Diktatúra és sztálinizmus

Kemény vagy szép szavakkal könnyű félrevezetni az embereket. Általában politikusok fegyvere mindkettő, és ha jókor, jó helyen mondanak ki bizonyos dolgokat, a többség hajlamos rábólintani még a féligazságokra is. Ezekből pedig általában félretájékoztatás születik, ami napjainkban egyre jobban elharapózik még a közbeszéd szintjén is.

Nem akarom részleteiben elemezni a Sargentini-jelentést, nem az én tisztem, megtették és megteszik ezt hivatásos politikai elemzők, politikusok és a köznép egyaránt. Hiszen véleményre mindenkinek joga van, ha nem is mindig ért ahhoz, amiről nyilatkozik.

Morvai Krisztina, Magyarország EP-képviselője szerint „a szovjet jog és az államelmélet volt az, ami azt mondta: tulajdonképpen nincs szükség jogra és szabályokra, csak politikailag megbízható emberekre, akik az értékrendet végrehajtják”. A Sargentini-jelentésben ugyanis olyan dolgok miatt támadják Magyarországot, amelyek nincsenek európai normákba lefektetve, nem szerepelnek az unió jogrendszerében, az EU-nak nincs is hatásköre bizonyos kérdések vizsgálatára. Budapest mindazonáltal megkapta a fejmosást, Bukarest pedig állandóan megússza a számonkérést, elsősorban kisebbségi ügyekben...

Nyilván a két ország nem ugyanazokkal a gondokkal küzd. Romániát elkerülte a migránsáradat, de itt vannak a különféle nemzetiségek, amelyek néha ugyanolyan kirekesztve érzik magukat a nagy közösből, mintha valamiféle bevándorlók lennének. Sokak számára érthetetlen, hogy uniós szinten miért nem néznek a körmükre a román vezetőknek, például a magyar kisebbség helyzete miatt. Erre az európai hatalmasságok válasza: nem avatkoznak a tagországok belügyeibe. Joggal kérdezhetjük: a menekültek befogadása vagy elutasítása nem belügy? Nem kellene mindenkinek magának döntenie arról, hogy nemzetét milyen módon védi meg?

Magyarországot megfedték európai szinten, miközben Romániában elképesztő dolgokat művelnek velünk. Az ellenünk hozott intézkedések látszólag senkit sem érdekelnek. Lehet, mi sem dörömbölünk elég hangosan az unió illetékeseinek ajtóin. Legutóbb a tanügyben tört ki a botrány –immár hányadszor? –, mert ránk erőszakolnak olyasmit, amivel sehogyan sem békülhetünk ki. Hiszen itt gyerekeink jövőjéről van szó, és ez legalább olyan súlyos kérdés, minthogy jöjjenek vagy sem a menekültek.

Ha azt állítják az unióban (és nem csak), hogy Magyarországon diktatúra van, akkor Romániában egyes történések egyenesen a sztálini időket idézik. Ami a nyugatiak szemében szinte mindegy, ám mi a saját bőrünkön érezzük mindezt.