Bine, mersi, Iohannis!

Meghökkentő, aljas, elképesztő, megalázó, példa nélküli, Băsescut leköröző, Vadim Tudort idéző, renegát – csak néhány jelző azok közül, amelyeket elmondtak, leírtak vagy csak elgondoltak mindazok, akik hallották a román államelnök minapi kirohanását. Amikor először egy Facebook-bejegyzésben láttam, nem hittem. Biztos valami paródia, amúgy is sok van belőle manapság a karantén miatt – gondoltam magamban. S még második, harmadik alkalommal is azt lestem, hogy Iohannis valóban kimondja-e a szavakat, vagy valami turpisság áll a felvétel mögött. Csak akkor hűltem el igazán, amikor a tévében is ugyanazt a szöveget és képet láttam magam előtt.
Hirtelen nem tudtam, mire vélni a dolgot. Hogy lehet valaki ilyen aljas? Ezt egy német nemzetiségű ember mondja? Erre szavaztunk mi, magyarok évekkel ezelőtt?
Rengeteg gondolat cikázott bennem. Trianon? De hát a románoknak a békediktátum nem 1920-at jelent, hanem 1918-at. Csak nekünk, magyaroknak közeleg a százéves évforduló. A román társadalom számára ez most nem igazán jelentős.
Klaus úr ismét államelnök szeretne lenni, és pályázik a szélsőségesek szavazataira? De hát a második mandátumában jár, és a törvények szerint úgysem lehet újraválasztani. Ezt a feltevést is elhessegettem magamtól.
A járványról akarja elterelni a figyelmet? Vagy valami új, a társadalom számára kényes törvény születéséről? Kevésbé hihető. Több más feltevés született bennem, de szinte mindegyik erőltetettnek tűnt. És akkor eszembe jutott: hát választások elé nézünk, kérem szépen! Az elmúlt harminc évben pedig mindig jól jött a magyarkártya. Kell mozgósítani a választókat. Milyen jól jön, ha a liberálisok nemzeti szárnyát egy kicsit feltüzelik. És milyen jól jön a szociáldemokratáknak is. Azonnal beülnek a felsőházba, és az alsóházon vita nélkül átcsúszott autonómiáról szóló törvénytervezetet – karöltve a többi nacionalista párttal együtt – nagy szavazattöbbséggel leszavazzák. Hogy a román nép lássa, bármilyen színezetű pártra is voksoljon, mindegyik igazi hazafi. És mellékesen érdekképviseleti szervezetünk sem jár rosszul. Hiszen el lehet mondani: kedves magyarok, látjátok, milyen a román politikai elit. Ha eddig nem is, de most aztán igazán nagy szükség van az összefogásra.
Hja, kérem… mintha a parlamenti jelenlétünkkel minden gondunk megoldódna…!?
Sajnos nem. Sőt a román politika felső szintjén még örvendenek is, mert nem kell különleges törvényeket hozni a magyar politikusok alanyi jogon való parlamentbe juttatásáért. Megvan a képviselet, immár évtizedek óta. Külföld irányába ez kimondottan jól mutat a románok részéről: a kisebbségi jogok példa nélkülien meg vannak oldva. Úgyhogy „bine, mersi”, mindenki jól jár. Csak azok nem, akik próbálnak is tenni valamit értünk. Ha egyáltalán vannak ilyenek.
Ha jól visszaemlékezünk, láthatjuk: választások előtt mindig történik valami, a hagyományosnál is kirívóbb, magyarellenes atrocitás. Egy kis Úzvölgye, egy kis MOGYE, egy kis székelyföldi miccsvásárlás, egy vásárhelyi katolikus iskola, egy kis megyehatár-változtatás stb. A román hazafiak ilyenkor elmennek szavazni a magyar veszély miatt, mi pedig a remélt összetartozás érdekében. Aztán minden újból kezdődik.