(Ál)liberális (ál)demokrácia helyett hiteles kereszténydemokráciát!

a csúcsnapon pedig hosszú ideje nem Traian Băsescu ül le Orbán Viktor mellé múltat, jelent és jövőt elemezni, hanem Tőkés László. A szombati nap a tábor szellemi-politikai csúcsnapja, amit a magyar nemzetben való gondolkodás két ikonikus figurájának előadása határoz meg.

6:3

Idén, akárcsak tavaly, Tőkés László veretes, tömör, koherens, költői idézetekkel gazdagon ékített beszédében elsősorban az erdélyi helyzetet elemezte, míg Orbán Viktor a világ, Európa és a Kárpát-medencei magyarság rövid s középtávú kilátásait taglalta.

A magyar miniszterelnök lényegében egy határozott hangleütéssel a jövő évben esedékes európai parlamenti választások kampányát indította el. Nemcsak a környező valóságot és a jövőt meghatározó megatrendeket elemezte, hanem beszélt az eredményekről is, konkrét számokban ismertette az elmúlt nyolc év gazdasági vívmányait. A tények makacs dolgok, s bizonyára szoros összefüggés van az ország 2010 óta tapasztalható javuló teljesítménye, valamint az idei harmadik kétharmados győzelem között. Ez utóbbi kapcsán idézte Orbán Viktor régi harcostársát, Deutsch Tamást, aki úgy értékelte, háromszor kétharmad az 6:3. A poént a nézőtéren összegyűlt több ezres tömeg harsány kacagással és élénk tapssal értékelte.

A magyar kormányfő beszédét – akárcsak a korábbi években elmondott programadó expozéit – idén is szét fogják szedni ellenségei, de ezúttal nehezebb dolguk lesz. Amikor pár éve a liberális demokrácia csődjéről, az illiberális rendszerek sikeréről és a maga által vallott illiberális elvekről beszélt, tálcán kínálta a rágalmazás lehetőségét, azt, hogy diktátorokkal vagy féldiktátorokkal emlegessék együtt.

A múlt szombaton a liberális demokráciával a kereszténydemokráciát állította szembe, Erdogan és Putyin helyett Helmut Kohllal példálózott. Hadd idézzünk egy kulcsmondatot: „a liberális demokrácia a multikulturalizmus oldalán áll, bevándorláspárti és a variálható család modelljét vallja. Ezzel szemben a kereszténydemokrácia elsőbbséget ad a keresztény kultúrának, bevándorlásellenes és a keresztény család pártján áll.”

Abból a szempontból is szerencsés volt a támadhatatlan, de ugyanakkor zászlóként felmutatható kereszténydemokrácia középpontba állítása, mert ebben az eszmei köntösben is csattanós választ lehet adni Európa legfőbb problémájára, az agresszív iszlámterjeszkedésre, a menekültválságnak csúfolt muszlim invázióra, amivel szemben az unió hivatalosságai semmit nem hajlandóak tenni. Sőt, saját eszmei védőpajzsaikat is leeresztik.

Száműzik a keresztény értékeket

Persze arról is kiselőadást lehetne tartani, hogy vajon liberalizmusnak hívják-e azt az eszmetorzót, amelynek jegyében a mai kor nemzetközi megmondóemberei az európai fehér keresztény embereket minden önazonosságbeli kapaszkodótól, identitásuk szinte minden elemétől igyekeznek megfosztani. A szakrális Isten- és erkölcsközpontú világkép szétzúzását a klasszikus liberalizmus számlájára írhatjuk. De eme eszmerendszer mai hirdetői a nemzeti kultúra újratermelési keretét, a klasszikus liberalizmus államszervezési modelljét, a nemzetállamot is le akarják bontani, és megfosztani igyekeznek az embereket elsődleges kulturális identitásuktól, a nemzeti kötődéseitől. Ezen túlmenően a nemi identitást is bizonytalanná teszik, mindenféle természetellenes nemi önazonosságot és kevert családmodellt népszerűsítenek már az óvodákban. Az anya–apa–gyermekek évezredes európai családmodell helyére az azzal egyenértékűnek beállított apa–apa–gyermekek, anya–anya–gyermek(ek) kerül, de már hallani hármas esküvőkről is.

Orbán Viktor a klasszikus liberalizmus értékrendjével egyáltalán nem ütközik, amikor pálcát tör a nemzetállami önszervezési modell, valamint a hagyományos családkép mellett.

Nyugat-Európa: a migránsokról jót vagy semmit

Orbán Viktor kiemelte: Európa nyugati felében lényegében megszűnt a sajtószabadság. Ennek legdurvább példája a következő eset, amit Bayer Zsolt dobott be a köztudatba. Egy migráns Németországban a metróban megölte feleségét és gyermekét, erről egy honlap videofelvételt tett közzé. A német közvélemény nem a médiából, hanem a honlapról szerzett tudomást a tragédiáról. A rendőrség azonban a gyilkosságról felvételt készítő férfit tartóztatta le, aki most várja az ítéletét. Ennek bizony semmi köze nincs sem demokráciához, sem liberalizmushoz.

Orbán Viktor ismét kitért arra, mit lehet tenni annak érdekében, hogy elkerüljük azt a jövőképet, amelyben az ehhez hasonló jelenetek mindennaposak. Elsősorban helyesen kell szavazni a jövő évi választásokon, másodsorban mindent meg kell tenni azért, hogy európai szinten a muszlim térhódítással szembeni jelenlegi magatartás megváltozzon. Mert mi van ma? Nem egyszerűen az önmegadás politikája, a tétlenség. Nem. Az unió hivatalosságai, a fősodratú sajtó és egyes uniós országok politikai vezetése tevőleges segítséget nyújt az egész világot leigázandó területnek tekintő hódítóknak. Tehát nem egyszerűen a védekezés hiányáról van szó, hanem a muszlim térhódítás tudatos, tervszerű elősegítéséről. Ennek kellene megváltoznia. Ezen túl pedig a közép-európai összefogást kell erősíteni.

A magyar miniszterelnök megismételte tavalyi megállapítását: egykor azt hittük, Európa a jövőnk, mára bizonyossá vált, hogy mi vagyunk Európa jövője. Annak az Európának legalábbis, amely nem kevert fajú, vallástalan és nemzettelen, hanem fehér, keresztény s nemzeti identitásához ragaszkodó.

Optimista tervezés

Orbán Viktor a Kárpát-medence újjáépítéséről is beszélt. Rámutatott, a magyar gazdasági sikereknek köszönhető, hogy e terveket szövögetni lehet. Közben a román politikai elit ezúttal sem ismeri fel, hogy érdeke lenne a kölcsönös előnyökön alapuló viszonyt ápolni Magyarországgal és a magyarsággal. A románok ma úgy reagálnak, mint 2005-ben, amikor zsigerből elutasították azt a kisebbségi törvénytervezetet, amely csak és kizárólag az ő érdekeiket szolgálta, persze magyar klientúrájuk, az RMDSZ-elit bebetonozása mellett. Most ahelyett, hogy megbecsülnék a magyar fél partnerségét és kinyújtott kezét, sorra születnek a magyarellenes ítéletek és döntések. Miközben globális összefüggésben bizony úgy van, ahogy Orbán mondja: Románia és az ortodoxia szövetségesünk az iszlám hódítással és a globalista gyarmatosítással szemben. Jól esett hallani a miniszterelnök prognózisát, miszerint

A kormányfő beszédét mélységes optimizmus hatotta át, ami érthető: defetista, pesszimista, önlebecsülő kampányt lehet ugyan folytatni, de az maga a garantált bukás. Ha levonjuk ebből a derűlátásból a kötelező kampányhányadot, akkor is sok marad. Tény, hogy Magyarországnak a második világháború óta nem volt ekkora politikai súlya, nem volt az ország világpolitikai tényező. Ma Orbán Viktort a világ vezető nagyhatalmainak élén álló államférfiak tartják számon, s adnak véleményére. Tény, hogy a rendszerváltás óta nem állt ennyire jól a gazdaság és az is, hogy nemzeti kormánynak olyan erős demokratikus felhatalmazottsága soha nem volt még, mint most.

Mi mást kívánhatunk a jövő évi választásokra, mint Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester kérdésbe foglalt előirányzatát: az lenne a kívánatos –még ha nem is feltétlenül reális –, ha jövőre az anyaországi magyarok olyan arányban szavaznának a kormánypártokra, mint idén a külhoniak.