A kézdiszentléleki lincselésen innen és túl

A klasszikus demokráciaelmélet szerint a társadalmi problémák megoldásának alapvető sémája, hogy ezek előbb közbeszéd tárgyává válnak, majd a politika közvetítő mechanizmusain keresztül becsatornázódnak – konkrétan a pártok, mozgalmak vagy civil egyesületek felkarolják őket –, majd politikai vitát követően kormányzati, netán parlamenti döntéshozás útján nyernek megoldást. Habár az elméletet részben már cáfolták (Pokol Béla például érdekes esszét írt A társadalmi problémák tündöklése és bukása címmel), egyes esetekben bizony elkerülhetetlen a társadalmi problémákról való nyílt beszéd ahhoz, hogy eljussunk a megoldáshoz. Ilyen a cigánykérdés, amelyet a politikai szereplők nem alaptalanul elaknásított területnek tekintenek, és ennek megfelelően ritkán mondják ki őszinte véleményüket.

 A jéghegy csúcsa

A cigányokat a fősodratú európai médiában illik szegénysorba süllyedt rétegként, a többségi társadalom diszkriminációjának kitett közösségként, alapvetően áldozatszerepben feltüntetni. Annak megfelelően az olyan esetek, amikor a cigányokat bármiféle bántódás éri a többségi társadalom részéről, hatalmas médianyilvánosságot kap, míg ha a cigányok vernek meg, aláznak meg, kínoznak halálra vagy rabolnak ki nem cigány embereket, abból csak ritkán lesz hír. Ami a médiába eljut, az a jéghegy csúcsa: olyan esetek, amelyek valamilyen okból nem seperhetők szőnyeg alá. Ilyen volt az olaszliszkai lincselés, Marian Cozma meggyilkolása, a Hétesi-eset, amikor az ózdi negyed utolsó magyar lakóját, egy 92 éves nénit vertek halálra cigány suhancok, vagy Bándy Kata esete, akinek eltűnése a Facebooknak köszönhetően elhíresült, mielőtt még sorsáról bármit is tudni lehetett volna. Ha minden olyan esetet felsorolnánk, amely bármilyen kis visszhangot kapott a tömegtájékoztatásban, még mindig csak a töredéke lenne azon bűncselekményeknek, amelyeket cigányok követnek el nem cigányok sérelmére.

A kézdiszentléleki lincselés – amely kísértetiesen hasonlít az olaszliszkai esetre – nem hagyhatta érintetlenül az erdélyi nyilvánosságot. A közösségi portálokra és a médiára a zsigeri megközelítés a jellemző, „elkövetőiket” azzal indoktrináltak, hogy a cigányok csak áldozatok lehetnek, ezúttal is a lincselőket kitermelő társadalmi közeget mentegetik, s úgy tesznek, mintha ez az eset nem fordulhatott volna elő száz másik település bármelyikén. Miközben a többség – nem meglepő módon – drasztikus intézkedéseket várna az ügyben, és a felett is szemet hunyna, ha eme intézkedések foganatosítása közben sérülne az ártatlanság vélelme a cigány közösség egyes tagjainak vonatkozásában.

Eljátszott esélyek

Hogy e kérdésben tényleges előrelépés történjen, sok mindenen változtatni kellene. A legfontosabb az lenne, hogy feloldjuk a kérdést a tabuk alól, és ha valaki nyíltan beszél erről az akkut problémáról, ne kelljen attól tartania, hogy holnaptól szélsőséges, rasszista, kirekesztő, s mint ilyen, a társadalom minden eszközzel üldözendő, egzisztenciálisan ellehetetlenítendő tagja. Ebben kétségkívül nagy akadály a cigányok mentegetésére beállt fősodratú európai média, segítségünkre lehet viszont maga a valóság, amiről nem tudomást venni csak ideig-óráig lehet. Másrészt pedig olyan cigány értelmiségiek, mint Forgács István cigány származású cigányügyi szakértő, aki köntörfalazás nélkül beszél a legkényelmetlenebb kérdésekről is.

Rámutat például arra, kiknek „köszönhető” a kérdés tabusítása, hogy 100-150 véleményformáló értelmiségi hosszú időn át meghatározta a közbeszédet cigányügyben. Ők most kénytelenek észrevenni a társadalmi szemléletváltást, hogy az egyszerű emberek saját tapasztalatainak felgyűlésével szemben immár képtelenek eladni hamis sablonjaikat. Hadd idézzük szó szerint: „Valójában olyan ideológiai termékügynökökről van szó, akik soha nem vásárolnák meg a saját terméküket. Maguk sem hisznek abban, amit képviselnek. Nehéz elfogadniuk: amit kínálnak, nem eladható, nincs rá igény. A magyar társadalom előbbre jutását nem ezek a termékek szolgálják.” (Mandula Viktor interjúja a www.hir24.hu portálon, 2014. július 15.)

Kizárólagos önvédelem

Persze az sem mellékes, hogy ezek a termékek jól vagy rosszul csomagolt hazugságok. De nem feltétlenül ezért károsak. Bármily fájó, le kell szögeznünk: elképzelhető olyan helyzet, amikor a hivatalosságoknak a társadalom, a közösség érdekében vissza kell tartaniuk információkat. (Klasszikus eset a pánikhelyzet megelőzése.) Ez esetben azonban csak növelik a bajt a torz információk, a tények egyoldalú szelektálása, a bűnözők mentegetése. Jellemző eset, amikor egyik cigány fiatal megbökött egy másikat egy karddal a buszon, mellesleg önvédelmi helyzetben, s a sajtó rasszizmusról süvöltött, a balliberálisok tüntettek, beindult a szokásos hisztéria, amely csak akkor ült le, amikor kiderült, hogy a támadó és védekező egyaránt cigány. Mintha legalábbis az önvédelem joga csak egyes etnikumokat illetne meg.

Forgács arra is rámutat, hogy nemcsak előítéletekről van szó, hanem utóítéletekről is, amelyek megváltozásához a cigányságnak is változnia kell. „Nem a média alakítja a cigányokról kialakult képet, hanem maguk a cigány emberek. A cigány embereknek kell változniuk ahhoz, hogy meg tudják változtatni maguk körül az elő- és utóítéletes társadalmat.” A szakember életközeli példával illusztrálja mondanivalóját: „Cigány és nem cigány gyerekek összezárva esélyt kapnak arra, hogy megismerjék egymást. De ha a cigány gyerek eljátssza azt az esélyt, hogy őt már iskoláskorban tisztességesnek tartsák, akkor a 12éves osztálytársa nem azért fogja utálni a cigányokat, mert az apjától azt hallja otthon, hanem mert egy héten kétszer veszik el aszendvicsét az iskolában. Ezek elképesztően valós dolgok, több száz településen történnek meg a hét bármelyik napján.”

 Antinormák spiráljában

Köztudott, hogy létezik a cigányságnak egy olyan része, amelynek erkölcsi világrendje teljes más, mint a környezetéé, körükben a munka kigúnyolnivaló foglalatosság, míg az élősdiség életforma, a bűnözés virtus, a börtönviseltség presztízs, a nem cigányt meglopni teljesítmény, a kegyetlenségnek kultusza van, az igazságosság, méltányosság, emberiesség pedig ismeretlen fogalmak. Ők azok, akik puszta szórakozásból félig vagy teljesen agyonvernek idős, védekezésképtelen embereket, megerőszakolnak, esetleg meggyilkolnak fiatal nőket, bármilyen élethelyzetben gondolkodás nélkül erőszakhoz folyamodnak.

A szociológusok dolga az lenne a cigányság mentegetése és a bűncselekményeiknek a mélyszegénységgel való hamis magyarázata helyett, hogy felmérjék: ez a mentalitás mennyire elterjedt, milyen mélységű. (Nem kétséges, hogy súlyos igazságtalanság lenne kiterjeszteni e súlyos kórképet az egész cigány etnikumra. Egyetlen életszagú példa ennek alátámasztására: gyöngyöspatai borász barátaim mesélik, hogy egyes cigány falustársaik tisztességesen dolgoznak, őket azonban a többi cigány kipellengérezi, gúnyolja és lenézi. Nos, az ő helyzetük kétségkívül a legrosszabb.) Ugyanakkor életképes javaslatokat kellene tenni a politikum felé arra, hogyan lehet megakadályozni ezen antinormák generációról generációra való átadását. A jogszabályokat pedig szigorítani kellene, s azokat az embereket, akikről lerí, hogy soha nem fognak beilleszkedni a társadalomba – származástól függetlenül – el kell különíteni, életüket úgy megszervezni, hogy hasznot termeljenek, ne élősködjenek tovább a börtönben, a dolgozó emberek nyakán. Mindezt természetesen normasértést követően és jogállami keretek között. Szakítani kell a bűnözőket védő jogalkotással és jogalkalmazással.

Addig kell ezeket a reformokat végrehajtani, amíg egyáltalán van még működőképes állam, amely azokat keresztülviszi. Mert nem nehéz megjósolni, hogy ha minden a jelenlegi trend szerint folytatódik, annak totális anarchia lesz a vége. Mivel a cigányság szaporodási rátája sokkal nagyobb a nem cigány lakosságénál, miközben a foglalkoztatottság e népesség körében finoman szólva alacsony, adott ponton szükségképpen összeomlik a társadalom ellátó rendszere. Egyes vidékeken már most egyszerűen élhetetlen az élet, állandósult a nem cigány lakosság rettegése. „Magyarország a Titanic állapotában van, túl a jégheggyel való találkozáson. Az a kérdés, hogy a 3200 településből mennyi fog megmaradni, ők a hajó utasai. Szombat délután fél öt van, ebben a pillanatban Borsodban 300 cigány fiatal gondolkodik azon, kitől és milyen módon szerzi meg a drogra valót. Sokan biztosan lebeszélik majd magukat a bűncselekményről, de ha csak 3 bekerül másnap a rendőrségi hírekbe, az a teljes magyarországi cigányság megítélését visszaveti” – írja Forgács.

A huszonnegyedik órában vagyunk, de talán még nem késő, hogy a tiszta beszéd és a célirányos, tudatos cselekvés élhető jövőt biztosítson a Kárpát-medencében magyarnak, románnak, cigánynak és minden más etnikai vagy nemzeti közösségnek.