Titkok tudója: a NASA

Amikor John Fitzgerald Kennedy elnök ellátogatott az amerikai űrhajózási hivatalba, az egyik folyosón egy sárga overallos néger férfi került az útjába, aki seprűt, vödröt, felmosórongyokat cipelt magával. „Ön mit csinál itt?” – kérdezte Kennedy. „Elnök úr, én takarítóember vagyok, és munkámmal hozzájárulok ahhoz, hogy az első amerikai eljusson a Holdra”. Ilyen hozzáállás mellett nem csoda, hogy az Egyesült Államok vezető hatalom az űrkutatás terén is, az 55 éve alapított NASA pedig több szempontból is a világ egyik legfontosabb hivatala.

Nagyot nézett az emberiség, de elsősorban az Egyesült Államok tudományos világa, amikor 1957. október 4-én űrből hallatszó csipogásra ébredtek. Megtörtént a csoda: a szovjetek föld körüli pályára állították az ember keze munkája nyomán született első mesterséges műholdat, a Szputnyik 1-et. Az akkori hidegháborús helyzetben azonnal felvetődött a kérdés: vajon a kommunisták eljutottak arra a szintre, hogy képesek lennének akár az űrből is megtámadni Amerikát?

Természetesen az amerikaiak sem ültek ölbe tett kézzel, saját műholdjuk indításának előkészületei már javában zajlottak. A késést az okozta, hogy a tudományos kutatások, illetve az alkatrészek előállítása a hatalmas országban szétszórtan történt. Nem volt még egységes program, sőt, a különböző fegyvernemek – haditengerészet, légierő – a saját fejlesztéseikkel foglalkoztak. 1958. január 31-én mégis sikerült pályára állítani az Explorer 1 műholdat, de a fél éves késés a szovjetek fölényét mutatta az űrkutatás terén. Dwight Eisenhower elnök, aki maga is katona volt, és megértette a jövő kihívásait, azonnali lépésre szánta el magát: 1958. október elsején elnöki rendelettel létrehozta a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatalt, vagyis a NASA-t (National Aeronautics and Space Administration). Ma már kevés ember élhet a földkerekségen, aki a négy betű hallatán ne tudná beazonosítani, miről is van szó.

 A nagy készülődés

Bár űrhivataluk már volt, az amerikaiakat újabb döbbenet érte 1961-ben: ekkor repült első emberként az űrben Jurij Gagarin, és a szovjetek ezzel ismét lepipálták a magukat igencsak nagyra tartó amerikaiakat. Még abban az évben a NASA is útnak indította az első amerikait, Alan Shepardot az űrbe a Freedom 7 nevű űrkapszulával.

Időközben az Egyesült Államok elnöke a fiatal John F. Kennedy lett, aki a kongresszus előtt bejelentette: az évtized végéig embert küldenek a Holdra! Ehhez először a Mercury-program keretében az USA is embert juttatott az űrbe: 1961. április 25-én Alan Shepardot még csak egy űrugrásra, majd 1962. február 20-án John Glennt már bolygónk körberepülésére. Ezt követően szinte azonnal beindult a Gemini-program, melynek már a Holdutazás előkészítése volt a feladata. A NASA űrutazásának fejlesztésével foglalkozó hivatal élére pedig kinevezték Wenher von Braunt, azt az embert, aki a második világháború idején a náci Németországban kifejlesztette a V–1 és V–2 rakétákat.

A Gemini-programnak világosan meghatározott feladatai voltak: kéttagú legénységet feljuttatva az űrbe hosszú időtartamú repüléseket megvalósítani valamint űrsétát végrehajtani.

A Gemini-programban használt űrhajók fedélzetén két űrhajós is végezhetett viszonylag rövid űrrepüléseket. Eredetileg a Gemini űrhajót akarták eljuttatni a Holdhoz, de később Braunék úgy döntöttek, teljesen új űrhajót építenek – ez lett a történelmet írt Apollo.

Az első űrsétára 1965. március 18-án került sor, és ismét a szovjetek voltak az elsők: a Voszhod–2 küldetésen Alekszej Leonov szovjet űrhajós 12 percet töltött az űrben. Júniusban azonban az amerikaiak is léptek: Ed White űrhajós 36 perces sétát tett az űrben. (White 1967. január 27-én halt meg, amikor az Apollo–1 kapszulájában tűz ütött ki, és Virgil Grissom, valamint Roger Chaffee űrhajósokkal együtt bent égett). A Gemini–12 volt az utolsó űrhajó, amely ebben a programban repült Jim Lovellel és Buzz Aldrinnal a fedélzetén, 1966. novemberében. Aldrinnak ez volt az első repülése, mindjárt két űrsétát is tett, később pedig ő volt az, aki Neil Armstrong után második emberként tette lábát a Holdra.

 Ember a Holdon

Jules Verne annak idején nemhogy megálmodta a Hold-utazást, de majdnem pontosan eltalálta azt is, milyen sebesség szükséges, hogy az ember kiszakadjon a földi gravitáció vonzásából, de azt is előre látta, hogy Amerikából lövik ki az embereket a holdutazásra. Az Apollo-program beindulásával az emberiség karnyújtásnyira került Verne álmainak megvalósításától. A program kimondott feladata volt az ember eljuttatása a Holdra. Lényegesen összetettebb feladatok következtek, bár az indulás balszerencsésnek bizonyult: a már említett Apollo–1 tragédiája beárnyékolta ugyan a programot, de a tervezők kedvének és eltökéltségének ez sem szabott határt.

Az Apollo-program 1969. július 21-én teljesítette végső célját: az Apollo–11 űrhajósainak, Neil Armstrongnak és Buzz Aldrinnak a Holdra lépésével a NASA történelmet írt az űrkutatás terén.

Az 1990-es években a NASA teljesen megváltoztatta a stratégiáját, s a nagyszabású projektek helyett sok kicsit indítanak, melyekkel az alapvető kérdésekre keresik a választ: hogyan keletkeztek a galaxisok, létezik-e földönkívüli élet?

A NASA titkok tudója is. Egy belső rendelkezés szerint, mely az alapító oklevélben szerepel, a hivatalnak „kötelessége” bizonyos információk visszatartása. Olyan információké, amelyekről nem a tudósok, csillagászok döntik el, hogy a nyilvánosságra tartoznak-e vagy sem, hanem az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal emberei…