
A török Nuri Bilge Ceylan több mint háromórás műve, a Téli álom kapta a legjobb filmnek járó Aranypálmát a 67. cannes-i filmfesztiválon. Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje elnyerte a fesztivál Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű programjának fődíját.
2014. május 30., 16:162014. május 30., 16:16
Idén is volt minden Cannes-ban, aminek lennie kellett egy elsőkategóriás filmfesztiválon. Elmondjuk röviden, aztán beszélünk a fent említett filmekről is. Tehát: nagyon sok szép és drága ruhát láthatott a közönség, amelyeket megannyi szép és drága színésznő viselt. Megesett például, hogy Uma Thurman hattyúnak öltözött, Sophia Loren gyakran dívának, és – amint az elvárható – alig hatvannak mutatott az ő több mint nyolcvan évével. Aztán: a taxisok és a tűzoltók szakszervezetei sztrájkkal fogadták a francia Riviérára érkező vendégeket, akiket ez annyira nem érdekelt. A világpolitikai helyzet viszont talán inkább: világsztárok követelték az elrabolt nigériai iskolás lányok kiszabadítását vörösszőnyeges bevonulásukkor, az orosz újságírók kifütyülték a többiek megtapsolták A némafilmes című művéért három évvel előtt Oscar-díjat kapott Michel Hazanavicius The Search címmel a csecsen konfliktusról készített háborús drámáját.
Két visszhangosabb botrányról is beszámolhatunk. Óriási érdeklődés mellett mutatták be Gérard Depardieu főszereplésével a Dominique Strauss-Kahn (DSK) bukott IMF-vezérről készült Welcome to New York című játékfilmet, amely nagyon vegyes fogadtatásban részesült. Volt, aki egyenesen undorítónak nevezte. Továbbá szűnni nem akaró nyilatkozatháború övezi a szemlén bemutatott nyitófilmet, a Grace – Monaco csillagát, amelynek bemutatóját korábban többször is elhalasztották. Az alkotás francia rendezője, Olivier Dahan és az amerikai forgalmazó, Harvey Weinstein között művészi kérdésekben dúl a vita, míg a monacói hercegi család „kitalációnak” minősítette az életrajzi történetet. A film körül egyvalmiben van egyetértés: hogy nagyon rossz – ezt a kritikusok és a cannes-i nézők mondják, mi június közepétől nézhetjük meg a mozikban.
És végül el kell mondanunk azt is, hogy húsz éve kapta meg az Aranypálmát a Ponyvaregény, az évforduló alkalmából díszvetítésen mutatták be a filmet, amelyen egy bizonyos Uma és egy bizonyos Quentin is megjelent. Tarantinónak még egy fellépése volt a szemlén: a fesztivál zárófilmjének, Sergio Leone ötven éve debütált, Egy maroknyi dollárért című spagettiwesternjének bemutatásán házigazdaként szerepelt.
Hosszú Téli álom
A kortárs Törökország ellentmondásairól szóló háromórás Téli álom – amely elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját is – három Csehov-novella feldolgozása alapján született. Az alkotás főszereplője, Aydin (Haluk Bilginer) egy hatvan év körüli volt színészt alakít, aki a mesebelien varázslatos török vidéken, Kappadókiában, egy kis faluban működtet szállodát, amelyet nyáron szívesen látogatnak a turisták. Télen azonban a vidék teljesen kihalt, és a felvilágosult és gazdag entellektüel szerepében megjelenő Aydin egyedül találja magát fiatal feleségével és elvált nővérével. Török film egyébként 1982 óta nem kapott Aranypálmát Cannes-ban.
A politikai melodráma
A Fehér Isten Mundruczó Kornél meghatározása szerint „politikai melodráma”, amelynek nagyon jó nemzetközi sajtóvisszhangja után a szerző elsősorban az otthoni fogadtatásra kíváncsi: „Nagyon bízom abban, hogy a magyar társadalom hajlandó lesz ezzel a filmmel kommunikálni.” A rendezőnek a film „egyetemességéért és a felejthetetlen élményért” ítélték oda az Un certain regard elnevezésű elismerést. Mundruczó nagyjátékfilmje egy kislány és egy kutya barátságának története. A budapesti forgatás egyik különlegessége volt a csaknem kétszáz, menhelyekről válogatott kutyaszereplő részvétele, amire még nem volt példa filmben. Az Un certain regard a művészfilmek kategóriájának számít, de a résztvevők nem feltétlenül a legfiatalabb korosztályhoz tartoznak, és nem kevésbé ismertek, mint a hivatalos program versenyzői. A díjjal járó 30 ezer euró a film francia forgalmazóját illeti. A film négylábú főszereplői, a Hagent alakító Body és Luke ugyancsak Cannes-ban elnyerték a legjobb kutyaalakításért járó Palm Dog-díjat.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!