Napóleon, a száműzött hadvezér

Az Atlanti-óceán déli részén elhelyezkedő Szent Ilona-sziget a köztudatban mint Napóleon száműzetésének és halálának helye ismert. Nagy-Britannia második legrégebbi gyarmata volt, bár a szigetet egy portugál navigátor fedezte fel 1502-ben Indiába vezető útján, és ő is nevezte el Flavia Iulia Helena, azaz Szent Ilona után. 1659-ben érkezett meg a szigetekre az angol ültetvényeseket vivő flotta, Marmaduke nevű hajóján John Dutton kapitánnyal, aki a sziget első kormányzója lett. Hónapokon belül felépült egy erőd, amelynek eredeti neve Castle of St. John volt, a völgy felső részén pedig további házak épültek.

A szigetlakó

Mint ismeretes, Napóleon 1815 februárjában – a rá felügyelő brit hajóhadat kicselezve – váratlanul megszökött első száműzetésének helyéről, Elba szigetéről, és március 20-án ismét uralkodóként vonulhatott be Párizsba. Viszont Bonaparte második császársága mindössze száz napig tartott, ugyanis egykori ellenségei nem nézték jó szemmel visszatérését, és hamarosan újabb koalíciót – szám szerint a hetediket – szerveztek hatalma megdöntésére. A császár 1815 júniusában, Waterloo mellett döntő vereséget szenvedett, ezért ismét lemondásra kényszerült. A szövetségesek ismét száműzetésre ítélték ellenfelüket, ezúttal a távoli Szent Ilona szigetét jelölték ki, mely az afrikai partoktól majdnem 2000 kilométerre található.

Napóleon és kísérete 1815. október 15-én látta meg először Szent Ilona szigetét, mely haláláig biztosított lakóhelyet a száműzött császárnak.

A száműzött Napóleonnak egyetlen közeli barátja volt a szigeten, méghozzá egy kamaszlány. Egy angol család még serdülőkorban lévő, Betsy nevezetű lányával kötött barátságot, a család távozása a szigetről rendkívüli módon megviselte az amúgy is gyengélkedő császárt.

Megmérgezték?

Bár viszonylag még fiatal volt, Napóleonnak a száműzetésben hullámzó és folyamatosan romló volt az egészsége. Végül 51 esztendősen, 1821. május 5-én fejezte be földi pályafutását, a hivatalos brit jelentések szerint – csakúgy, mint édesapjával – vele is gyomorrák végzett. Ám a történet ezzel nem ért véget, sorra születtek az állítólagos megmérgezéséről szóló – olykor egészen meredek – elméletek.

Hű inasának, Louis Marchandénak az 1955-ben napvilágot látott naplója alapján dr. Sten Forshufvud svéd fogorvos és toxikológus az arzénmérgezés 34 tünetéből 30-at felismert, és határozottan kijelentette, hogy Napóleont megmérgezték. Ezt támasztotta alá az is, hogy amikor 1840-ben Napóleont a szigeten exhumálták, hogy Párizsba szállítsák, a holttest – állítólag az arzén konzerváló hatása miatt – gyakorlatilag érintetlen volt. Ugyanakkor Napóleonnak a száműzetésből származó hajszálainak izotópos vizsgálata az arzén normál értékének tizenháromszorosát mutatta ki! 1995-ben az FBI, 1997-ben a Scotland Yard is megvizsgált napóleoni hajmintákat és igazolta a mérgezést. Dr. Pascal Kintz, a Bűnügyi Toxikológusok Nemzetközi Társaságának elnöke újabb vizsgálatban öt hajmintán bizonyította, hogy Napóleont arzénnal mérgezték.

A betegség és a gyilkosság elméletének hívei mindmáig ádáz harcot vívnak egymással. Hogy mi a végső igazság a történelem egyik legzseniálisabb hadvezérének halála körül, talán sosem derül ki. Mert bármi is legyen az, a legendák gyártói mindig résen vannak…