe égnek bele ezek az alig bővített mondatok. És mennyi sokkal szebb mondatot lehetne összefűzni némi empátiával, bizony.
Aztán később még egy jelenséggel találkoztam, több ilyen anyát ismerek. Ők sikeresen munkába álltak a két év után, ott folytatták, ahol abbahagyták. De nem értek el időben az óvodába-iskolába, orvoshoz, szülői értekezletre, fociedzésre. Koszos maradt a padló, mosatlan az edény. Így feladták az állásukat, és azt hiszem, jócskán önmagukat is. Többen közülük másik munkahelyre mentek: rosszul fizet és nem tetszik a munka ugyan, de lejár délelőtt. Mások takarítást, gyerekfelügyeletet vállalnak iskolaidőben. Van hozzá egyetemi diplomájuk is. A korábbi taposómalom nem hiányzik nekik, de a sikerélmény, a szakmai, az nagyon. Nemrég beszéltem az egyik anyukával, azt mondja, mintha ő, aki volt azelőtt, már nem is létezne. Kellene némi visszajelzés arról, hogy tud a monoton feladatvégzésen kívül is valamit. Családanyaként sikeres persze, mindenki elégedett. De valami azért mégis hiányzik.
Igen gyakran nincs jó döntés, és mégis választani kell: (némi) karrier vagy család. Mifelénk nemcsak az összeegyeztethetőség a gond, azt talán sokan megoldanák. Ám mifelénk az anyák legtöbben rosszul keresnek, ha családbarát munkát sikerül találniuk, pláne. A teljes munkaidő valamivel jobban fizet, de sok család általában, ha a gyermekekről, háztartásról van szó, a nő fizetésével számol: hiába ennyi a kereseted, anyukám, ha este hatra esel haza. Ha a bébiszitter havi bérét felszámoljuk, szinte csak annyival maradsz, mintha azt a gyengén fizető, hamarabb végződő, nem neked való munkát vállalnád. És nagyon fájó, tényleg: nem lehet jó lelki egészségben élni úgy, ha más tölti a délutánokat a gyermekeinkkel.
És persze úgy is kutya nehéz, ha csak túlélni jut pénz. Mert eközben ott a nyomás ugyanezeken a fiatal családokon: haladni kell, gyűjteni. Abból a kicsiből is. Hisz a fészekrakás ideje ez. Igen gyakran konganak az erdélyi hűtők az ürességtől, ha új kanapé kerül a nappaliba. Sok szülő kényszerül lemondásra elemi szükségleteiről is egy felszerelt konyha, egy jobb autó miatt, és sok gyermek eszik olcsó, gyenge minőségű élelmet ugyanezért.
A kívülrekedt anyukák egyik jellemző életérzése a várakozás: hogy egyszer majd eltelik ez is. Mennyi egykedvű szülőt lehet látni a játszótereken, akik ott vannak, és mégsem. Akik várakoznak. Hogy túl legyenek ezen is, hogy nőjön a gyermek. Ilyenkor szinte látja a kívülálló, ahogy éppen nő a gyermek, mint rügy a lassított természeti filmeken.
Továbbgondolva ezt a fajta várakozást: ez az egyik meghatározója az én erdélyiség-érzetemnek is. A várakozás az örök idők óta tartó ideiglenesség-érzés megszűntére. A várakozás hétköznapi bizonyosságokra, azt hiszem. Arra, hogy ami tegnap egyet jelentett, az holnap is ugyanazt jelentse. Arra, hogy egyszer majd lesznek szabályok, amelyeket más is ugyanúgy tart be, mint én. Hogy egyszer majd előre tervezhetek, hogy tudni fogom, miképpen járható és merre vezet az út, amit választok. Ez adna nekem biztonságérzetet, és a biztonságérzet máris jobb minőségű hétköznapokat. De itt mi sokszor nem utat járunk, hanem nehéz szögesbakancsban, alig biztosított kötelekbe kapaszkodva lihegünk hegyre felfelé. Igen, felnőttként hegymászókká leszünk mi itt mind a Kárpátok gyűrűjében.
Balázs Ferenc (1901–1937), a kiemelkedő unitárius lelkész, költő, író, faluszervező szellemi örökségére összpontosít 2026-ban a Magyar Unitárius Egyház. Kovács István püspök megkeresésünkre Balázs Ferenc szerteágazó tevékenységéről beszélt.
Az Alföldön ügyes kezű mesteremberek is készítették, Erdélyben tamburaként emlegették, Kodály a szegények hangszerének nevezte. Ma virágkorát éli: hungarikum lett, és egyre többen veszik kézbe. Gyermek- és ifjúsági citeratalálkozón jártunk Maros megyében.
A börtönlelkészi szolgálat láthatatlan, mégis létfontosságú terület a lelkipásztori munkában. Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor a szamosújvári és besztercei börtönökben vigaszt, reményt és Isten igéjét viszi a rabok számára.
„Reformátusnak kell maradnunk, a Szentírásra és hitvallásainkra építve” – vallja Kolumbán Vilmos József erdélyi református püspök. Interjúnkban Kolumbán Vilmos József a Református Egyházak Világközössége progresszív teológiai irányáról is beszélt.
Legyen szó képzőművészetről vagy irodalomról, műveiben visszaköszönnek a természettel összhangban élő faluközösségbe kapaszkodó gyökerek, az irányt mutató népi bölcsességek, a sallangok nélküli kifejezések, a deportálást túlélők közösségi traumája.
A rövid ideig tartó hideghullámot követően szerdától ismét enyhe, csapadékban gazdag időjárás várható, a nappali csúcshőmérséklet elérheti a 10 fokot. Melegfronti hatásokra kell számítani.
Kutyaszorítóba kerültek a négypárti bukaresti kormánykoalíciót alkotó politikai alakulatok, köztük is kiemelten az RMDSZ: úgy kell elszámolniuk a felháborodott polgárok előtt a népszerűtlen intézkedésekért, hogy a döntést közösen hozták meg.
Házi készítésű hústermékek és pálinkák versenyét szervezi immár negyedik éve egy lelkes fiatalokból álló csapat a Kolozsvártól mintegy húsz kilométerre fekvő Tordaszentlászlón. A többség számára a rendezvény remek gasztronómiai alkalomnak számít.
A reformáció genfi emlékművétől kőhajításnyira fekvő gyülekezeti házban ma is hangzik a magyar ige. A svájci városban Dániel Levente erdélyi ösztöndíjasként szolgál, amely a magyar diaszpóra számára egyszerre lelki otthon, kulturális kapaszkod&oac
Csütörtök délután nyílt meg az Apáczai 400 című képzőművészeti kiállítás a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermében. A tárlat Apáczai Csere János sokoldalú szellemi öröksége előtt tiszteleg, kort&am
szóljon hozzá!