Felvidéken a helyzet változatlan

A trianoni békediktátum nemcsak az anyaországtól szakította el az erdélyi magyarságot, hanem a felvidéki és délvidéki nemzettestvéreitől is, szinte lehetetlenné tette, hogy legalább nagy vonalakban tisztában legyünk Kárpát-medencei sorstársainak létkeretével.
Felvidéken elkülönül a közvetlen elnökválasztás, a parlamenti választás – amely időnként elcsúszik a kormány bukása miatt, mint legutóbb 2011-ben, ami miatt 2012-ben rendkívüli választást tartottak –, az európai parlamenti választás, az önkormányzati választás, amelynek keretében települési tanácsosokat és polgármestereket választanak (eddig helyben is volnánk, Erdélyben is hasonló a helyzet), valamint a megyei választás.
Annak dacára, hogy a parlamentben sokkal kevésbé érvényesül a magyar akarat, a magyar képviselők sokkal inkább ki vannak téve a többségi pszicho-terrornak, az erdélyi és anyaországi magyarok nagy részében egyaránt az a kép él, hogy a felvidéki magyarság legerősebb szervezete a Most-Híd nevű sajátos szlovák–magyar képződmény. Részben érthető, hiszen a párt 2010-ben és 2012-ben is bejutott a törvényhozásba, előbb 8,12 százalékot jelentő 205538, majd 6,89 százalékot képviselő 176088 szavazattal. A Magyar Közösség Pártja – az 1998 májusában három felvidéki párt összefogásával megalakult Magyar Koalíció Pártja 2012. szeptember 22-én vette fel ezt a nevet – szinte ugyanannyi szavazatot kapott a két megméretés alkalmával, 2010-ben 109638 (4,33 százalék), 2012-ben pedig 109483 (4,28 százalék) voksot gyűjtött be, ez azonban alatta maradt a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöbnek.
A valóság mégis az, hogy a felvidéki magyarság körében az MKP az erősebb, a Most-Híd más nemzetiségű szavazók bevonásával jutott be a Nemzeti Tanácsnak nevezett szlovákiai törvényhozásba. A felvidéki magyarság asszimilációját természetes jelenségként kezelő, ellene fellépni nem kívánó Bugár Béla pártelnök úgy nyilatkozott, hogy a rendelkezésére álló felmérések szerint a párt támogatóinak 30 százaléka a szlovákok közül kerül ki. A legutóbbi, 2010-es helyhatósági választásokon a magyarlakta területeken az MKP 129 polgármestert juttatott mandátumhoz, szemben a Híd-Most 85 polgármesterével.
A legutóbbi megyei választáson az MKP megőrizte pozícióit, és a magyarlakta területeken sokkal több tanácsost juttatott be, mint a Híd: az MKP 39 mandátumot nyert az öt magyarlakta megyében (Pozsony, Nagyszombat, Nyitra, Besztercebánya, Kassa), míg a Híd 10 magyar és 6 szlovák tanácsost juttatott mandátumhoz ugyanezen megyékben – leszámítva Besztercebányát, ahol egyáltalán nem jutott mandátumhoz.
Nemzeti szempontból biztatónak mondhatnánk az eredményt, ha a szereposztás nem lenne ugyanaz, mint nálunk, Erdélyben. Azzal a különbséggel, hogy a szlovák vezetés jellemzően még a látszatra sem ad. Ám, ha magyar legitimitásra vágyik egy olyan erő, amely mérsékeltebb a Robert Fico vezette, jelenleg a Nemzeti Tanács 150 mandátumából 83-at birtokoló vadsoviniszta SMER-nél, akkor mindig ott lesz a szlovák érdekeket minden skrupulus nélkül híven kiszolgáló, akár a teljes önfeladás árán is „békességpárti”, nyíltan az autonómiaellenes Most-Híd. Vagyis hamarabb vonható be az RMDSZ egy autonómiaelvű összmagyar együttműködésbe, mint legutóbb a székely menetelés kapcsán, mint a Bugár-párt. Márpedig az érintett közösség egységes politikai fellépése nélkül esélytelen az autonómiaharc.
Így Felvidéken marad az eddigi szereposztás. A magyar értékekben, magyar megmaradásban gondolkodó MKP a megyei, járási, települési önkormányzatok szintjén tesz majd a magyarság megmaradásáért, az országos politikában nagy eséllyel az elvtelen, megalkuvó Most-Híd pedig marad egyeduralkodó, mert épp elég szavazatot von el az MKP-tól ahhoz, hogy az megmaradjon a 4 és 5 százalék között, és elég nem-magyar szavazatot gyűjt be ahhoz, hogy bejusson a törvényhozásba.