Ember embernek nem érti szavát

Klasszikusunktól úgy tudtuk, hogy „Dunának, Oltnak egy a hangja”. Ám szép lassan kiderült, tájainkon nemhogy a két folyó, de ember embernek sem érti a szavát, mi több, az érettségi eredményeket elnézve a magyar gyerek román kölöknek sem érti beszédét. Ez is okot adhat arra, hogy a rohamléptekkel közeledő nagy egyesülés évfordulóján a mérleg nyelve újra átbillenjen a magyargyűlölők javára. A románság „nagy bulijának”előestéjén a szász származású román államfő azzal járult hozzá a helyzet fokozásához, hogy alkotmányossági kifogást emelt a közigazgatási törvénykönyv minden olyan rendelkezése ellen, amely túlmutat az alaptörvényben rögzített anyanyelv-használati jogon, vagy megengedő módon értelmezi azt. Vagyis 17 éve hatályos, nemzetközi szerződésekben is szereplő kisebbségi jogokat törölne el.

Ilyen körülmények között ne csodálkozzunk, hogy a román állam ott tesz keresztbe a magyar kisebbségnek, ahol csak tud. Elég, ha a nemrégiben „visszaállamosított”gyulafehérvári Batthyáneumra, Bekéék elzárására, a nagyváradi kétnyelvű utcanévtáblák kálváriájára, a székely zászlók miatt állandósult zaklatásra gondolunk.

Ám minden képzeletet felülmúl egy olyan akció, amit egy magát bizonyára roppant viccesnek gondoló „őslakos”bukaresti vitt véghez a napokban. Az illető ugyanis fényképet, születési és elhalálozási dátumot tartalmazó képzeletbeli sírkövet állított Sepsiszentgyörgy polgármesterének egy közösségi portálon. Sértő feliratot is körmölt mellé: „ma este, a munkaidő végeztével, miközben kilépett a polgármesteri hivatalból, pontosan Antal Árpád polgármester nagy és teljesen üres fejére esett a Románia zászlója mellé kitűzött gyászlobogó. Isten bocsásson meg az ostobának!”

A közösségi háló sok mindent megtűr, de az már kicsit furcsa, hogy a diszkriminációellenes tanács sok esetben rendkívül elnézően viselkedik az elkövetőkkel szemben. Néha kiszab egy-egy jelképesnek is alig mondható büntetést, aztán minden ugyanúgy megy tovább. Elgondolkodtató, ami kiérződik a sorozatos támadásokból: tudniillik az, hogy a 100 éves Romániát ért minden szerencsétlenségért „az idegenek”a hibásak. A történelem pedig bebizonyította: a bűnbakkeresés szörnyeket szül. Az állampolitikai szintre emelt idegengyűlölet pedig etnikai tisztogatáshoz vezethet.

A Duna és az Olt hangja régen nem lel egymásra. Ha volt is esély arra, hogy a Romániában élő nemzetiségek közös nevezőre találjanak, ez a remény egyre távolabbinak tűnik. A száz év megünneplésének közeledte mintha egyre fokozná a rágalomhadjáratot ellenünk. Hiszen a mindenkori román politika nagy álma mindig is a nemzetállam volt –ha lehet, nélkülünk…