Az ötszázezredik éve

A „hideg béke” évének titulálta a befejeződéséhez közeledő 2013-at Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. A minősítés nyilván a hazai magyar politikai préri hangulatát hivatott érzékeltetni, azt az állapotot, amelyben látványos vagy tétre menő egymásnak feszülés nélkül, de a közeledés leghalványabb jelét sem láttató módon élt idén a romániai magyar politikai piac két meghatározó szereplője, az RMDSZ és az EMNT.

Én mégis az ötszázezredik évének nevezném a lecsengőben lévő esztendőt, és nemcsak azért, mert az egyszerűsített honosítási eljárás révén megszerezhető magyar állampolgárság intézményét szinte kivételesnek nevezhető egyetértésben támogatja a két említett párt. Sokkal inkább azért, mert a határmódosítás nélküli nemzetújraegyesítés olyan siker, amilyen már régen dagaszthatta a kebleket országhatárokon innen és túl.

Szabadulás

Természetesen nem véletlen, hogy éppen Böjte Csaba ferences szerzetes és édesanyja, Böjte Julianna mondták el félmilliomodikként az eskü szövegét, és váltak aláírásukkal immár közjogi értelemben is az anyaország tagjává. Szimbolikus helyen – az Országház kupolatermében – és időpontban: december 5-én. Jelképes emberek főszerepben, akiknek jelenléte önbizalomnövelő módon képes igazolni, mekkorát képes fordulni kilenc esztendő alatt a világ. Miután a 2004. december 5-i gyászos emlékű népszavazást követően – Lukács Csaba után szabadon – „végképp beszorultunk a trianoni határok közé, mert nem akadt kétmillió igen egy olyan kérdésben, hogy kék-e az ég, magyar-e a magyar.”

Immár 500 ezret meghaladó számú külhoni magyar állampolgár, köztük több mint 200 ezer választókorú polgár várja a 2014-es év nagy erőpróbáját, a magyar parlamenti választást. Azt az izgalmat és meghatottságot borítékoló alkalmat, amikor először élhet szavazati jogával a frissen hivatalosított magyar állampolgár, és ha egyelőre csak érintőlegesen is, de hozzájárulhat egy újabb parlamenti ciklus sorsának alakításához.

Hogy él-e vele, jelentős mértékben a hazai magyar pártok, az RMDSZ, az MPP és az EMNP felelőssége, a mobilizálás ugyanis kulcsfontosságú szerepet játszik. Az előjelek jók, úgy tűnik, e tekintetben azonos oldalon áll és tevékenykedik mindenki. Furcsa is lenne az ellenkezője, még az esemény nemzetpolitikai jelentőségén túl is. A jövő év ugyanis a romániai magyarság számára igencsak erőltetett menetnek ígérkezik, s mindenkiben meglehetős értetlenséget keltene, ha bármelyik politikai alakulat a választói jog szelektív alkalmazására buzdítana.

Arccal Brüsszelnek

A két hazai megméretés közül az első – az európai parlamenti választások – korántsem elhanyagolható. Ami így, december végén valószínűsíthető: a megelőző alkalommal ellentétben 2014-ben nem lesz magyar koalíció, sezáltal elsősorban Tőkés László helyzete kerül fókuszba. Tőkés néppárti színekben való indítását ugyan nem zárja ki Toró T. Tibor, de nem is valószínűsíti, s miután az EMNP előrelátható választói támogatottsága valószínűleg nem jelentene megfelelő erejű hordozórakétát, a volt püspököt egyre többen látják a Fidesz EP-listáján. Az erről zajló beszélgetések tényét Toró is megerősítette, így egyre kétségbevonhatatlanabbul ebbe az irányba tart a folyamat.

Miután az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor szerint Tőkést az EP-be való bejutás pillanatától nem tekinthette magáénak a tulipános alakulat, jövőre eleve két brüsszeli-strasbourgi helyben gondolkodnak, amelyek megszerzését reálisnak is tartják. Eddig hárman jelezték indulási szándékukat, az elnök által sem kifogásolt teljesítményt nyújtó eddigi EP-képviselők, Sógor Csaba és Winkler Gyula mellett Vincze Lóránd igyekszik Brüsszelbe. Nyilatkozatok szintjén mindhárman a lista még bejutást ígérő második helyét célozzák meg, ami egyrészt kissé viccesen hangzik, másrészt azt sugallja, hogy valakinek fenntartja a tuti nyerő helyet az RMDSZ. Név még nem nagyon hangzott el, a politikai zuhanyhíradó a kolozsvári Eckstein-Kovács Péter nevét emlegeti, amit Kelemen sem cáfol – ellentétben a Borbély László és Frunda György esetleges jelöltségével.

A választási szorzók alapján, magas magyar és a szokásosan alacsony román választói részvétel esetén a két hely megszerzése nem tartozik az illúziók birodalmába, Tőkés más irányból való „megérkezése” esetén pedig maradna az erdélyi magyarság háromfős brüsszeli képviselete. És ez – figyelembe véve az Európa-parlament létszámának csökkentésével együtt járó Románia-kvóta szűkülését – egyértelmű nyereségként kezelhető.

Ellenzéki arculatépítés

Mindez azonban nem vinne közelebb a sokak által óhajtott romániai magyar képviseleti egység megteremtéséhez. Úgy tűnik, e tekintetben kizárólag az EMNP izmosodása segíthet, az erőviszonyok 2016-ra való kiegyensúlyozása, aminek esetleges elmaradását Toró T. Tibor is kimagyarázhatatlannak tartaná.

Miután úgy tűnik, az USL tagjait összekötő érdekek sokkal erősebbek, mint a pártszövetséget feszítő ellentétek, az RMDSZ-t egyelőre inkább ellenzéki arculatának kiépítése foglalkoztatja. Ezt ugyanis mindeddig elmulasztották megtenni, ezt részben a kormányra kerülés fel-felvillanó lehetőségének bűvölete, de a nemzedékváltás nyomán bekerülő emberállomány hiányosságai is magyarázzák. Ma alig látni RMDSZ-es honatyát vagy szakértőt a bukaresti vitaműsorokban, s nemcsak azért, mert nem hívják őket, de – amint ezt Kelemen Hunor is elismerte – a bevethető állomány korlátozottsága okán is. Márpedig a restitúciók ügyében indított román „ellenforradalom”, vagy a regionalizáció-autonómia kérdéskörében is a leghalványabb ellenvélemény nélkül hömpölyög az esetenként becsületsértő szinten zajló agymosás.

Békejobb

A letűnő év legfontosabb nemzetpolitikai hozadéka azonban kétségtelenül az, hogy kilencven országból ötszáznegyvenezren kérték a magyar állampolgárságot. „Továbbra is szükségünk van Bécsben születő, de magyarul gondolkodó Széchenyikre, a magyar nyelvet csodálatosan művelő, Nagyszalontáról jövő Arany Jánosokra, és szükségünk van Szabadkáról származó Kosztolányi Dezsőkre is” – fogalmazott a félmilliomodik ünnepségén Orbán Viktor miniszterelnök.

Böjte Csaba édesapja versét idézte. A költemény, amelyet szűk körben mondott el Erdélyben az ötvenes években, nem maradt fenn, de mivel egy besúgó is jelen volt az eseményen, a Szekuritáté tudomására jutott. A román hatalom hétéves börtönbüntetéssel „honorálta”, amiből négyet le is töltött. Szabadulása után másfél hónappal belehalt a szamosújvári börtönben szerzett betegségekbe. A vers a reményről szólt, arról, hogy odakint hideg van ugyan, a farkasok üvöltenek, de ki kell tartani, mert egyszer csak eljön az áldott tavasz.

Böjte Csaba élete és tettei is a reményről szólnak – immár ötezer árva vagy szegény sorsú gyereknek biztosította az újrakezdés lehetőségét, a jobb élet esélyét. Nemcsak az elkallódástól, hanem az asszimilációtól is megmenti őket, hiszen intézményeiben magyar gyerekek nevelkednek, tanulnak szakmát, rendeződik az életük.

Akik viszont csak jövendő szavazatok fényében vagy elkölteni vélt adóforintok mértékében látják és mérik a világot, soha nem fogják megérteni, mit is jelent pontosan ez az új nemzetegyesítés. A ferences szerzetes egyik gondolata azonban talán nekik is mond valamit: a befogadásból mindig élet fakad. A 2010 májusában, az újonnan alakult magyar országgyűlés tagjai többségének kinyújtott kezét eddig több mint félmillió, az anyaország határain kívülre kényszerült nemzettárs fogadta el. Békejobbként.