Hirdetés

Ritka ronda Nofertiti-szobor, sok dühös ember

EN-összeállítás

2015. július 24., 21:562015. július 24., 21:56

A kortárs szobrászművészet alkotásai néha mifelénk is igen kétes külleműek, de itt valahogy nem szokás egy nyakigláb, alakalmasint dongalábú, Terminátor-arcú, arányaiban elrontott – például kutyaméretű lovon üldögélő – erdélyi fejedelem-szobor köztéri elhelyezése miatt nyilvánosan kiborulni, össznépi harcot hirdetni. E téren – olykor akár példát is vehetnénk róluk – a talán a történelmi meghatározottság miatt is kifinomultabb ízlésű egyiptomiak viszont nem ismernek tréfát. Az országban hatalmas felháborodást keltett Nofertiti királynő világhírű mellszobrának egy félresikerült másolata, amellyel a felső-egyiptomi Szamálút település bejáratát kívánták szebbé tenni a városatyák. Az igencsak méretes szobrot röviddel felállítása után kénytelenek voltak eltávolítani. Hivatalos források szerint azért, mert a tiltakozó helyiek „csúnyának minősítették” azt. A közel három és fél évezrede férjével együtt uralkodó Nofertiti 1912-ben megtalált, jelenleg Berlinben látható mellszobrának ügyetlen másolata a jelek szerint nemcsak az egyiptomiak esztétikai érzékét, hanem nemzeti öntudatukat is sértette.

A közösségi hálókon valóságos hadjárat indult a szobor ellen. A Twitteren megjelent számtalan bejegyzésben a kulturális örökségüket féltő felhasználók kifinomult humorérzékükről is tanúbizonyságot tettek. „Egy fegyveres asztalos szebbet csinált volna, mint ez a botrány. Hála istennek Nofertiti meghalt, mielőtt láthatta volna”– írja arabul az egyik felhasználó, egy másik szerint pedig a szobor valószínűleg négy nappal halála után ábrázolja a világhírű királynőt.

Számtalan posztolt képen a szobor mellett egy régi egyiptomi filmből kiemelt Frankenstein-fotó jelenik meg, amely felett egyebek mellett ilyen feliratok olvashatók: a jó megfigyelőképességűek mondják meg, mi a különbség a két kép között. Az egyre szaporodó montázsokon az aktuálpolitika olyan szereplőinek szépségét is összevetik az óegyiptomi királynő félresikerült reprodukciójával, mint Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfő. Az inkább karikatúrába hajló ábrázolás által kiváltott ellenreakciók a fotók tanúsága szerint a tettlegességet is elérhették, ugyanis a szobor állán és egyik arcfelén odaszáradt sárbombák éktelenkednek.

Mind a műemlékvédelmi, mind pedig a kulturális minisztérium sietve jelezte, hogy semmi köze a szobor felállításához. Abdel-Váhed en-Nabavi kulturális miniszter azonnal megbízta a tárca képzőművészeti részlegét egy méltó másolat elkészítésével, valamint arra biztatta az egyiptomiakat, hogy minden hasonló esetet jelentsenek.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés