
2014. július 10., 22:052014. július 10., 22:05
Ma is erdélyi utópiaként él bennem kilencvenes évekbeli, burgenlandi látogatásomról a falvak pázsitos, útmenti zöldövezetei példás rendben sorakozó virágágyásokkal, a telkeket elválasztó, formásra nyírt élősövény-kerítések látványa. A húsz évvel ezelőtti első nyugat-európai kiruccanásom célállomásán, az ausztriai Őrvidéken tett sétánk során látott, zömében turizmusból, falusi vendéglátásból élő festői vidék portái már akkor úgy néztek ki, mintha valamilyen turisztikai magazin fényképészeit várnák reklámfotó céljából. Az addig csak Kelet-Európát látott ember csodálkozásával szívtam magamba a táj egyedi szépségét, nehezen hittem el, hogy a mindent körülvevő zöldövezet hogyan lehet ennyire harmonikusan, szépen rendezett. A későbbi látogatások még inkább megerősítették bennem azt a makacs meggyőződést, amit akkor, húsz évvel ezelőtt éreztem a Kárpát-medence eme idilli szegletében: ilyen rendezett környezet nálunk évtizedek múlva sem lesz.
Azóta Erdélyben több tucat faluban indult be a falusi turizmus. Az emberek rájöttek: ha néhány száz kilométerrel nyugatabbra, Magyarországon, Ausztriában vagy máshol virágzik a vendéglátás, idehaza miért ne lehetne ugyanazt tető alá hozni? És megcsinálták: a meglévő házakat fürdőszobával, szép hálóval, muskátlis terasszal, angol mintára nyírt gyepes udvarral tették korszerűbbé, látványosabbá. Mindezt kizárólag a kerítésen belül. Mert azon kívül már nem az ő gondja, gondolja a vendéglátás illúzióit kergető erdélyi ember, akinek településére igazából csak az teszi be turistaként a lábát, aki nagyon szereti Erdély történelmi örökségét. A rendezetlen környezet, az útmenti, embermagasságú gaz, a sakktáblaszerűen minden második-harmadik porta körül levágott fű vagy gyom nemcsak gazda nélküli ország, hanem gazda nélküli falvak és községek benyomását kelti.
A lehangoló környezetből alig lóg ki valaki. A falusi turizmus célállomásaként nyilvántartott Kalotaszeg mintegy negyven falujából például kettő-háromban látni olyan rendezett környezetet, ahová külföldi vendégként visszatérnék. De ugyanezt elmondhatni a székelyföldi falvakról is: míg a kilencvenes években a lerobbant, járhatatlan utakkal és rendezetlen környezettel viaskodó székely kisvárosok húsz év alatt arculatot váltottak, a közművesítésen és aszfaltozáson átesett falvak zöméről mindez nem állítható. A közterületekről, utcákról, az útmenti árokpartokról mindenhol hiányzik az emberi kéz. Mintha párhuzamos világban élnék: a szaporodó, módos portán belül sok helyen fogadnak paradicsomi állapotok, két méterrel kintebb, a kerítésen túl az utca már nem a miénk.
Azt gondolná az ember, hogy valamiféle exlex-állapot rabja lett minden portán kívüli közterület Romániában, aminek állapotát sem írott, sem íratlan törvény nem szabályozza. Pedig hát nincs így. Kolozsvári éveim alatt a polgármesteri hivatal ellenőrei rendszeresen végigmasíroztak külvárosi utcánkon: évente többször is mindenkinek ki kellett gyomlálnia, le kellett nyírnia a háza előtti füves részt. Mindig tiszta és szép is volt az utcánk. Hét éve egy Kolozsvár környéki faluban élek, de soha senki nem kérdezte meg tőlem vagy a szomszédoktól: vágom-e a füvet, takarítom a házam előtti árkot? A falusi önkormányzatok ezt az emberek lelkiismeretére bízzák.
A szocialista faluszépítő közmunkák ideje lejárt, helyüket pedig semmi sem váltotta fel. A közösségi összefogás hiánya az önkormányzati munka felületességével, a semmire sincs pénz szlogenjével társul. A falufejlesztésből a környezet takarítására, ápolására fordítható pénz és emberi erőforrás rendre kimarad. Egyféle csodavárás jegyében mindenki arra számít, hátha az emberek maguktól is összefognak, kitakarítják a ház előtti árkot, lekaszálják a gazt, felseprik a járdát.
Ha most járnék Őrvidéken – akárcsak húsz évvel ezelőtt –, bizonyára változatalanul rácsodálkoznék a festői szépségű falvak tisztaságára, rendezettségére. Merthogy nálunk azóta semmi nem változott.
Pár napig még kitart a csapadékos, hűvös időjárás, húsvétra azonban kellemesen meleg, napos idő várható, 20 fok körüli csúcshőmérséklettel.
A bárányhúsból készült étkek sok erdélyi család húsvéti ünnepi menüsorozatának elmaradhatatlan alkotóelemei: ilyen a bárányfejleves, töltött bárány, vagy a belsőségekből készülő bárányfasírt.
Táj, zene és belső képek találkoznak Rácz Magda munkáiban. A Székelyföldről indult alkotó évtizedeken át rajztanárként dolgozott, miközben festett, grafikákat készített és szőtt.
A drága energia, a méregdrága üzemanyag és az egyre erőteljesebb megélhetési nyomás korában egyre kevésbé látszik elvont brüsszeli jelszónak, buta és költséges hóbortnak a zöld átállás Erdélyben.
Mi a hasonlóság a román Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenzékbe vonulással való fenyegetőzése és a bukaresti kormánynak az üzemanyag-drágulással szembeni hatékony fellépése között? Hát csak az, hogy nagy valószínűséggel egyik sem fog bekövetkezni.
Tóth László kézdivásárhelyi újságíró halk szavú ember: székely lévén akkor szólal meg, ha van mondanivalója. Úgy tűnik, ez kissé zavarja is, s ha nem kívánja verbálisan közkinccsé tenni gondolatait, azokat papírra veti.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Feleségként biztosították a hátteret, ápolóként segítettek, fegyvert ragadva csatlakoztak a harcokhoz. Az 1848–49-es szabadságharc asszonyait a korabeli lapokból, a visszaemlékezésekből ismerhetjük. A Teleki Tékában kiállítással tisztelegnek előttük.
Az elmúlt napok kellemesen meleg tavaszias időjárását az előttünk álló egy hétben néhány fokos lehűlés váltja fel, a nappali csúcsértékek nem haladják meg a 11–13 fokot. Erőteljes felhőképződésre, elszórtan esőre, záporokra kell számítani.
Miközben Traian Băsescu volt államfő reálisnak tartja, hogy Irán beváltja fenyegetését, és megtámadja Romániát az amerikai katonai eszközök befogadása miatt, szakértők óvatosságra intenek a kérdésben.
szóljon hozzá!