A lenyúlt piac története

Nyithatunk cukrászdát Bécsben! – ömlött naphosszat a 2004-es magyar EU-csatlakozást megelőző reklámszöveg, hogy az előkészületben lévő népszavazás igenjei felülkerekedjenek a nemeken. A kampány mindenhol hasonló volt, így akik elmentek szavazni, azok döntő többsége Kelet-Európa-szerte az uniós tagságra voksolt.

Hogy hány magyar nyitott cukrászdát Bécsben, erről nem szól a fáma, azt viszont már tudjuk, hogy a csatlakozásnak ára volt. Erről hivatalosan egyik kormány sem szívesen beszél, de a hétköznapok embere a bőrén érzi, hogy ígéretekkel tele a padlás, miközben az életszínvonala lényegesen nem javult. Romániában meg végképp nem, amit a munkaképes lakosság jelentős része nyugat-európai munkavállalással próbál kompenzálni. Mindenki azonban nem mehet el, és aki itthon marad, az itt húzza a kurtát. Egy hazai kisvállalkozó nem Bécsben szeretne süteményt, sajtot vagy zöldséget árulni, hanem a megélhetését biztosító sarki boltban. És itt kezdődnek a bajok, mert ahogy szétnéz a piacon, a látvány megdöbbentő. Az uniós csatlakozás égisze alatt egységessé vált európai piac romániai szegmensében is olyan az élelmiszer-felhozatal, mint ezerötszáz kilométerrel nyugatabbra. Pontosabban ugyanazok a nyugati márkák és áruk öntötték el a hazai piacot is, csak olcsóbb és rosszabb minőségű kiszerelésben. A polcokon közben vészesen fogy a hazai termelésű alapanyagból készült élelmiszer.

Politikusok és azok holdudvarában feltörekvő szakemberek mondják kórusban, hogy mi nem voltunk felkészülve az európai uniós csatlakozásra. A gazdák nem szövetkeztek, az élelmiszerfeldolgozók nem korszerűsítették idejében gyáraikat, tehát mindenre megvan a magyarázat. Közben tejszállító kamionok sora lépi át minden éjszaka az országhatárt Szlovákia, Ausztria, Lengyelország és Magyarország irányából: a hazai tejipar feldolgozásra kerülő nyersanyagának nagyobb része ma már így jut be a gyárakba. Így történhet meg, hogy kilátástalanságukban a tehenükön túladni akaró gazdák jámbor jószága kevesebbet ér, mint egy hízott disznó. Amit viszont éppúgy nem lehet eladni, mint bármilyen más, háztájiban vagy kisüzemben nevelt aprójószágot, mert Erdély nagybani húslerakataiba dömpingáron érkező, mélyfagyasztott lengyel vagy nyugat-európai félsertést vásárolhat csak a feldolgozó. A hazai portéka nagybani kínálata üdítő kivételnek számít.

Ezzel a kör be is zárul. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a nagylelkűen beharangozott uniós csatlakozásért cserébe az EU lenyúlta piacainkat. Nemhogy cukrászdát nem fogunk Bécsben nyitni, hanem maholnap azt sem engedik meg, hogy idehaza eladjuk saját bejglinket.