Európa és a keresztényüldözés

Az európai politikai osztály úgy van a szíriai háborúval, mint gazdag ember a szegénységgel: tudja, hogy létezik, de ő ebből sokat nem érzékel. Álmos hangulatú európai konferenciák, kávészünetek és bőséges ebédek árnyékában ugyan kit érdekel közelebbről, hogy néhány országhatárral odébb emberek százezrei válnak földönfutóvá, vagy éppen fizikai megsemmisítésükre törekszik a szélsőséges hatalom.

A Közel-Kelet és Európa kapcsolatában márpedig ez történik, és ha nem döngetnének határainkon a menekültek, sok európai politikus talán észre sem venné, hogy a szomszédban nemcsak lőnek, hanem népirtás is folyik. A teljes katonai és politikai csőddel járó arab tavasz kitervelői ma Amerikában egy elnökválasztási kampány kellős közepén állnak, az értelmetlenül eltervezett közel-keleti felforgatást katonai arzenáljával támogató Franciaország szintén a kezeit mossa. Miközben az Európai Unió Törökországtól várja a migránsáradat csökkentését – anélkül, hogy saját, külső határainak megvédéséért bármit is tenne –, a menekülteket kibocsátó országokban a helyzet változatlan.

Ebből a sokismeretlenes egyenletből már csak a közel-keleti keresztényirtás felemlegetése hiányzott, gondolja sok EU-s politikus, aki úgy menekülne a témától, mint ördög a tömjénfüsttől. Az egy vallás a sok közül elvét valló európai ateisták számára nincs különbség muszlim és keresztény, mecset és katolikus templom között. A politikailag korrekt beszédre szakosodott brüsszeli politikusok számára ugyanis van néhány téma, amiről nem illik vagy lehetőleg minél kevesebbet kell beszélni. Az egyik éppen a kereszténység léte, állapota, európai lejtmenete és minden, ami ezzel összefügg. Nem véletlen tehát, hogy a sokéves vészharangkongatás ellenére az Európai Parlament és az Európai Bizottság székhelyén, Brüsszelben, bő másfél évet kellett várni arra, hogy egy reprezentatív konferencia keretében politikusok és egyházi személyiségek foglalkozzanak érdemben a népirtás áldozataivá váló közel-keleti – elsősorban szíriai és iraki – keresztények sorsával. Több EP-képviselő – közöttük Tőkés László is – szóvá tette már a keresztényüldözés újabb és újabb hullámait, az erre érkező vérszegény európai reakciók azonban nemcsak minimalizálták, hanem eleve megkérdőjelezték a baj igaziméretét.

A probléma megoldásához ma sem vagyunk közelebb, de legalább egyre több európai politikus beszél, tud róla. A kereszténységet elfogadó vagy éppen megtűrő közel-keleti közösségek szétzilálása ugyanis életveszélyes Európa számára. A folyamat belátható időn belül áttevődhet az öreg kontinensre is.