Hirdetés

Ybl Miklós, a hallgatag építész

Ki gondolta volna, hogy a 200 éve, 1814. április 6-án született Ybl Miklós, és a historista építészet kiváló képviselőjének egyik munkája ma a húszezer forintos bankjegy hátoldalát díszíti? Azt is kevesen tudják, hogy a 19. században Ybl a vasszerkezetek alkalmazásában is úttörő szerepet játszott.

 

Nánó Csaba

2014. április 05., 11:082014. április 05., 11:08

Ybl Miklós egyik főműve – a képviselőház régi épülete – Deák Ferencnek köszönhetően szerepel az említett bankjegyen: Deák a húszezres bankjegy előoldalán szerepel, a hátoldalt pedig az ábrázolt személyiségek életéhez, munkásságához kapcsolódó helyszínek, épületek díszítik. Kézenfekvő lett volna Deák szülőháza, ez azonban kevéssé ismert, így parlamenti tevékenységének színhelye került a bankjegyre. A pesti régi képviselőházat azonban Ybl Miklós tervezte olasz reneszánsz stílusban, és 1865-66-ban készült el. Így lett az építész munkájából bankjegytéma…

Nehezen indul az ipar

Az Ybl család osztrák származású volt, de az építész édesapja már székesfehérvári kereskedő – városi polgár – volt. Ybl Miklós Székesfehérváron született, itt kezdte az elemi iskolát is, majd Bécsbe, a Császári és Királyi Polytechnikai Intézet (Műegyetem) Reáliskolájába járt. 1827–28 között a Polytechnikai Intézet Rajzoktatási Osztályának hallgatója volt, tanulmányait 1831-ben fejezte be kitűnő eredménnyel. 1832 elején beállt Pollack Mihályhoz, a magyar klasszicista építészet jelentős alakjához inasnak. Négy évet töltött Pollack céhében, majd a bécsi Koch Henriknél volt rajzoló.

A kor szokásainak megfelelően, 1841-ben vándorútra kelt. Szakmai körútja során több európai országba is ellátogatott, de építészeti stílusát életre szólóan az olasz ízléssel való találkozása határozta meg. Visszatértekor nehéz idők vártak Yblre: apja nem tudta tovább támogatni az ifjú építészt, székesfehérvári házukat is el kellett adniuk. Első körben Pest városa még Ybl diplomáinak elismerését is megtagadta, de végül másfél évnyi várakozás után Pest város tanácsa Yblt „kebelbeli kőmíves mesternek” ismerte el.

1841. novemberében Pollack Ágostonnal – egykori mestere, Pollack Mihály fiával – Ybl Miklós Építészeti Intézetet nyitott Pesten. Nehezen indult be az ipar: az irodát a megnyitás után két évvel még mindig reklámozni kellett. A fiatal építészek szinte bármilyen külső-belső építési, berendezési munkát elvállaltak. Kútba esett nagyszabású tervük, hogy a debreceni Nagytemplom átépítésében részt vegyenek: az építtető bizottság pénzhiányra hivatkozva az utolsó pillanatban végül elállt a megtervezett kupola kiviteleztetésétől.

A régi képviselőház

Az 1800-as évek közepén Károlyi György gróf megbízta Ybl Miklóst fóti kastélya átépítésével, majd a templom megtervezésével. Ybl Itáliában készült a nagy munkára, és visszatérésekor meg is kezdődött az építkezés, amely egy csapásra híressé tette.

Hosszú ideig tartó huzavonát követően 1861-ben az országgyűlés napirendjére került egy – egyelőre csak ideiglenes – Képviselőház felépítésére kiírandó pályázat, melynek elbírálása megint csak évekig halasztódott. A tervek közül Ferenc József Ybl terve szerint engedélyezte a képviselőház felépítését. 1865 elején neki is láttak a munkának, és bár 800 munkás dolgozott a 100 napig tartó építkezésen, a december 10-én megnyitott országgyűlés képviselői a berendezés hiánya miatt mégsem tudtak az új épületben ülésezni. Ennek ellenére a december folyamán Magyarországra látogató uralkodó Ferenc József-renddel jutalmazta Yblt.

A Képviselőház átvételére végül 1866 áprilisában került sor. 1901-ig használták az Ybl által tervezett épületet, amikor is a honatyák átköltöztek a még építés alatt álló Országházba, amely végül Steindl Imre tervei alapján épült fel. A régi képviselőház épületében működik ma a Budapesti Olasz Kultúrintézet.

Operaház és bazár

Ybl szinte egy napot sem ült babérjain: 1870-ben hozzáfogott a Fővámház megtervezésének, amelyet egyesek korszakalkotónak neveztek. 1873 szeptemberében meghívásos pályázatot hirdetettek meg az Operaház megtervezésére és felépítésére, ennek pályadíját Ybl terve nyerte el. Ami nem csoda, ha belegondolunk, hogy éppen Ybl volt az egyik szakember, aki a pályázatban szereplő követelményeket összeállította….

Az Operaház építése közben olasz, német és francia függőkertek mintájára tervezte meg Ybl Miklós a Vár alatti jellegtelen házsor helyére a Várkert bazárt. (Ennek felújítása nemrég fejeződött be, ma ismét régi pompájában látható Budapesten). Ybl Miklós elismertségére jellemző, hogy 1885-ben a király a főrendiház tagjává nevezte ki. Utolsó éveiben folytatta a Hild Józseftől átvett Szent István-bazilika építkezését is, az eredeti terv tiszteletben tartásával. Sajnos, ezt a művét már nem tudta befejezni, 1891. január 22-én elhunyt. A sok-sok elismerés ellenére maradt némi keserűség Yblben: bár közreműködött a Magyar Tudományos Akadémia székházának felépítésében, az Akadémia nem választotta meg a tagjai sorába. Ybl a tettek embere volt: „Amíg megmagyarázom, addig megcsinálom” – mondogatta, és nem akármilyen életművet hagyott az utókorra.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés