Ami a férfiaknak szégyen…

A zilahi kongresszuson az RMDSZ női kvótát vezetett be a testületeiben: egyhangúan megszavazták, hogy a szövetség helyenkénti döntéshozó bizottságainak egyharmados arányt kell biztosítaniuk a nők számára, a területi és országos testületek tagjainak pedig 15 százalékban nőknek kell lenniük. Ez alól csak azok kérhetnek felmentést, ahol egyszerűen nem jelentkezik annyi hölgy, hogy a kvóta teljesüljön. Sokan áldomást ittak az egyenjogúságért folyó küzdelem eme erőteljes lépéséért azon áradozva, hogy sok minden mellett az RMDSZ most már feminista is. Nő vagyok és feminista, de határozottan állítom, ez távolról sem feminizmus.

Értem én a gesztus nemességét, amellyel elősegítenék az erdélyi nők politikai szerepvállalását, de ezzel nem oldottunk meg semmit.

Pláne, hogy a pozitív diszkrimináció többnyire nem hálás jelenség. A feminizmus nem azt jelenti, hogy ráerőltetem a munkaadóra, hogy meghatározott számú nőt alkalmazzon akár ért a munkájához az illető, akár nem. A feminizmus ugyanis a férfiakkal való teljes egyenlőségért folyó küzdelmet takarja, ennél fogva egy korrekt vállalat tehetség, szakmai felkészültség és hozzáértés alapján választ munkaerőt, nem a jelentkező neme szerint. Amikor ugyanannyi eséllyel ugyanannyi kapu áll nyitva a férfiak és a nők előtt, akkor beszélhetünk nemi egyenlőségről. Képviselőink így inkább olyan törvénykezésért folyó küzdelmen törhetnék a fejüket, amely a gyakorlatban is súlyosan bünteti, ha egy jó képességű nőt csak azért nem alkalmaznak, mert nadrágja tartalma különbözik a többségétől.

Akadtak, akik erre a véleményemre felháborodva azt mondták, semmit nem tudok a sok hímsoviniszta vállalatról, ahol napi szinten verbálisan, olykor tettlegesen is megalázzák a nőket. De kérdem én, egy ilyen munkahelyen emberien és egyenlően bánnak majd a nőkkel a kvóta után? A válasz egyértelmű. Sőt azok a nők, akik hírét hallják az efféle betokosodott, frusztrált intézménynek, kvóta ide, kvóta oda, biztos, hogy messzire elkerülik.

A feminizmus egyenlőség, és nem egyik vagy másik nem felsőbbrendűsége, hanem az ember képességek, személyiség szerinti megítélése, illetve az, hogy egy nőből szobafestő is válhat, ha neki úgy tetszik.

A feminizmus az, amikor a háztartásban apa is ugyanannyiszor kerül porszívócső- és fakanálvégre, mint anya, ha utóbbi is dolgozik. A feminizmus megengedi, hogy ne a rokonság s a tömbháznegyed, hanem a felek döntsenek a házasság egyensúlyáról, és elismeri, hogy a természet nem diktál olyan törvényt, amely a nőt szakácsnak és mosókonyhának teremti. A feminizmus elvárja, ne mindig a férfi fizesse a randi vacsora számláját, hiszen a felek egymásra szánt ideje egyformán értékes.

A feminista farmeres nő, aki nem fintorog kelletlenül a körömcipős lányra, és olyan cirádás asszony, aki nem néz ferde szemmel a mellette állóra, mert utóbbi nem szenved fölöslegesen tyúkszemgerjesztő, ízületpusztító magassarkúban az esküvőn. A feminista olyan férfi, aki nem várja el párjától, hogy ragyogóbb legyen nála, és elismeri, hogy a szoba tisztaságára való figyelem akarat és nem veleszületett női DNS kérdése. A feminista társadalom olyan, amely nem elsősorban szépségben, hanem becsületben, emberségben méri tagjait. A feminizmus őszinte, empátiával tele reklám, amely lemond az újabb ideális derékbőség meghatározásáról, és videoklip, amely félmeztelen táncosnők helyett zenei tehetséggel, minőséggel adja el a számot. A feminizmus kétoldalú, vágyott idealizmus Romániában: a férfiaknak szégyen, a nőknek csak álom.