Gyilkos bürokrácia

Néhány napja elhunyt egy román újságírónő. A magyar sajtóban ez nem volt hír, a román média is csak az egyebek között említette, hiszen halálesetek voltak, vannak és lesznek – ez az egyetlen biztos dolog az életben. Csakhogy ez a halál (is) elkerülhető vagy legalább késleltethető lehetett volna…

Miriam rákos volt, 2015-ben állapítottak meg nála emlődaganatot. Mindkét mellét eltávolították az orvosok, ám a műtét után egy évvel kiderült, az asszonynak áttétjei is voltak. Egy törökországi vizsgálaton derült ki, hogy a kór megtámadta tüdejét. Romániában azt mondták az orvosok, nyugodjon meg, egy kis hűlésről van szó, és antibiotikumokkal kezelték. A betegség pedig továbbterjedt, Miriam egyre kétségbeesettebben kapaszkodott az életbe. Rengeteg pénzét felemésztette a kezelés: a család, barátok, kollégák, ismerősök segítették – csak a román állam nem. A bürokrácia útját állta a gyógyulásnak: ahelyett, hogy az asszony a betegsége legyőzésére összpontosított volna, beadványokat fogalmazott, pénzért könyörgött, kérvényezett, és megint kérvényezett, hogy legalább az oly szükséges külföldi kezelését támogassa a bukaresti egészségbiztosító. Miriam ekkor döbbent rá, hogy a papírtologatásba bele is halhat…

A napokban egyik kedves hölgyismerősömről derült ki, hogy valamilyen daganat van a mellében. Nem lehet tudni, rossz, vagy jó indulatú, ezért felhívott egy magánklinikát, hogy fogadják kivizsgálásra. Kiderült, ott nem tudják, mert nincs elég orvos. A másik helyen két hónap múlva tudnák majd kivizsgálni. Hiába fizet a páciens akár csillagászati összegeket is. Ha küldőpapírral megy, idén már nem tudják fogadni. Mintha a rákos betegség magától elmúlna, akár egy kis hűlés…

Február negyedike a rákos betegek napja. A statisztikák azt mutatják, hogy Romániában hal meg a legtöbb ember daganatos betegségekben: naponta 140 lélek. A korai elhalálozás terén egyébként Románia listavezetőnek számít az Európai Unióban. Az Eurostat szakemberei szerint a Romániában bekövetkezett halálesetek 47,6%-át meg lehetett volna előzni. Közöttük a Miriamét is. Uniós szinten nálunk a legrövidebb az életremény. Szinte csodaszámba megy, ha valaki néhány évig élvezni tudja a nyugdíját. De a dicsekvésből, az áleredmények hangoztatásából, a rosszul értelmezett hazafiasságból soha ki nem fogy az ország.

Miriam tavaly levelet írt az egészségügyi miniszternek: „54 éves vagyok, és a román állam abszurd és önkényes törvényei által halálra ítél. Mindössze 9000 euró miatt, annyiért az önök minisztériuma golyóstollakat vesz, és engem enged meghalni… Nincs időm kivárni az összes megalázó és aberráns eljárást, amire az adófizetőt kényszerítik. Miniszter asszony, az utolsó határidő, amit egy hamburgi klinika megadott 2019. február 6. Ezután számomra már csak az marad, hogy otthon várjam a halálomat.”

Miriam nem jutott ki idejében Németországba, hogy az életmentő kezelést megkapja. A határidő előtt pár nappal hunyt el…