A város sokadik elfoglalása

Miután leáldozott Funar csillaga, és több mint egy évtized után úgy gondoltuk, véget ért egy remélhetőleg soha vissza nem térő, borzalmas sovinizmussal jellemezhető „lobogós korszak”, úgy tűnik, a jelenlegi városvezetés immár az összlakosság ellen indít támadást. Az egykori PUNR-s, majd nagy-romániás polgármester piros-sárga-kékbe öltöztetett mániái kismiskák voltak amellett, ami az utóbbi időben történik az egykori kincses városban.
Funar „csak” Mátyás királyunk szobrát akarta elköltöztetni, eltüntetni, hogy nyoma se maradjon a magyarok büszkeségének. Boc és csapata sokkal rafináltabb módszerekkel dolgozik: szinte észrevétlenül, csendben bontogatja mindazt, ami a múlt. Egy kicsit innen, egy kicsit onnan törölnek, amíg rádöbbenünk: egész utcákat rombolnak le, és a földből többemeletes tömbházak nőnek ki. Esztétikailag igénytelenek, olykor teljesen lehetetlen helyeken, kisebb épületekre rátelepedve, néhol járda és út nélkül teremnek a semmiből, ahogyan valaki fejéből éppen kipattan az ötlet.

Az ingatlanmaffia egész utcákra, negyedekre rátette a kezét. Ha egy környéket kiszemelnek maguknak, ott kő kövön nem marad.   
Akkora pofoncsapás azonban rég nem érte Kolozsvárt és lakosait, mint amit mostanában kapott. Bár évek óta botrány övezi, a napokban valósággal elárasztotta a közösségi médiát a kolozsvári Petőfi (Avram Iancu) utcai szálloda képe: a szomszédos egyszintes épületek fölé magasodó betonmonstrum – amelyet a kolozsváriak csak „koporsóként” vagy „űrlényként” emlegetnek – az utca teljes arculatát elrontja, és a középkori várfalat is takarja.

Ezáltal megváltozik az egész Petőfi utca képe, és mivel ez az építkezés precedenst teremthet, elképzelhető, hogy további hasonló szörnyszülöttek árasztják el a történelmi utcát. Hogy a befektetőknek miként sikerült megszerezniük az engedélyeket, mai napig talány. Tény, hogy évekkel ezelőtt az illetékesek kiadták az urbanisztikai engedélyt, az újdonsült tulajdonos – egy börtönéveit töltő Ghișe nevű szebeni „üzletember” – még a bontási időpont előtt ledózeroltatta a régi ingatlant, mielőtt a területi műemlékvédelmi bizottság kezdeményezhette volna az épület műemlékké való nyilvánítását. Az egykori Nemes–Bethlen-kúria füvészkertjében álló japánakácokat és kőrisfákat a helyi természetvédelmi hivatal engedélyére hivatkozva kivágták. Senkit sem érdekelt, hogy a 18. század végén épült ház udvarát képző kertbe egykor Európa minden régiójából hoztak fákat, amely a Mikó-kerti füvészkert előtt nemcsak Kolozsvár, de Erdély egyik legkorábbi botanikus kertjeként szolgált. E fák túléltek két századváltást és egy ezredfordulót, világháborúkat, de nem tudtak ellenállni a barbarizmusnak. Csupán a civilek (magyarok és románok egyaránt) emelték fel a szavukat akkor, amikor a befektető lebontotta a régi ingatlant és letarolta az egykori füvészkertből még megmaradt fákat. És szintén ők tiltakoztak (egyes sajtótermékek képviselőivel együtt), amikor a középkori várfal részlete és az azzal párhuzamosan futó alagút bukkant elő az építés során, de a befektető még csak a közelbe sem engedte a régészeket. Pedig a felfedezés kötelezővé tette volna a terület régészeti feltárását, leletmentesítését. A szomszédok többször is követelték Emil Boc polgármestertől, lépjen közbe. A sajtó is rendszeresen írt a befektetés mögött álló különös érdekekről, de minden tiltakozás süket fülekre talált. A városvezetés mentegetőzik, Boc Bukarestet, az építészek az inkompetens polgármesteri hivatalt okolják a Kolozsvár szívében felhúzott, gigantikus koporsóra emlékeztető épület felépítése miatt. 

Kéz a kézben tüntetik el mindazt, amivel a város a „kincses” jelzőt kiérdemelte. Amit még a kommunisták sem mertek megtenni, azt gond nélkül elvégzik a demokráciában a kétes hírű újgazdagok, akiknek egyetlen istenük a pénz. Hazug eszmék mögé bújva rombolnak és építenek. Még néhány év, és vigyorogva elmondhatják: bevégeztetett…