Gyalogos szemmel

Május első hetében az egész országra kiterjedt rendőri ellenőrző akció zajlott, amelynek eredményeképpen alig hat óra alatt több mint 800 gépjármű-jogosítványt vontak be. Jó néhány pénzbírságot is kiszabtak, többségüket azért, mert a sofőrök nem adtak elsőbbséget a gyalogosoknak az átjáróknál, másoknak pedig azért, mert az előnyszabályt egy másik autóval szemben mulasztották el betartani. Ha eddig nem lett volna világos, hogy mennyire életveszélyesek a romániai gépjárművezetők, a legfrissebb adatok talán felnyitják a rendszeresen félrenéző szemeket. A razzia óta eltelt napokban már százak bánták meg, hogy nem erőltettek türelmet magukra a volán mögött, és valószínűleg ezrek értesültek arról, hogy bizony még Romániában is büntetnek a szabálytalanságért. Talán az ilyen kiterjedt ellenőrzések bírják jobb belátásra a gépkocsivezetőket, gondoltam én, naiv gyalogos. De nem sokáig.

Egyik mindennapos utam során egy igen keskeny, alig ötven centiméter széles járdán lépkedtem, bár erős túlzás járdának nevezni, hiszen kockakő helyett egy halvány fehérkés vonal jelzi, hol ér véget a gyalogosoknak szánt út és hol kezdődik az autóké. A keskeny járdáról néhány sofőr szerint a gyalogosok tehetnek, ugyanis néhány milliméternek köszönhetem, hogy a minap egy terepjáró nem hajtott át a bal lábfejemen, pedig épp azért olyan szűkös a sétálónak kijelzett útszakasz, hogy a kisteherautók is kényelmesen elférjenek egymás mellett. A düh ilyenkor rendszerint a volán mögött liluló személy arcát önti el, hiszen én, egyszerű gyalogos nem értem meg, hogy ő siet. Ahogy a rá következő napon egy másik sorstársa is sietett, hiszen az útkereszteződésnél türelmetlenül kopogtatta a kormánykereket, mert a villanyrendőr zöld utat adott a gyalogosoknak. Mire az átjáró feléhez értem, úgy döntött, rátapos a gázra, úgyhogy a gerincem épségét annak köszönhetem, hogy időben elugrottam.

Ismerőseim rendszeresen nyaggatnak, hogy szerezzek hajtási jogosítványt, és szinte egyikük sem érti meg, amikor azt mondom, nem érzem késznek magam egy ilyen felelősségteljes, precíz, reflexet és rengeteg türelmet igénylő feladatra. Ilyenkor mindig azt mondják, hogy túlzok, és gyáva vagyok.

Úgy látszik, ebben az országban a pszichológiai vizsgán épp a lényeget nem mérik fel. Egyébként is, Romániában manapság lassan könnyebb jogosítványt szerezni, mint elemi osztályokról tanúskodó oklevelet. Pedig mekkora megkönnyebbülés lenne, ha mindenki annyira túlozna, és legalább annyira gyáva lenne, mint én, mielőtt a volán mögé csusszan. Nem tennének ezzel semmi rendkívülit, csak a járókelők életét mentenék meg.