A MOGYE ügye elvégeztetett?

Az esztendő legelején robbant a hír: angol kart hoz létre a marosvásárhelyi orvosi egyetem. Sőt, az intézményt is elkereszteli, ezentúl Emil Palade Nobel-díjas orvosprofesszor nevét viseli majd. Mellbe vágott a hír, de – különösen az előzmények ismeretében – egyáltalán nem ért meglepetésként. Mert legyünk őszinték: mire, ha nem a magyar nyelvű orvosképzés lehetőleg minél hamarabbi elsorvasztására, teljes felszámolásra törekedett a gyarmatosító szellemű nacionalista-kommunista, majd „demokrata” román politikai és akadémiai elit már a román oktatási nyelv 1962-es bevezetésének pillanatától kezdve? Teszi mindezt – mármint az egyetem román többségű legfőbb vezető testülete, a szenátus – anélkül, hogy előzetesen konzultált volna a magyar oktatókkal. Természetesen az egyetemi autonómia nevében. Amely autonómiára hivatkozva a magyar kar felállítását megtagadták annak ellenére, hogy az oktatási törvény ezt előírja. Mi ez, ha nem kettős mérce?
A keserű hangvételű nyílt levelek, semmitmondó közlemények, politikai nyilatkozatok ellenére úgy fest: a kutya ugat, a karaván – értsd: nagyromán gőzhenger – halad. A jelek szerint megállíthatatlanul. Legalábbis úgy tűnik, sem az egyetem magyar professzorai, sem a politikum nem találta meg a módját, hogy leállítsa.
Lám, hova vezet a magyar professzorok által választott harcmodor, a passzív ellenállás vagy inkább bűnös beletörődés. Meg a korábbi hiba (bűn?), hogy nemtörődömségből, szakmai féltékenységből, pozícióféltésből elmulasztották kinevelni a szakmai utánpótlást. Hagyták, hogy a frissen az intézménybe került román oktatók kisajátítsák az egyetem jelenét, de még inkább annak jövőjét. A politikum – az RMDSZ, amely „érdekvédelmi és közképviseleti” szervezet, bár 1996-tól kezdődően többnyire a hatalom részeként működött – sem állt a helyzet magaslatán: inkább a bukaresti ukázokat közvetítette az erdélyi magyarok felé, mintsem azok követeléseit a hatalom irányába. Az RMDSZ érdekérvényesítő ereje mára nemhogy egy egyetem, de még egy középiskola sorsának kedvező irányba való eldöntéséhez sem elegendő. Lásd éppen a marosvásárhelyi római katolikus iskola esetét, amelynek újraindítására a magyar kormány, személyesen Orbán Viktor közbenjárására volt szükség. Sajnos, mára ez a megszokott gyakorlat: a kényesebb ügyek megoldását előszeretettel a Fidesz-kormányra hárítják – nyilván a két oldal között kialakult jó viszonyra hivatkozva –, maguk inkább a pótcselekvést választják. Természetesen a politikai és egyéb természetű konc bűvöletében.
Az erdélyi magyarság sorsának szempontjából szimbolikus jelentősége lehet annak, ha a magyar jogkövetelések alapján frontvárosnak számító Marosvásárhely elesik. Márpedig jelenleg igen közel áll ehhez. Miben reménykedhetünk? A csökkent érdekérvényesítő erejű RMDSZ-ben aligha. Talán a magyar kormány közbenjárásában.

Szentgyörgyi László