Semmiből teremtett új világ

A hegedülés mûvészetének elsajátítása ne lepjen meg senkit: apja, a szintén híres matematikus Bolyai Farkas, tudományos munkássága mellett időt szánt vers- és drámaírásra is, és kortársai szerint nagyon szépen bánt a vonóval. Az 1802. december 15-én Kolozsváron született János pedig a tipikus esete az almának és a fának: apa és fia valóban sok mindenben hasonlítottak egymásra.

A Bolyai-családfa 1276-ig vezethető vissza, a Nagyszebenhez közeli Bolyán volt szerény megélhetést biztosító birtokuk. János anyai nagyszülei, Benkő József borbély és Bachmann Julianna házában látta meg a napvilágot Kolozsváron, egy saroképület egyik emeleti szobájában. Bolyai János szülőháza a 20. század elején ismeretlen volt, 1902-ben, a közelgő százéves évforduló kapcsán Schlesinger Lajos egyetemi tanár kutatta fel. Egyik levelében Bolyai János is megemlékezik születésének helyéről: „Anyai nagyanyám háza Kolozsvárt a Közép-utcában, a minoritákkal átellenben, a sikátor szegeletjén, báró Alvinciné házának szomszédságában volt. Egyemeletes derék ház, végül egy örmény vette meg”. A „sikátor” ma Bolyai nevét viseli…

Mérnök-katona

Az apa, Bolyai Farkas három évig a matematika fővárosában, Göttingenben tanult, itt kötött barátságot Carl Friedrich Gauss-szal. Ez az ismeretség később elég szerencsétlen következményekkel lesz fiára.

Bolyai János valóságos csodagyerek volt, mégsem tanulhatott Göttingenben: apja éppen pénzszûkében volt, ezért a jóval olcsóbb bécsi katonai akadémiára küldte, ahol kitûnő eredménnyel hadmérnökként végzett. A fiatalember eléggé csalódottan távozott a bécsi akadémiáról, ugyanis matematikát mindössze két évig tanultak. Viszont kiválóan megtanult bánni a karddal. Egyes életrajzok félelmetes párbajhősnek írják le; idéznek egy esetet, amikor tizenhárom tiszttársával vívott egymás után párbajt, azzal az egy kikötéssel, hogy két menet között hegedülhessen egyet.

Ekkor csalódtak a Bolyaiak először a világhírű Gaussban is: Farkas leveleire még csak nem is válaszolt, ezzel gyakorlatilag megtagadva a támogatást a szépreményűJánostól. Carl Friedrich Gauss, akit ma Newton és Arkhimédész mellett minden idők egyik legnagyobb matematikusaként tartanak számon, valószínûleg megsejtett valamit a fiatalabbik Bolyai matematikai zsenijéből, és természetszerûleg nem hiányzott neki a konkurencia.

Szabotálva

Gauss nem véletlenül szabotálta később is Bolyai János munkáját és eredményeit. A fiatal matematikusban már huszonegy éves korában megérlelődtek zseniális gondolatai, és ezeket közre is adta, nem félve a tudományos világ bírálatától. 1823-ban írta Temesvárról – ahol alhadnagyi rangban az erődítési igazgatóságon dolgozott – édesapjának: „Semmiből egy ujj más világot teremtettem.” Bolyai meg volt győződve arról, hogy a nagy felfedezések, mint az övé, általában elnyerik az elismerést. Szerencsétlenségére egyetlen ember értette a számtant forradalmasító fejtegetéseit, és ez nem volt más, mint a Gauss, a „matematikusok fejedelme”. Csakhogy 1832-ben, amikor az Appendixről véleményt nyilvánított, azt írta Bolyai Farkasnak, hogy János mûvét nem dicsérheti, mert ez azt jelentené, hogy saját magát dicséri. Gauss azt állította, hogy a Bolyai János mûvébe foglalt eredmények, és az út, ami oda vezette az ifjú matematikust, szó szerint megegyezik harminc, harmincöt éves meditációjával. Gauss 1855-ben bekövetkezett halála után hagyatékát feldolgozták, de semmiféle bizonyítékot nem találtak arra, hogy ugyanazok a problémák és módszerek foglalkoztatták volna, mint Jánost. Gauss egyébként később is keresztbe tett Bolyainak: amikor tudomást szerzett arról, hogy az orosz Lobacsevszkij is felfedezte lényegében ugyanazt, mint János, nem tájékoztatta arról, hogy van még valaki más is, aki hasonló eredményeket ért el. Gauss szabotázsa mellett mellőzéséhez az is hozzájárult, hogy az akkori Magyar Tudós Társaság fő feladatának a magyar nyelv kimûvelését tekintette, Bolyai ezzel szemben latin és német nyelven írt. Apját többször is figyelmezették a tudós társaság nagybecsűtagjai, szóljon rá fiára, hogy magyarul adja ki munkáit….

Visszavonultan

A számtalan betegséggel és depresszióval küzdő Bolyai Jánost 1832-ben Olmützbe helyezték századosi rangban. Hiába kért feletteseitől felmentést a katonai szolgálat alól, hogy tudományos munkáját folytathassa, kérelmét elutasították. Végül 1833-ban helyezték nyugállományba, kapitányi ranggal. Először apjához költözött, de nem jöttek ki egymással. János visszavonult a domáldi birtokra. Csakhogy Bolyai János rossz gazdálkodónak bizonyult, állandó anyagi gondok gyötörték, így 1846-ban családjával visszaköltözött Marosvásárhelyre, egy szerény kis házba. Életében fő mûvén, az Appendixen kívül más munkája nem jelent meg nyomtatásban. Bolyai János élete végéig napestig dolgozott, papírlapokra, szeletkékre rögzítette gondolatait. Élete végén ideje nagy részét az Üdvtan megírására fordította. Ezzel egy, a boldogság útjára vezérlő enciklopédiát igyekezett adni az emberiségnek.

Elhagyatva halt meg, 1860. január 29-én temették jeltelen sírba.

Az elébe gördített akadályok ellenére is mindmáig legnagyobb matematikusunk, az abszolút geometria megalkotója. Szentágothai János, a Magyar Tudományos Akadémia néhai elnöke szerint: „A magyar nép géniusza a tudomány területén legmagasabb fokon Bolyai Jánosban öltött testet.”