Hidegháború a kibertérben

E sorok olvasásakor a La Manche-csatorna, illetve az Atlanti-óceán túlsó partján valószínűleg valakik már kívülről fújják a cikk tartalmát. Edward Snowdennek köszönhetően azonban a szerző lépéselőnyben van: már cikkírás közben tudja, hogy olvasóinak tábora a szigorúan titkos angolajkú államszolgákra is kiterjed. Ha valaki eddig nem sejtette volna, ma már biztosan tudhatja: a digitális térben történő összes cselekedetet a nap 24 órájában figyelő szemmel követi a világ két legnagyobb titkosszolgálata, a brit és az amerikai.

Prizma és Tempora

A kibertér legnagyobb biztonságpolitikai beruházását a jenkik Prizmára keresztelték, a Temze partján a Tempora fedőnevet kapta az akció. Közös lényegük, hogy az internetes adatátvitelben megforduló információt „lecsapolják”, osztályozzák, elemzik, legyen az e-mail, chatüzenet vagy Facebook-beírás. A kettő közül ez utóbbi a nagyobb testvér (ATime magazin Brit Brothernek nevezte), naponta 21 petabyte-ot képes tárolni, ami cirka annyit tesz, mintha a British Library 150 millió kötetét egyetlen nap alatt mintegy 200-szor küldenénk fel a netre. A Tempora nemcsak nagyobb, de okosabb is, miután az adatokat alaposanelemzi, nem így tengerentúli társa, amely a jelek szerint megelégszik azzal, hogy eleve gyanúsnak osztályozott forrásokból gyűjtsön adatokat.

Mindezt az elmúlt napokban szellőztette meg Edward Snowden, aki maga is része volt a gépezetnek, míg meg nem csömörlött a Nagy Testvér mindenható jelenlététől. A 30 éves fiatalember az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) biztonsági őre, majd az egyik legbefolyásosabb kormányzati tanácsadócég, a Booz Allen IT-technikusa volt, ahol szinte első kézből szerezhetett információkat Washington megaprojektjéről. „Vigyázz, figyelnek“ – ennyiben összegezhető az üzenet, amelyet Snowden, valószínűleg hosszú vívódás és nem kevesebb szervezés után június elsején átadott egy hongkongi szállodában egy dokumentumfilmesnek és a brit The Guardian című lap két újságírójának.

Az önjelölt hős persze bizonyítékokról is gondoskodott, elég ütősekről ahhoz, hogy hetekre megmérgezzék a globális politikai légkört. Az amerikai és brit kémprogramról kiszivárogtatott információk súlyosan károsították a nagyhatalmak jó hírét, rombolták a „demokrácia fellegváraiba“ vetett hitet, ezzel egyidejűleg pedig ütőkártyát adtak azon hatalmak kezébe, amelyeket eddig elnyomóként kezelt a világ. A globális körözés alatt álló Snowdennek állítólag azért sikerült kijutnia Hongkongból, és ezzel elkerülnie a kiadatást, mert a kínai hatóságok jótékonyan szemet hunytak néhány eljárásbeli apróság fölött. Hasonló „megértésre“ talált Moszkvában is, ahol a seremetyjevói reptér tranzitzónájában lelt biztonságra.

 Sok hűhó Snowdenért

A bonyodalom nem is lehetne nagyobb. A nemzetközi kémtörténetbe közben bekapcsolódott Ecuador is, amely napokig lehetséges célországként szerepelt az időközben útlevelétől megfosztott Snowden szándékaiban. A dél-amerikai állam – amely a WikiLeaks ugyancsak körözés alatt álló alapítóját, Julian Assange-ot is befogadta londoni nagykövetségére – viselkedése csak azt követően vált hűvösebbé, hogy Joe Biden amerikai alelnök hosszabb telefonbeszélgetésben ecsetelte Rafael Correa államfőnek azokat a gazdasági hátrányokat, amelyek az amerikai megrendelések esetleges megszűnése nyomán érnék Ecuadort. Vlagyimir Putyin nem volt ennyire megalkuvó: hétfőn bombaként járta be a hír a világot, hogy Snowden Oroszországtól kért és kapott menedéket, amely az elnök szavai szerint „soha senkit nem ad ki senkinek”.

A Kreml megértő főnöke egyetlen feltételt szabott a menedékjoghoz: hogy a kiberkém az elkövetkezőkben felhagy mindeféle Amerika-ellenes leleplezéssel. Obamára való partneri kacsintása azonban nem vált be, orosz források szerint arra hivatkozva, hogy ő az igazság elszánt harcosa, szerint Snowden visszautasította az ajánlatot. Mivel egyelőre más kiútja nincs, tovább rostokol a seremetyjevói reptéren, arra várva, hogy tizenöt menedékjogkérelme közül legalább egy jóváhagyásra talál. A potenciális célországok között egy sor európai ország is szerepel, köztük Svájc, Olaszország, Lengyelország, Hollandia és az északi államok.

Sok hűhó Snowdenért, mondhatnánk Shakespeare-rel, de az amerikai drámájában a modern emberiség végső kérdései is sűrűsödnek. Ahogy az ember a technika révén egyre „átláthatóbbá” válik, a történetnek köszönhetően úgy lesznek egyre kézzelfoghatóbbak a hatalmi szálak és összefonódásaik. Amerika könnyen igazolni tudja a személyes jogok hasonlóan durva megsértését – elég, ha elhangzik a terrorizmus, a terrorista fenyegetettség varázsszava. Nagy Britanniában még könnyebb dolguk van a hatóságoknak, a korona évszázados árnyékában élő britek ezt is, mint minden fajsúlyos téma megvitatását, a Parlamentre hárítják.

 Big Barack figyel téged

Nehezebb a dolga Németországnak, amely be sem került a szuper kémhatalmak eme szűk körébe: Berlin nemcsak harmadrangú partner a biztonságpolitikai kérdésekben, de Washington szerint elsődleges célpontja a potenciális támadásoknak, amiért külön figyelmet (értsd: megfigyelést) érdemel. Nem beszélve arról, hogy alig néhány napja Angela Merkel kancellár ismét megfeddte Putyint az orosz szólásszabadság hiánya miatt – azt a Putyint, aki most menedékjogot ad a szólásszabadság amerikai „partizánjának“. Miközben a kommunista Kína kuncogva követi a szabad Amerika élet-halál hajszáját a kiszivárogtató után.

Németország még le sem nyelte a keserű pirulát, hogy az angloamerikai kémprogramok hetente félmilliárd német adatmozgást ellenőriznek – Berlin legmagasabb állami hivatalait is beleértve –, amikor a dominóelv már az Európai Uniót is kikezdte. A német Der Spiegel című hetilap munkatársai személyesen nézhettek bele a leleplező dokumentumokba, amelyek igazolják: nemcsak az EU amerikai kirendeltségei álltak állandó titkosszolgálati megfigyelés alatt, de a brüsszeli főhadiszállásokat is „bepoloskázták”. A Time magazin szójátékával: Big Barack is watching you. Ennek feldolgozása hosszú hónapokba és éles diplomáciai vitákba fog telni.

Hős és áruló?

Edward Snowdent, a „magányos harcost” mérhetetlen rokonszenv övezi a digitális lovagok korában, mivel tettét első pillantásra az egyéni szabadság mozgatja. „Egyedül Amerika ellen. Edward Snowden, a hős és áruló“ – a német Der Spiegel címlapján jól megfér egymás mellett e két jelző. Ugyanakkor nem tudni, miféle alku jött létre Amerika egyes számú ellensége és egyes számú riválisa között a seremetyjevói reptér tranzitzónájában. Snowdennek egyelőre nem kell tartania az árulóknak járó életfogytiglanitól, aki viszont ismeri a kémregényeket, tudhatja, a sikeres spionoknak egy másik életfogytiglanival kell számolniuk az életbenmaradásért: a teljes névtelenséggel.