Hirdetés

Urbi et orbi, a pápai kiváltság

Somogyi Botond

2013. december 23., 08:272013. december 23., 08:27

Napjaink egyik „legközvetítettebb” eseménye világszerte a pápai áldásosztás. Róma olasz csapatok általi elfoglalásáig, 1870. szeptember 20-ig, a pápák évente öt alkalommal különböző helyeken osztották az áldást. Nagycsütörtökön, húsvétkor, valamint Szent Péter és Pál apostolok ünnepén a Szent Péter bazilikából, a mennybemenetel ünnepén – és mikor az új pápa elfoglalta székesegyházát Róma püspökeként – a Lateráni bazilikából, Nagyboldogasszony napján pedig a Santa Maria Maggiore bazilikából. Róma elfoglalása után IX. Piusz pápa a Vatikán foglyának nyilvánította magát, és megtagadta az áldás kiosztását, de később – bizonyos diplomáciai kérdések rendezése után – újra adta az áldást.

Ma már a vatikáni Szent Péter téren hangzik el az apostoli áldás, a pápa által adott különleges áldás. Legünnepélyesebb válfaja az Urbi et Orbi (azaz a városnak, Rómának, és a világra), amelyet a római pápa megválasztása napján, illetve minden évben húsvét és karácsony napján ad. Az Urbi et orbi hagyományosan a Szent Péter bazilika középső teraszáról – az áldások erkélyének is szokták nevezni – hangzik el. A pápa korábban palástot és stólát öltött hozzá, öt éve azonban, 2008 karácsonya óta korális ruhát visel: fehér reverenda, hosszú karing, valamint piros, ill. húsvétkor fehér mozetta és stóla. XVI. Benedek utódja, az idén tavasszal megválasztott Ferenc pápa egyszerű, fehér pápai reverendában mondja el üzenetét, áldáskor pedig stólát vesz fel.

Az Urbi et Orbi három részből áll: ünnepi üzenet, a mintegy 60 nyelven elmondott jókívánság, s végül maga az áldás. Ez utóbbi szövege magyar nyelven így hangzik: „A szent apostoloknak, Péternek és Pálnak, akik hatalmában és tekintélyében bízunk, járjanak közben értünk az Úrnál! Ámen. Boldogságos mindenkor Szűz Mária, Szent Mihály arkangyal, Keresztelő Szent János és Szent Péter és Pál apostolok és az összes szentek érdemeiért és közbenjárására irgalmazzon nektek a mindenható Isten, bocsássa meg bűneiteket, és vezessen el Jézus Krisztus az örök életre! Ámen. Minden bűneitek elengedését és feloldozását, a bűnbánat méltó gyümölcseit és lehetőségét, a megtérésre kész szívet életetek megjobbítását, a Szentlélek vigasztaló kegyelmét, s végül a jó cselekedetekben való végső állhatatosságot adja meg nektek a mindenható és irgalmas Isten! Ámen. És a mindenható Istennek: az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek áldása szálljon le rátok, és maradjon veletek mindenkor! Ámen.” Magyar nyelven a következő jókívánság szokott elhangzani: „Áldott karácsonyt!”

A Szent Péter térre összegyűlt százezrek, az eseményt élőben közvetítő több mint 150 televíziós csatorna meglepetésére azonban idén húsvétkor Ferenc pápa – elődeivel ellentétben – csak olaszul köszöntötte a világ népeit. Sokan várják kíváncsian, hogy karácsonykor is az olasz nyelvre szorítkozik-e Péter utódja?

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés