Emlékek egy házasságból

Úgy tűnik, vége van az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács közötti, még ha érdekorientált, de akkor is értelmes célokat szolgáló békés egymás mellett élésnek. Mert míg egy közös háztartásban a felek a legfeszültebb pillanatban is képesek kontrollálni gesztusaikat, még inkább a szavaikat, addig elméletileg mindig van visszaút. Egy határon túl azonban mindez lehetetlen, onnantól kezdve már a ki nem lőtt nyilak is sebeket okoznak, gennyesednek, fájnak, elviselhetetlenné válnak.

Az RMDSZ és az SZNT együttélését eddig a közös érdek bölcs felismerése tette lehetővé. A magyar kormánypárt oldaláról elsősorban a politikai értelemben konkurenciamentes állapot, amely úgy tette lehetővé az autonómia ügyének váltakozó intenzitású képviseletét, hogy közben nem kellett félni, mikor váltja aprópénzre az önrendelkezés egyelőre szimbolikus tőkéjét a következetesebb – vagy kevésbé beszorított –vetélytárs. Ugyanakkor az SZNT az RMDSZ helyett is nevükön nevezte a dolgokat, amihez aztán utóbbi szükség szerint csatlakozott, vagy elhatárolta magát tőle. Attól függően, hogy éppen érdekképviselet vagy pedig pártlogika mentén működő szövetségi megnyilvánulást követelt meg a rövidtávú politikai érdek.

A Székely Nemzeti Tanács számára is nélkülözhetetlen volt az RMDSZ partnersége. Az Izsák Balázs elnökölte alakulat ugyanis nem rendelkezik azzal a mozgósító erővel, szervezeti beágyazódással, de akár zsarolási potenciállal sem, amely alacsonyabb hőfokű nemzettudattal rendelkező tízezreket is képes az utcára terelni. Mindkét fél tudja: a tavaly októberi Székelyek Nagy Menetelése nem jöhetett volna létre az RMDSZ mozgósítása, illetve az SZNT következetessége, tiszta arcéle nélkül.

Sok jel utal arra, hogy a százezres nagyságrendű megmozdulás üzenete célba ért. Többek között az immár közel egy éve vajúdó, az SZNT által szignált, az RMDSZ által is elfogadhatónak titulált eredetihez immár csak nyomaiban hasonlító autonómiastatútum-tervezet. Ennek nyilvánosság elé szivárogtatása volt az a nyíl, amely egy bizalmi alapon működő házasságba is képes mérget fecskendezni, hát még egy olyanba, amelynek tagjai sosem bíztak egymásban igazán. A józanság azt mondatja, hogy nem is bízhattak, hiszen a két fél sosem járt azonos úton. Az egyik igyekezett mások által már kipróbált, a székelység „terepismeretét” is figyelembe vevő, rejtekösvényeket csak a legszükségesebb helyzetben használó útvonalon közelíteni a célhoz. A másik pedig – ahogy a nem kicsit gúnyos mondás is tartja – ismert egy rövidebb utat az erdőn keresztül. Az erdőben pedig, ugyebár, sok minden történhet az arra haladókkal.