Hirdetés

Sok rongyrázás és néhány jó film Cannes-ban

A török Nuri Bilge Ceylan több mint háromórás műve, a Téli álom kapta a legjobb filmnek járó Aranypálmát a 67. cannes-i filmfesztiválon. Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje elnyerte a fesztivál Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű programjának fődíját.

Botházi Mária

2014. május 30., 16:162014. május 30., 16:16

Idén is volt minden Cannes-ban, aminek lennie kellett egy elsőkategóriás filmfesztiválon. Elmondjuk röviden, aztán beszélünk a fent említett filmekről is. Tehát: nagyon sok szép és drága ruhát láthatott a közönség, amelyeket megannyi szép és drága színésznő viselt. Megesett például, hogy Uma Thurman hattyúnak öltözött, Sophia Loren gyakran dívának, és – amint az elvárható – alig hatvannak mutatott az ő több mint nyolcvan évével. Aztán: a taxisok és a tűzoltók szakszervezetei sztrájkkal fogadták a francia Riviérára érkező vendégeket, akiket ez annyira nem érdekelt. A világpolitikai helyzet viszont talán inkább: világsztárok követelték az elrabolt nigériai iskolás lányok kiszabadítását vörösszőnyeges bevonulásukkor, az orosz újságírók kifütyülték a többiek megtapsolták A némafilmes című művéért három évvel előtt Oscar-díjat kapott Michel Hazanavicius The Search címmel a csecsen konfliktusról készített háborús drámáját.

Két visszhangosabb botrányról is beszámolhatunk. Óriási érdeklődés mellett mutatták be Gérard Depardieu főszereplésével a Dominique Strauss-Kahn (DSK) bukott IMF-vezérről készült Welcome to New York című játékfilmet, amely nagyon vegyes fogadtatásban részesült. Volt, aki egyenesen undorítónak nevezte. Továbbá szűnni nem akaró nyilatkozatháború övezi a szemlén bemutatott nyitófilmet, a Grace – Monaco csillagát, amelynek bemutatóját korábban többször is elhalasztották. Az alkotás francia rendezője, Olivier Dahan és az amerikai forgalmazó, Harvey Weinstein között művészi kérdésekben dúl a vita, míg a monacói hercegi család „kitalációnak” minősítette az életrajzi történetet. A film körül egyvalmiben van egyetértés: hogy nagyon rossz – ezt a kritikusok és a cannes-i nézők mondják, mi június közepétől nézhetjük meg a mozikban.

És végül el kell mondanunk azt is, hogy húsz éve kapta meg az Aranypálmát a Ponyvaregény, az évforduló alkalmából díszvetítésen mutatták be a filmet, amelyen egy bizonyos Uma és egy bizonyos Quentin is megjelent. Tarantinónak még egy fellépése volt a szemlén: a fesztivál zárófilmjének, Sergio Leone ötven éve debütált, Egy maroknyi dollárért című spagettiwesternjének bemutatásán házigazdaként szerepelt.

Hosszú Téli álom
A kortárs Törökország ellentmondásairól szóló háromórás Téli álom – amely elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját is – három Csehov-novella feldolgozása alapján született. Az alkotás főszereplője, Aydin (Haluk Bilginer) egy hatvan év körüli volt színészt alakít, aki a mesebelien varázslatos török vidéken, Kappadókiában, egy kis faluban működtet szállodát, amelyet nyáron szívesen látogatnak a turisták. Télen azonban a vidék teljesen kihalt, és a felvilágosult és gazdag entellektüel szerepében megjelenő Aydin egyedül találja magát fiatal feleségével és elvált nővérével. Török film egyébként 1982 óta nem kapott Aranypálmát Cannes-ban.

A politikai melodráma
A Fehér Isten Mundruczó Kornél meghatározása szerint „politikai melodráma”, amelynek nagyon jó nemzetközi sajtóvisszhangja után a szerző elsősorban az otthoni fogadtatásra kíváncsi: „Nagyon bízom abban, hogy a magyar társadalom hajlandó lesz ezzel a filmmel kommunikálni.”  A rendezőnek a film „egyetemességéért és a felejthetetlen élményért” ítélték oda az Un certain regard elnevezésű elismerést. Mundruczó nagyjátékfilmje egy kislány és egy kutya barátságának története. A budapesti forgatás egyik különlegessége volt a csaknem kétszáz, menhelyekről válogatott kutyaszereplő részvétele, amire még nem volt példa filmben. Az Un certain regard a művészfilmek kategóriájának számít, de a résztvevők nem feltétlenül a legfiatalabb korosztályhoz tartoznak, és nem kevésbé ismertek, mint a hivatalos program versenyzői. A díjjal járó 30 ezer euró a film francia forgalmazóját illeti. A film négylábú főszereplői,  a Hagent alakító Body és Luke ugyancsak Cannes-ban elnyerték a legjobb kutyaalakításért járó Palm Dog-díjat.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés