Elég a hetes is

Ferenc épp a paradicsomleves maradványait törölgette az arcáról, miután anyuka váratlan, de annál határozottabb nyaklevesének köszönhetően közelebbről is szemügyre vehette a tarhonyák állagát. Könny szökött a fiú szemébe, de nem a fájdalomtól, hanem inkább a csalódástól és meglepetéstől: nem értette a tasli okát, hiszen csak azt mondta szüleinek, elég neki a hetes is biológiából.

Ferenc hálátlan, pimasz taknyossá vált, akiért a szülők vért izzadnak. Apuka már két műszakban dolgozik, hogy a gyerek majd egyetemre mehessen, de aki még túl fiatal, és nem érti, hogy csak jót akarnak neki. – Majd a bokánkat is megcsókolod, fiam, minden pofonért – mondogatta rendre az apuka az értetlenül tátogó fiának.

Ferenc aztán szép lassan megtanulta, hogy még butuska és naiv, hogy anyukáék jobban tudják. Hogy minden körülmények között az ő javát szolgálják. Hogy amikor majd felnő, megérti. De Ferenc valamiért tizenkilenc évesen sem értette. Rendre összekeverte a csigolyák nevét, legrosszabb álmaiban életre kelt szinuszok nyuvasztgatták az egész osztály előtt. De hallgatott és tűrt. Szemei alatt egyre mélyült a fekete barázda, és időnként meghallotta, ahogy a tanárok egymás között a folyosón halkan sóhajtoztak a leadhatatlan mennyiségű, egyetemi szintű tananyag miatt. Kivéreztetik szellemileg a diákokat – sutyorogtak vízköves kémcsőket szorongatva –, miért kell tudni a hajszálerek térképéről egy leendő matektanárnak?

De Ferencnek otthon egyre ismételgették, hogy szofvterfejlesztés, gyógyszerészet vagy orvosi. Mert csak ebből lehet megélni. Ez a biztos. Anyukáék csak azt akarják, hogy legalább a gyereknek ne kelljen rozsdás felnivel útra kelni, kis bőrtasakokba alaposan szétosztani a hitvány lejt. – Majd tágas, légkondis, bőrüléses BMW-ben viszel a tengerre, milyen jó lesz! – biztatgatták.

Ferenc közben két sikertelen integrálás és három összetört golyóstoll után kezébe vette a serpenyőt, anyuka fűszerkészletét és omlettváltozatok kísérletezésébe kezdett. Különös módon a fakanál pörgetése, a fazekak koccanása, az uborka illata megnyugtatta. De anyuka azt mondta, a hagymapucolásból nem lesz német kocsi, és hogy Ferenc ennél többre képes. Ezért a fiú csak ritkán, titokban bódult a konyha gőzébe. Hát mégsem okozhat csalódást a gürcölő apukának. Irigykedve pislogott az amerikai tinisorozatokon, amelyekben külön tantárgy keretében foglalkoznak a diákok érdeklődésének felmérésével: kinek milyen adottságai vannak, kit mi érdekel. Ferencék iskolájára két lámpalázas fizikaszakos hallgató három padot is felgyújtó kísérlete jutott.

Ferenc aztán sírt, izzadt, hányt, de másodjára sikerült a felvételi. Rendszeresen megismételte vizsgáit, hogy államilag támogatott helyét megőrizze. Félkómás lendülettel igyekezett megkülönböztetni a savat a bázistól, két mély alkari sérülés után pedig már nem az egyetemi rendelőbe, hanem a pszichológushoz ment.

Anyuka otthon nem értette, Ferenc miért nem találja helyét a bőrében. – Nem baj, fiam, legalább nem hozol szégyenbe, hogy tollbamondásból élsz – mondogatta apuka henyélő újságírókat és papokat ócsárolva a bajsza alatt.

Ferenc közben gasztroblogot indított, ahová saját receptjeit töltögette fel. Titokban. Nehogy anyuka megsejtse, hogy a benzolgyűrűkből írott dolgozatának minősítése egy új nokedli-tésztareceptre ment rá. Anyuka aztán bőszen törölgette szemkörnyékét a ballagáson: önmaga megvalósult álmát látta fia talárjában, diplomájában. Nem Ferencét. A fiú pedig izzadt tenyérrel szorongatta diplomáját: fogalma sem volt, hogyan tovább. –No hát, ha nincs, menj mesterizni! Még két évig húzhatod a felnőtté válást – bíztatta egyik csoporttársa.

Ferenc mesterizett. Csakhogy még jobban meggyűlölje a patikák szagát. Apuka készségesen állást is szerzett neki a falu új gyógyszertárában. Ferenc akkor tette le a fehér köpenyt, amikor Rozi néni reumás lábára véletlenül aranyeres kenőcsöt adott. Köpeny helyett kötényt kötött, kifőzdét nyitott, pszichológusa pedig döbbenten látta, hogy páciense hirtelen megbékélt önmagával. Igaz, anyuka könnyei bőszen szaporították a paradicsomlevest. – Micsoda szégyen, hát többre is vihette volna! –sóhajtotta.

Ferenc pedig valóban mélységesen szégyellte magát, hogy harminc évébe telt, mire rájött: a régi Daciát és a vonatozást is szereti.