
2014. július 10., 22:052014. július 10., 22:05
Ma is erdélyi utópiaként él bennem kilencvenes évekbeli, burgenlandi látogatásomról a falvak pázsitos, útmenti zöldövezetei példás rendben sorakozó virágágyásokkal, a telkeket elválasztó, formásra nyírt élősövény-kerítések látványa. A húsz évvel ezelőtti első nyugat-európai kiruccanásom célállomásán, az ausztriai Őrvidéken tett sétánk során látott, zömében turizmusból, falusi vendéglátásból élő festői vidék portái már akkor úgy néztek ki, mintha valamilyen turisztikai magazin fényképészeit várnák reklámfotó céljából. Az addig csak Kelet-Európát látott ember csodálkozásával szívtam magamba a táj egyedi szépségét, nehezen hittem el, hogy a mindent körülvevő zöldövezet hogyan lehet ennyire harmonikusan, szépen rendezett. A későbbi látogatások még inkább megerősítették bennem azt a makacs meggyőződést, amit akkor, húsz évvel ezelőtt éreztem a Kárpát-medence eme idilli szegletében: ilyen rendezett környezet nálunk évtizedek múlva sem lesz.
Azóta Erdélyben több tucat faluban indult be a falusi turizmus. Az emberek rájöttek: ha néhány száz kilométerrel nyugatabbra, Magyarországon, Ausztriában vagy máshol virágzik a vendéglátás, idehaza miért ne lehetne ugyanazt tető alá hozni? És megcsinálták: a meglévő házakat fürdőszobával, szép hálóval, muskátlis terasszal, angol mintára nyírt gyepes udvarral tették korszerűbbé, látványosabbá. Mindezt kizárólag a kerítésen belül. Mert azon kívül már nem az ő gondja, gondolja a vendéglátás illúzióit kergető erdélyi ember, akinek településére igazából csak az teszi be turistaként a lábát, aki nagyon szereti Erdély történelmi örökségét. A rendezetlen környezet, az útmenti, embermagasságú gaz, a sakktáblaszerűen minden második-harmadik porta körül levágott fű vagy gyom nemcsak gazda nélküli ország, hanem gazda nélküli falvak és községek benyomását kelti.
A lehangoló környezetből alig lóg ki valaki. A falusi turizmus célállomásaként nyilvántartott Kalotaszeg mintegy negyven falujából például kettő-háromban látni olyan rendezett környezetet, ahová külföldi vendégként visszatérnék. De ugyanezt elmondhatni a székelyföldi falvakról is: míg a kilencvenes években a lerobbant, járhatatlan utakkal és rendezetlen környezettel viaskodó székely kisvárosok húsz év alatt arculatot váltottak, a közművesítésen és aszfaltozáson átesett falvak zöméről mindez nem állítható. A közterületekről, utcákról, az útmenti árokpartokról mindenhol hiányzik az emberi kéz. Mintha párhuzamos világban élnék: a szaporodó, módos portán belül sok helyen fogadnak paradicsomi állapotok, két méterrel kintebb, a kerítésen túl az utca már nem a miénk.
Azt gondolná az ember, hogy valamiféle exlex-állapot rabja lett minden portán kívüli közterület Romániában, aminek állapotát sem írott, sem íratlan törvény nem szabályozza. Pedig hát nincs így. Kolozsvári éveim alatt a polgármesteri hivatal ellenőrei rendszeresen végigmasíroztak külvárosi utcánkon: évente többször is mindenkinek ki kellett gyomlálnia, le kellett nyírnia a háza előtti füves részt. Mindig tiszta és szép is volt az utcánk. Hét éve egy Kolozsvár környéki faluban élek, de soha senki nem kérdezte meg tőlem vagy a szomszédoktól: vágom-e a füvet, takarítom a házam előtti árkot? A falusi önkormányzatok ezt az emberek lelkiismeretére bízzák.
A szocialista faluszépítő közmunkák ideje lejárt, helyüket pedig semmi sem váltotta fel. A közösségi összefogás hiánya az önkormányzati munka felületességével, a semmire sincs pénz szlogenjével társul. A falufejlesztésből a környezet takarítására, ápolására fordítható pénz és emberi erőforrás rendre kimarad. Egyféle csodavárás jegyében mindenki arra számít, hátha az emberek maguktól is összefognak, kitakarítják a ház előtti árkot, lekaszálják a gazt, felseprik a járdát.
Ha most járnék Őrvidéken – akárcsak húsz évvel ezelőtt –, bizonyára változatalanul rácsodálkoznék a festői szépségű falvak tisztaságára, rendezettségére. Merthogy nálunk azóta semmi nem változott.
Az Európai Parlamentben tartott eszmecserén európai képviselők és az Egyesült Arab Emírségek szélsőségesség és terrorizmus elleni küzdelemért felelős különmegbízottja a radikalizmus és a demokratikus ellenálló képesség kérdéseit vitatták meg.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.
A Közép-európai Fórum a Vallás- és Hitszabadságért június elején nemzetközi konferenciát szervezett Pozsonyban a vallásszabadság kérdésköréről. A szakemberek bemutatták a világ különböző térségeiben tapasztalható keresztényüldözés következményeit.
1920. június 4-én írták alá a versailles-i Grand Trianon kastélyban azt a békeszerződést, amely alapjaiban formálta át Magyarország sorsát. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Köő Artúr történészt, Trianon-kutatót kérdeztük.
Záporokban és zivatarokban gazdag napok elé nézünk, és csak a hétvégére várható szép, napos idő. A nappali csúcshőmérséklet 22 és 24 fok között alakul.
Mitől fél, hogyan „bandázik” a mai kisiskolás, szereti-e a zsíros kenyeret, tejbegrízt, málna- és bodzaszörpöt, vagy inkább a chipset részesíti előnyben – ezeket a kérdéseket tettük fel gyermeknap apropóján elemistáknak.
Könnyű beleszeretni a francia Riviérába: a tengerbe, a pálmafákba, a kikötőkbe, az óvárosok szűk utcáiba, abba a nyugodt eleganciába, amellyel a helyiek élik a mindennapjaikat.
szóljon hozzá!