A csehországi kényszermunka 71. éves évfordulója: a felvidéki magyaroknak nem jár kárpótlás

A felvidéki magyarok csehországi kényszermunkára történő deportálása 71 évvel ezelőtt, 1949. november 19-én kezdődött el. Az érvényben lévő 1945/88-ös törvény többrendbeli és súlyos megsértésével mintegy 43 ezer személyt hurcoltak el Dél-Szlovákiából a cseh–morva területekre korra, nemre, felekezetre, egészségi állapotra való tekintet nélkül. A fűtetlen marhavagonokban egy hétnél is hosszabb ideig tartó deportálás a túlélőkben életre szóló testi-lelki sérüléseket okozott. Az elszenvedett sérelmekért azonban semmiféle kárpótlást nem kaptak, de még a puszta beismerés tényét is megtagadták Csehországban és Szlovákiában egyaránt.
A szlovák parlament múltbeli sérelmekért már két ízben is megkövetett nemzeti közösségeket: 1990-ben a zsidóságot, 1991-ben pedig a kárpáti németséget. A magyarokat azóta sem: ellenük továbbra is fennáll a diszkriminatív magatartás. Közben az elmúlt években több jogi szabályozás született, amely az állampolgárok különböző csoportjait kárpótolta a múltban elszenvedett sérelmekért. A szlovák parlament legutóbb a partizánok árváinak ítélt meg egyszeri pénzbeli juttatást.

Hivatala válaszlevelében azt írta, a kárpótlási folyamat meggyorsítása érdekében az érdekvédelmi szervezet keresse meg a törvényhozás tagjait. A deportáltak szervezete az akkoriban húsz magyar parlamenti képviselőhöz és a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökéhez, Bugár Bélához és Csáky Pál miniszterelnök-helyetteshez fordult. A felvidéki magyar politikai képviselet válasz nélkül hagyta a kényszermunka áldozatainak kérelmét, dacára Bugár Béla pártelnök 2004. szeptember 24-i Komáromban elhangzott nyilatkozatának: „amíg a politikai akarat be nem érik, a társadalmi szervezetek feladata történelmi lelkiismeretként számon tartani e témát, a politika feladata a kormány és a parlament asztalán tartani a Beneš-dekrétumok ügyét.”
A DÁLESZ az ügy rendezése érdekében az egymást követő szlovák és cseh kormányokat kereste meg, sőt nemzetközi támogatást is sikerült szereznie. Számos európai parlamenti képviselő kérte számon a kárpótlás elmaradását a szlovák és cseh kormányokon.
Az egymást követő Fico-kormányok nem utasították ugyan el a miniszterelnökhöz beadott kárpótlási kérelmeket, de érdemben nem tettek lépéséket az ezt szabályozó törvény, illetve a meglévő jogi norma módosítására. A miniszterelnöki hivatal a kérést az Igazságügyi Minisztériumnak továbbította közvetlen intézés céljából. Žitňanská volt miniszterasszony hivatala 2017 elején azonban levélben értesítette a deportáltak szövetségét, hogy törvény hiányában nincs módjában a kárpótlás kérdésében eljárni.
Az ezt követő szlovákiai belpolitikai események kapcsán a DÁLESZ időszerűnek látta az ügyet újból napirendre tűzni. Az érdekvédelmi szervezet elnöke a Szlovák Nemzeti Tanács minden tagját, a parlamenti pártok elnökeit és Pellegrini miniszterelnököt is arra kérte levelében, hogy az eddigi gyakorlat alapján a parlament ezt a múltbéli sérelmet is orvosolja. A Most–Hídon kívüli magyar nemzetiségű parlamenti képviselőket is megszólítottak, hogy pártjukon belül szorgalmazzák az ügy támogatását. A független képviselőként tevékenykedő Simon Zsolt kapcsolataira, közbenjárására is számítottak, de választ nem kaptak. Felvetődött a kérdés, hogy akkoriban a magyarbarátként megnyilvánuló Andrej Danko koalíciós partnerére milyen hatást tud gyakorolni az ügy érdekében az államelnöki poszttal kacérkodó Bugár Béla, kihasználván azt az előnyt is, hogy az igazságügyi tárcát magyar miniszter vezeti. A meggyengült helyzetbe szorult Smer kormánypárt egy ilyen közös fellépésnek méltán nehezebben tudott volna ellenállni. Megbocsáthatatlan, hogy politikai elitünk nem élt a kínálkozó lehetőséggel, hogy a legnagyobb felvidéki magyar sérelmet mind erkölcsileg, mind anyagilag kárpótolni lehessen.
Az igazságügyi tárcát vezető magyar miniszter, Gál Gábor 2019 elején kelt levelében egyeztetést ajánlott ugyan a deportáltak szövetségének, de a DÁLESZ meglepő módon már nem kapott választ arra az újabb levelére, amelyben időpontot kértek a tárgyalásokhoz.

Ez lényeges változást nem jelent, mert ebben az ügyben a magyar politikumra eddig sem lehetett számítani, így marad az új kormány irányába történő kezdeményezés.
A DÁLESZ időszerűnek látja újból napirendre tűzni az ügyet Pozsonyban. A cél érdekében a szervezet elnöke Igor Matovič miniszterelnökhöz és Mária Kolíková igazságügy-miniszterhez intézett levélben kéri, hogy a parlament halaszthatatlanul orvosolja a magyarság múltbeli közösségi sérelmét. Felvidéken a deportáltak szövetsége továbbra is kitart álláspontja mellett, és nem adja fel jogos követelését. Mindazok, akik az 1945/88-ös törvény értelmében munkájukkal hozzájárultak az ország háború utáni újraépítéséhez, megérdemlik az elszenvedett jogtalanságok orvoslását és az erkölcsi rehabilitálás mellett az anyagi kárpótlást is.

Krivánszky Miklós