Arculatépítés közpénzen

Régóta figyelem egyes Bihar megyei polgármesterek azon törekvését, miként alkalmaznak közpénzen kabinetjeikben olyan „tanácsadókat”, akiket a hivatalon belül saját népszerűsítésükre, arculatépítésre használnak. Figyelve a tendenciát, hamar kiderült, ezek a kabinetemberkék nem is használhatók másra, mert nagy többségük meg sem felel azoknak a követelményeknek, amelyeket a hivatali előírás megkíván.

De valójában mi is lenne a dolga egy ilyen tanácsadónak? Aki természetesen egyes területeken akár képzettebb is lehetne, mint a polgármester, hogy bizonyos önkormányzati tevékenységet kivitelezni, irányítani, ellenőrizni tudjon.  

Kezdhetnénk a legfontosabbal: a polgármesteri iroda alkalmazottja tanácsadást nyújt a polgármesternek a helyi közigazgatásra vonatkozó jellegzetes problémákkal kapcsolatosan, legyen az jogi vagy akár gazdasági jellegű. Felhatalmazás alapján képviseli a polgármestert az állampolgárok előtt, a központi és helyi közigazgatási szerveknél, valamint más közintézményeknél és szervezeteknél. Követi és bemutatja a polgármesternek a hivatal összes osztálya elé terjesztett kérések megoldási határidejét, összehangolja az osztályok közötti terveket. Ellenőrzi a hivatal osztályainak tevékenységét. Felügyeli a különböző központi és helyi közigazgatási szervek protokolláris kapcsolatait. Kapcsolatot tart fenn a helyi döntéshozó testülettel, a kormánybiztosi hivatallal, a szomszédos polgármesteri hivatalokkal, a politikai és nem politikai szervezetekkel a közös programok és tevékenységek szervezése érdekében. Felel a polgármester által szervezett tevékenységek tervszerű megvalósításáért. Tájékoztatja a polgármestert az országos és a helyi sajtótermékek, hivatalos közlönyök tartalmáról. Nagyjából ezek lennének egy polgármesteri iroda tanácsadói, jogi vagy ügyviteli alkalmazottjának kötelezettségei.

Valójában ezen állásokat zömében olyan emberkék töltik be, akiknek semmilyen szakirányú végzettségük nincs. S ha netán mégis rendelkeznek valamilyen diplomával, azt valamelyik gyorstalpaló „egyetemen” szerezték. A legérdekesebb, hogy ezeknek az alkalmazottaknak a nagy része még az ország hivatalos nyelvét sem beszéli helyesen. Felvetődik a kérdés: milyen kapcsolatot tarthatnak fenn megyei szintű állami intézményekkel olyan személyek, akiket legfeljebb pártvonalon tartanak melegen a polgármesteri hivatalokban? Azon túl, hogy aprópénzre váltották ezt a tisztséget, hátrányos helyzetbe hozzák azokat az adminisztrációban dolgozókat is, akik komoly végzettséggel és szakmai tapasztalattal rendelkeznek. Egyébként ez nem meglepő jelenség, mert amilyen a polgármester, olyan a tanácsadó: Biharban például legalább három traktoristáról és több, középiskolai végzettséggel sem rendelkező községi és városvezetőről szól a fáma. Vagyis ott tartunk, hogy pártaktivisták mondják meg a karnagynak, hogyan dirigálja Beethovent, a rendező hogyan vigye színpadra a darabot, mint a hetvenes-nyolcvanas években. A hivatalban pedig ők tartják sakkban az ügyintézésben megőszült köztisztviselőt, mert meghatalmazásuk van a „főnöktől”, akinek melegen kell tartani a bőrfotelét. Máshoz úgysem értenek.

Az ilyen pártbéli leosztottak, illetve helyi kegyeltek – azon túl, hogy közpénzen pártpropaganda-terjesztők és polgármesteri arculatépítők – még külön bérezést is élveznek. Ők azok, akik a többszörösét kapják annak a fizetésnek, amit az ügyvitelben dolgozók keresnek.

Összegezve: ma is az agitátorok, a pártpropagandisták élnek a legjobban. Szemfüles kommunistáink több hasonló kiváltságot is átmentettek a múlt rendszerből, mint gondolnánk. Mindezeket a szemünk láttára, háborítatlanul.