Kudarcos és kudarc nélküli párkapcsolatok

Dr. Plesek Zoltán pszichológus

„Nőként megérdemled, hogy királynőként bánjanak veled”

Pár évvel ezelőtt megkeresett egy családterápiára jelentkező házaspár. Munkája miatt a férfi hosszú időszakokat töltött távol, mert csak így tudta a család anyagi biztonságát fenntartani. A nő a gyermekeket nevelte és legtöbbször egyedül maradt. Amikor ezt lelkiállapota megsínylette, elkezdett magával törődni: tanult, munkát vállalt és lelkileg összeszedte magát. De akkor már nem volt elég számára a családi környezet és válni akart. Mindketten elmondták saját szempontjukat: a férfi munka nélkül nem tudta volna eltartani családját, és szakmája miatt követnie kellett cégét oda, ahol az éppen munkát vállalt, miközben a felesége egyre rosszabbul viselte az egyedüllétet és nem értette, miért kellene a családi keretek között maradnia, hiszen neki is egy élete van. Mindkettőjüknek igazuk volt, de a házasságba a két ember igazsága már nem fért bele.

A fogyasztói társadalom nőközpontú világának felmerülő kérdései közt nehezen bukkanunk rá a férfiak válaszaira. Míg a mai nő könnyen elcsábul a cikkünket indító idézetben rejlő reklám-szlogenen, addig a férfi csapdába esik, amikor férfiasságát abban látja, hogy ő az, akinek meg kell szereznie a szeretett nőnek és a családnak szükséges anyagiakat, és ez a munka távollétet feltételez. A nő egóját próbálja kielégíteni, a férfi dolgozni megy. A kialakuló viszony nem a királynő és király, hanem a királynő és a harcos lovag viszonya. A harcos küzd, és ha kell, meghal a csatában, miközben a királynő otthon unatkozik és elindul megkeresni élete új királyát. A régi kapcsolat ezzel megszűnhet.

Nem szeretném általánosítani ennek a forgatókönyvnek az érvényességét, de tényként kezelem, hogy a párkapcsolatok időben változnak. A kezdeti értékek, melyekkel két ember párt alkot, idővel megkövetelik ennek árát. Az idő előrehaladtával olyan értékek is előtérbe kerülnek, melyek kezdetben nem voltak hangsúlyosak. A párkapcsolat folytatása azt feltételezi, hogy alkalmazkodni kell az új helyzethez. Újra kell gondolni, hogy mi fontos nekünk és hogy ez miként vállalható társunk számára is. Nem automatikus ez a kiegyezés. A kérdés az, hogy maga a kapcsolat milyen értéket hordoz. Ha vannak gyerekek, ők miként érintettek. A közösen épített, szerzett, örökölt értékek megmenthetőek-e válás esetén?

Nem általános, hogy párkapcsolatok újraértékelésében komoly gyakorlattal és fegyelemmel rendelkeznénk. Nem könnyű strukturált módon átgondolni a helyzetet, és hideg fejjel értékelni, mi az igazán fontos. Kell hozzá a másik iránt érzett igaz tisztelet, biztos alapokon nyugvó önértékelés és tárgyalási gyakorlat. A szükséges kompromisszumokat le kell tudni nyelni mindkét fél számára. Ez nem könnyű egy olyan hedonizmusra nevelő fogyasztói társadalomban, ahol az önmegtartóztatást, önfegyelmet és a helyes önismeretet minden reklám és társadalmi illúzió csorbítani próbálja. Ugye, ismerős a szlogen: „te is megérdemled a legjobbat”. Élj királyként vagy királynőként, és ne törődj a költségekkel és a következményekkel. De ha megteszed, akkor a család, a gyermekek, a párod fizeti meg az árát.

A sikeres párkapcsolatok mégis azt jelzik, hogy nem szükségszerű a kudarc. A kérdés csak az, hogy mit tehetünk. Maxwell Maltz pszichokibernetika modellje szerint az emberi élet kudarcai a kitartás hiányának tudhatók be. Mindannyiunkat érnek gondok, de a kérdés az, hogy a cél fontossága lesz-e erősebb vagy a kudarc okozta fájdalom. Ha a kudarc okozta fájdalmat vagy az attól való félelmet le tudjuk küzdeni, akkor az előző próbálkozásból származó tanulságok ismeretében újrakezdhetjük. Másodszorra már nagyobb lesz az esélyünk.

Valójában minden kudarc közelebb vihet a sikerhez, de csak akkor, ha tanulunk belőle. Ez nem egy könnyű folyamat: minden kudarc nagyobb és nagyobb fájdalommal járhat. Az, hogy melyik lesz erősebb, a céltudatosság vagy a fájdalom, az egyéni állóképességünkön múlik. A személyes lelki állóképesség ugyanúgy edzés kérdése, mint minden emberi képesség. Egy egész életünk van arra, hogy erősítsük magunkat, vagy a felelősséget elhárítva másokra hagyjuk saját sorsunk alakulását.