Hirdetés

Sokszínű Abodi Nagy Béla

1918. július 13-án, 95 esztendővel ezelőtt született Székelyszenterzsébeten Abodi Nagy Béla– képzőművész. A festőművészt tavaly decemberben kísérték utolsó útjára, sírja a kolozsvári Házsongárdi temetőben található.

Dénes Ida

2013. július 12., 21:232013. július 12., 21:23

A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanárának édesapja Nagy Géza református lelkész, vallástörténész, filozófus volt. Abodi Nagy Béla még kisgyermekként költözött családjával a Kolozs megyei Magyarbikalra. Itt végezte el az elemi iskolát. 1928-ban szüleivel végleg Kolozsváron telepedett le, ahol édesapja a Református Teológia professzora lett. Abodi Nagy Béla középiskolai tanulmányait a kolozsvári Református Kollégiumban végezte, majd felvételizett a bukaresti Szépművészeti Akadémiára. 1940-től Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. 1942 tavaszán feleségül vette Teutsch Éva Klárát. Házasságukból négy gyermek született.

1944 őszén frontszolgálatra küldték, majd fogságba került. Csak 1948-ban tért haza az Örmény Szovjet Szövetségi Köztársaságból Kolozsvárra. 1948 és 1964 között számos romániai kortárs író könyvét illusztrálta és több irodalmi klasszikus arcképét készítette el. Festményei számos romániai és külföldi tárlaton szerepeltek. 1949 és 1983 között, nyugdíjazásáig, a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti tanszékének tanára, 1951–1957 és 1970–1983 között tanszékvezető tanára volt.

Korábban is tagja volt a Barabás Miklós Céhnek, 1989 után pedig annak újrateremtői közé tartozott, a képzőművészeti egyesület tiszteletbeli elnökévé is választották. 2008-tól Budapesten élt, 2012. december 9-én, 94 esztendős korában hunyt el.

A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerint „Mind fekete-fehér, mind színes illusztrációit, borítólapjait a grafikai és festői eszközök érzékeny ötvözete és tömör összhangja jellemzi. Tevékenységéből kiemelkedik Asztalos István Vád és panasz, Emberség, Mátyás, a jégtörő, Mihai Beniuc A vén Vezúv szíve, Nicolae Labis Az őz halála című könyvének címlapterve és illusztrációja, Szemlér Ferenc Arkangyalok bukása című kötetének borítólapja és a magyar irodalom klasszikusairól készített arcképsorozat”.

Abodi Nagy Béla jó barátja, Bajor Andor a művészről szóló monográfiájában így ír: „Abodi Nagy Béla hiába változtatott látásmódján és formáin, a többi, az eredendő marad emlékezetes. Az beszél rólunk, lábnyomainkról, amelyeket betemet a szél. Ábrázolja arcunkat, emberi összefuggéseinket, kitartásunkat, megcsuklásainkat, villódzó gondolatainkat, dombjaink szelíd lejtését, forrásaink üdeségét, okos és oktalan helyzeteinket, honi tájainkat. Hogy az életműből több Abodi tűnik föl? A drámai, a dekoratív, a népi, a városi? Van egy Abodi, aki a vidámság festője, van egy, aki a komorságé. Van egy tarka Abodi, és van egy, aki a finoman elegáns színárnyalatoké. Van csendes, meghitt Abodi, van monumentalitásra ékesen célra törő. Van mesélő, van konokul hallgató, van történelmi illusztrátor, van történelemteremtő”.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés