Makkay József
2023. január 18., 17:442023. január 18., 17:44
2023. január 18., 18:472023. január 18., 18:47
Még sok vita fogja övezni a népszámlálás részleges, majd végleges eredményeit, mindez azonban semmit nem von le abból a szomorú tényből, hogy a tízévente megejtett cenzus mindannyiszor bő kétszázezer magyarral mutat kevesebbet. Ami azt jelenti, hogy az 1989-es rendszerváltás óta eltelt három évtized alatt, békeidőben több mint hatszázezer lélekkel fogyatkoztunk meg. A romániai magyarság ilyen mérvű, negyven százalékos csökkenésére Trianon óta nem volt példa.
A két világháború között, 1930-ban jegyzett 1,425 millió fős lélekszámunk 1948-ra 1,5 millióra nőtt. 1956-ban már 1 587 675 romániai magyar mutattak a hivatalos statisztikák, ez a szám 1966-ban elérte az 1 619 592 személyt. Tizenegy évre rá, az 1977. januári népszámlálás eredményhirdetése alapján 1 713 928 fő volt. A Ceaușescu-rendszer növekvő magyarellenessége a nyolcvanas években elindított egy hangsúlyosabb kivándorlást – aminek utóhatásait a rendszerváltás után bekövetkezett marosvásárhelyi fekete március erősítette fel –, de az 1992-es népszámlálás kimutatásai még távolról sem okoztak akkora döbbenetet, mint a következő évtizedek cenzusai. 1992-ben még 1 624 959 magyar élt Romániában.
A lejtmenet a következő három évtizedben nehezedett rá a romániai magyarságra. Persze, lehet szépíteni, hogy mindezért nem az erdélyi magyar politikum a hibás, a valóság azonban mást mutat. Induljunk ki abból, hogy a szülőföldjén magát jól érző és életével elégedett ember nem vándorol ki idegenbe. Aki erdélyi magyarként abban hitt, hogy az 1989-es rendszerváltás után boldogulása és életlehetőségei gyökeresen jó irányba változnak, az nagyot csalódott. A magyar fiataloknak már a kilencvenes években rá kellett döbbenniük, hogy a jól fizetett állami állások számukra elérhetetlenek. A magyar lakta vidékeken mai napig nem sikerült felzárkóztatni a fizetéseket az országos átlag szintjére, így érthető, ha egy székelyföldi fiatal nem akar akár több ezer lejjel is kevesebbet keresni ugyanazért a munkáért, mint Kolozsváron, Bukarestben vagy Temesváron. A jobbik változat az, ha mondjuk Kolozsvárra költözik, és ott vállal családot, a rosszabb viszont az, ha meg sem áll Németországig vagy Londonig. A népszámlálások tanúsága szerint, sajnos, ez utóbbira van több példa.
Tény, hogy a ,,hanyatló Nyugat” még mindig sokkal vonzóbb választási lehetőség az erdélyi magyar fiatalok számára, mint abban bízni, hogy Románia valamikor fejlett és civilizált ország lesz, amely a gazdasági jólét mellett biztosítja az együttélő nemzetiségek közösségi jogait. Ez utóbbi nagyjából olyan kívánalom, mintha valaki abban reménykedne, hogy telitalálata lesz a lottón. Aminek, valljuk be, minimális az esélye. Bejöhet, persze, de erre nemigazán lehet jövőt építeni.
A romániai magyarság nagyon rossz korfája – az egyre több idős ember mellett minimális a fiatalok létszáma – nem szolgál sok biztatóval a jövőre nézve sem. Erről leginkább a magyar oktatók beszélhetnének, akik egy-egy település lesújtó népességcsökkenési adatainak ismeretében a tavaly vagy tavalyelőtt megszületett gyerekek száma alapján ki tudják számolni, hogy hat év múlva például hány előkészítős gyerek iratkozik iskolába. Láttam pár ilyen statisztikát Erdélyben, és bizony megrémültem tőle. A román demográfiai szakemberek a 2021-es évről azt mondják, hogy az utóbbi száz esztendő viszonylatában ekkor született a legkevesbb gyerek. Amit a 2022-es év állítólag túlszárnyal. Ebben a tragikus adatsorban benne van a minimálisra zsugorodott romániai magyar gyereklétszám is.
Nyilván nem nemzethalált kell vizionálni, hogy még azok is vegyék a sátorfájukat, akik szülőföldjükön képzelik el jövőjüket. De azt sem szabad megtenni, hogy ezt a drasztikus fogyást valamiféle elkerülhetetlen, természetes jelenségnek tekintsük, ahogyan magyar politikusaink egy része fogalmaz. Építő párbeszéd, vita kellene kialakuljon a hogyan tovább kérdéséről. Jó volna az erdélyi magyar politikai osztály részéről is egy őszinte szembenézés az elmúlt három évtized történéseivel. Hogy a következő harminc évben ne ismételjük meg ugyanazokat a hibákat.
Rostás Szabolcs
Kereken egy héttel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon levontuk a következtetést, miszerint elbuktak Nicușor Dan proxyjai, kudarcot vallott Románia államelnökének második kormányalakítási kísérlete is.
Bede Laura
Viszonylag kezdő sofőrként akárhányszor rágördülök az úttestre, egy borsónyi félelmet még mindig érzek. S nem attól tartok, hogy jaj, nehogy elcsípjen a rendőr, amint átlépem a sebességkorlátot.
Balogh Levente
Traian Băsescu után szabadon Nicușor Dan is a „játékos” államfők útjára lépett – az más kérdés, hogy ha minden rosszul megy, a szélsőjobboldali erők jelentőségét növeli azzal, hogy a királycsinálói szerep közelébe juttatja őket.
Rostás Szabolcs
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Makkay József
Nemcsak az állóvizeket kavarta fel, hanem valóságos örvényt idézett elő Nicușor Dan azzal, hogy a Nemzeti Liberális Párt megkérdezése nélkül miniszterelnök-jelöltnek nevezte ki a PNL egyik alelnökét, Adrian Veșteát.
Balogh Levente
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Páva Adorján
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
szóljon hozzá!