
2014. május 16., 20:062014. május 16., 20:06
Nincs túl nagy szerencséje Kállay- Saunders Andrásnak – igaz, hogy a nagyszerűnek nevezhető ötödik helyen végzett az Eurovíziós dalversenyen, de a kutya sem beszél róla, mert a szakállal foglalkozik egész Európa. De legalábbis a közép-kelet-európai fele nagyon. Robbant az internet a nyertes kihirdetése után, a sűrű szakállú sellőnek öltözött díva, Conchita Wurst megjelenése sokaknál kiverte a biztosítékot, míg mások az összeurópai tolerancia szimbólumát látták benne. A seregszemle honlapján közzétett részletes adatok szerint a nézők szavazatai alapján Romániában és Magyarországon is második helyen végzett az énekes(nő) – a szakmai zsűri csak a 7. illetve 8. helyre sorolta. Ésérdekes az is, hogy egyetlen állam, Észtország közönsége helyezte az ötödikhelynél hátrább az osztrák versenyzőt, aki az első három hely egyikén végzett nemcsak Nyugat-Európában, deOroszországban is.
Ehhez képest parázslik, ég, lobog a vita a széles netvidéken, hogy akkor most mit is gondoljunk a nőről, aki pasi és fordítva. Írásunkban néhány véleményt összegzünk, de előtte még elmondjuk az olvasónak, hogy a Conchita spanyolul a néven túl olyasvalamit jelent, amit nyelvünk leginkább a cuni (punci) szóval írhatna körül, a wurst pedig németül egyértelműen kolbász.
Egyébként a feledhetetlen nevű és megjelenésű 25 éves fiatalember Thomas Neuwirthként látta meg a napvilágot, 2007-ben robbant be az osztrák köztudatba, amikor elindult a Starmania című tehetségkutatón. A grazi divatiskola egykori tanulója mindig is eurovíziós sikerről álmodott, műszempillás, műkörmös, női ruhás, parókás és nem kevésbé szakállas transzvesztita előadóvá 2011-ben lett, mint látjuk, nem hiába. Az osztrák énekes első helyét a nemzetközi sajtó többnyire a másság elfogadásának győzelmeként értékelte. A BBC beszámolója szerint még a színpadon volt, amikor rögtön egyértelművé vált, hogy a helyi közönség és a tévénézők is mellé álltak. Több értékelés is azt húzza alá, hogy a Conchita Wurst melletti szavazás valójában a másságot elítélő, és Ukrajnát éppen felfalni készülő Vlagyimir Putyin Oroszországa elleni voks volt.
Erről több publicisztikai írást olvasni a román lapokban is: „Az európai diplomácia most az oroszok Ukrajnával szemben elkövetett bűneit kifütyülve sújtott két ártatlan lányt. (...) Ezzel szemben a toleranciát a pacifista Európa kebelén plenárisan is kifejezte egy osztrák transzvesztita melletti mindent felülmúló szavazat. Ha nem szavazzák meg most a szakállas nőt, Európa holnap széthullott volna a szexuális intolerancia, extrém ortodoxia, antigay fasizmus és fanatizmus vádjának súlya alatt” – írja az Adevărul publicistája, Liviu Iolu.
A Gândul szerkesztője, Raluca Ion az idei nyertes mellett foglal állást, felvázolva, hogy a seregszemle történetében volt már példa transzszexuális nyertesre 1998-ban, amikor is az izraeli Dana International vitte el a pálmát. Ugyanakkor rámutat: Románia tavalyi versenyzője is igencsak bizarr hangon éneklő sajátos jelenség volt. A román vélemények rendre azt firtatják, hogy az idei eredmények ismeretében vajon kit lehetne küldeni jövőre az Eurovízióra. Igencsak ironikus hangvételű, Boldog, hogy Kolbász vagyok című írásában a Gândul főszerkesztője, Florin Negruţiu úgy fogalmaz: „Ismét bebizonyítottuk, hogy fáziseltolódásban vagyunk az európai tendenciákhoz képest. Paula Seling és Ovi túl normálisak. Ha a frissen PSD-re festett Cezar Ouatu versenyzett volna, talán tehetségesebben mozoghatunk ebben a bizarr omlettben. Hiszen Wurst kisasszony is utat tört magának az európai szívek felé – az idei Eurovízió nekik is, nekünk is egy egyszerű, kolbászról szóló történet volt. Elnök úr, az ország egy selfie-t vár! Kit küldünk jövőre Bécsbe?”
A magyar közösségi és hagyományos médiát át- meg átszövő véleményekből bizonyára többet ismer már az olvasó. A Conchita-jelenség kapcsán internetet látott vélekedések igen jelentős része a teljes elutasítás hangja, ugyanakkor sokan vannak, akiknek akár rendben is lenne a küllem, de úgy látják, a verseny már régen nem a dalokról szól. Mások szerint márpedig jó a dal és az énekes is, megérdemelt a helyezés, csak a másság miatt fanyalognak a fanyalgók, mint mindig. Mások a gyerekek személyiségfejlődéséért, nemi identitásáért, értékrendjéért, világképéért aggódnak.
Egyik legnépszerűbb vélemény Puzsér Róbert Facebook-bejegyzése volt, aki szerint Wurst „nyomorúságos vásári mutatványt fabrikál egy létező szexuális zavarból, és teszi nevetségessé mindazt, amit a világ kulturáltabb fele szabad identitásválasztásról gondol. A szakállas nő gyalázatos provokáció, förtelmes vicc, mocskos hazugság. (...) Thomas Neuwirth – aki bevallottan homoszexuális férfi provokátor – alighanem maga is áldozat. Úgy képzelem, hogy valahonnan a tudata mélyéről kétségbeesetten figyeli, ahogy senki nem nyúl érte, hogy megmentse.”
A tavalyi győztes, ByeAlex azt írta szintén a Facebookon: „Az Eurovízió mindig megcsillantja az európai képmutatást meg a giccset. Én liberális vagyok sok tekintetben, és nem szoktam bántani másokat. De a férfi-nő hibrid énekes esete képmutatás, és semmi több. Trollnyeremény szerintem.” Majd: „Az előbbi posztot töröltem, mert emberek felesleges harcokba bonyolódtak és marhára nem értették. Annyi volt az állítás lényege, hogy úgy éreztem, nem feltétlenül a dal vitte ma nyertességig az osztrák versenyzőt. (És NEM bundára célzok! Aki érti, érti, aki nem, továbblép.)”
Többfelé olvashatunk gyerekpszichológusi véleményeket is, amelyek rendre megnyugtatják az aggódókat. Akár jelzésértékű is lehet, hogy hétéves lányom a számítógépemen vette észre az énekes bizarr képét. „Nahát, egy szakállas nő” – nevetett fel, majd lazán bezárta az ablakot. Ennél nagyobb jelentőséget minek is tulajdonítanánk neki.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!