Kálmán és Álmos testvérharca

(folytatás 9. lapszámunkból)

Szent László királynak nem születtek fiai, ezért testvére, I. Géza gyermekeit, a püspök Kálmánt és a daliás termetű Álmos herceget jelölhette utódjának. László a halálos ágyán a fiatalabb Álmost nevezte meg, de Kálmán a döntést nem fogadta el. Úgy érezte, műveltsége és felkészültsége révén ő is király lehet. A két testvér között kitört trónviszályból végül Kálmán került ki győztesen. Az előkelők nagyobb része – László király kívánsága ellenére – Kálmán megkoronázását támogatta. Álmos kénytelen volt engedni: lemondott a trónigényéről, de megkapta a hercegséget. Miután a pápától megjött az engedély, hogy Kálmán megválhat a püspöki méltóság jelvényeitől, minden akadály elhárult királlyá koronázása elől. Az 1095-ben királlyá választott Kálmán 1116-ig volt Magyarország uralkodója.

A várkonyi találkozás

A két testvér közötti megállapodás nem volt tartós. Álmos csak a kedvező alkalomra várt a trón megszerzése érdekében. 1098-ban kiújult a két testvér közötti ellenségeskedés. Mindketten sereget gyűjtöttek és egymás ellen vonultak. A két sereg a Tiszánál, Várkony közelében találkozott egymással, csak a folyó választotta el őket. A találkozás előtt az előkelők egy csoportja a Képes Krónika szerint kétségbe vonta a vérontás szükségességét: „mire való, hogy harcoljunk? Megostromolnak bennünket, s mi meghalunk, vagy akik megmenekülnek, futhatnak, mint ahogyan nemrégiben atyáink és fivéreink harcoltak az atyáikkal és fivéreikkel, és meghaltak. Okot nem látunk a harcra. Hanem, ha nekik tetszik a harc, harcoljanak ők ketten, és aki erősebb lesz közülük, az legyen az urunk.”

Kálmán és Álmos végül is elálltak az ütközettől, és Kálmán maradt a király, aki – a trón biztos öröklése érdekében – 1105-ben négyéves fiát koronáztatta királlyá. Ez Álmos hercegnek túl sok volt. 1105 és 1106 fordulóján Álmos IV. Henrik német-római császár segítségét kérte. A herceg rosszul választotta meg az időpontot, mert Henriket lekötötte fia lázadása, amely trónfosztáshoz vezetett, így a németek nem tudtak segíteni. Álmos 1106-ban sógora, Boleslaw segítségét kérte, aki betört az országba és elfoglalta Újvárt, Kálmán azonban békét kötött vele. Sőt, szövetséges viszonyra lépett Boleslawval, és 1107-ben már Kálmán küldött magyar segédcsapatokat Boleslaw számára Zbigniew felkelésének leverésére. Kálmán és Boleslaw barátsága azon alapult, hogy mindketten ellentétben álltak a Német-Római Szent Birodalommal. A retorziók elkerülése végett Álmos kénytelen volt bűnösnek vallani magát bátyja előtt és meghódolni Kálmánnak.

Leszámolás Álmossal

Álmos 1107-ben jeruzsálemi zarándokútra vállalkozott. Kálmán arra használta fel Álmos távollétét, hogy öccsét megfossza a dukátustól. A hercegség 1107-es felszámolásával megszűnt az ország megosztása. Bár felszámolása kapcsolatban állt Kálmán és Álmos hatalmi versengésével, a hercegség addig intézményes keretet biztosított a széttagolódás híveinek. A királyi hatalom megerősítéséért Kálmán tudatosan szüntette ezt meg. Álmos ugyan elvesztette a hercegség területén található királyi birtokok feletti fennhatóságát, de azok ingatlanai megmaradtak számára, amelyekkel a királyi család tagjaként rendelkezhetett.

A Jeruzsálemből hazatérő Álmos nem akarta elfogadni hatalma korlátozását, ezért 1107–1108 fordulóján a királyi trónra törő testvér a dömösi egyház felszentelését szemelte ki helyszínként egy király elleni merényletre. Terve hamar lelepleződött, de Kálmán ismét megbocsátott öccsének. Sokasodó kudarcaiból Álmos azonban nem tanult, és 1108 húsvétján V. Henrik német-római császártól kért segítséget Kálmán megbuktatására. A császári hadsereg szeptemberben indult el Magyarország ellen. A hadjárat nem járt eredménnyel. Egy német forrás szerint „miután az ellenség sokoldalúan felkészült, Pozsony várának nehézkes és hiábavaló ostroma után majdnem dolgavégezetlenül tért vissza.” Közben Henrik császár cseh szövetségese, Szvatopluk a Vág völgyét dúlta fel. Mivel Boleslaw betört Csehországba, Szvatopluk sem ért el számottevő sikereket Magyarország ellen. Az év vége felé a magyar seregek behatoltak Morvaországba. Ennek megbosszulására 1109 elején cseh csapatok a Nyitráig dúlták a nyugati Felvidéket. Álmos tervei ezúttal sem váltak valóra, de a hercegségtől megfosztott királyi sarj továbbra sem állt el attól a szándékától, hogy megszerezze a trónt.

A következő szervezkedésére 1115-ben került sor, az összeesküvés azonban Kálmán tudomására jutott. A király ezúttal keményen leszámolt támadóival: Álmost és fiát, Bélát, valamint főúri támogatóit – Urost, Vatát és Pált – megvakíttatta. Az ellenzékkel történő leszámolás megteremtette Kálmán fia számára a zavartalan hatalomátvétel lehetőségét. A Képes Krónika szerint az 1113. évi német támadás után állt bosszút Kálmán király Álmos hercegen és a fián. Kálti Márk így írta le az 1113 és 1115. közötti eseményeket: „az Úr ezeregyszáztizenharmadik évében a császár Álmos herceg érdekében hatalmas hadsereget mozgósított, és Magyarország határvidékére vonult, hogy tárgyaljon a királlyal, és békét szerezzen köztük. Ez meg is történt. A király pedig rengeteg ajándékot küldött a császárnak, és az így megtisztelve, visszatért hazájába. Ezek után a király ismét megbékélt Álmos herceggel. A békekötés után azonban a király végül elfogatta a herceget, valamint a fiát, a gyermek Bélát, és megvakíttatta őket, sőt elrendelte, hogy a gyermek Bélát kasztrálják is. Hanem a megvakító félve az Istentől és attól, hogy magva szakad a királyságnak, egy kutyát herélt ki, és annak a heréit mutatta be a királynak. De semmi haszna sem volt az ártatlan vérontásnak, mert az isteni bosszú folytán elnyelte őt a korai halál falánksága, és mulandó királyságának szétzüllése lett a büntetése.”

A király halála

Kálmán király halálát a Képes Krónika írója a következőképpen mutatta be: „nem sokkal ezután a király súlyos betegségbe esett. Egy Drákó nevű orvos, akiben nagyon bízott, flastromot rakott a fülére, hogy fejfájását csillapítsa. Csakhogy ez a flastrom a fül üregén át a király agyának nagy részét kiszívta. Amikor a király már nem bírta tovább, levette a flastromot, és megmutatta Otmár ispánnak. Az pedig megnézte a flastromot, és azt mondta a királynak:  – Uram, készülj fel a nagy útra! – Ekkor a király nagyon megijedt és felsóhajtott. Ezután tanácsot tartott azokkal az ispánokkal, akik mindig rossz tanácsot adtak neki. Most is rosszat tanácsoltak, s a király megfogadta. Elküldte Both fia Benedeket, hogy fogja el Álmos herceget, nehogy ő örököljön, ha a király meghal. Both fia Benedek mindjárt a dömösi monostorba indult, s nemsokára odaért a kapuhoz. Csakhogy Álmos herceg már messziről meghallotta a patkócsattogást, és megérezte lelkében, hogy veszély fenyegeti. Ezért bevezettette magát a templomba, és kezével megragadta az oltárt, mert abban bízott, hogy Isten és a szentek iránt érzett tiszteletből onnan nem merik elvonszolni. De Benedek berohant a templomba, szentségtörő kézzel megragadta a herceget, és el akarta szakítani az oltártól. A vak herceg kétségbeesetten, nagy erővel kapaszkodott az oltárba. Ezért dulakodni kezdtek, Álmos herceg keze megsérült, és vére beszennyezte az oltárt. Ez idő alatt a monostor papjai a templom kapujában gyülekeztek, mert Benedeket el akarták fogni. Csakhogy Benedek kirántott karddal rohant közéjük, áttört a papok seregén, lóra pattant és elvágtatott. De gaztette nem maradt bosszulatlan. Ahogy a Pilis erdejében vágtatott, lova megbokrosodott, levetette magáról: Benedek nyakát szegte és meghalt. Még halálában is megbűnhődött: húsát és csontjait tulajdon kutyái falták fel.”

Könyves Kálmán
Kálmán király korának legműveltebb uralkodója volt. A lengyel Anonymus Gallus szerint a kor minden uralkodóját felülmúlta tudományával. A királyi udvarban jelentős irodalmi élet alakult ki. A Kálmán kori udvar legfontosabb termékei az István-legendák. Ekkor íródott a kisebbik István-legenda. Hartvik püspök egyenesen királyi parancsnak engedelmeskedett, amikor a két István-legenda egybeolvasztásáról és új motívumok leírásával elkészítette a harmadik István-legendát, s azt „urának, Kálmánnak a legkiválóbb királynak” ajánlotta.
Bármennyire is rosszindulatúan írt Kálmán uralkodásáról, a Képes Krónika mégis megörökítette, hogy „a magyarok Könyves Kálmánnak nevezték el, mivel könyveiből püspök módjára végezte a kánon előírta imádságokat”. A történészek szerint Kálmán alatt készült el az első krónikás alkotás. Az ő korában született a Szent Imre-legenda, valamint a kisebbik Gellért-legenda. Uralkodása korából származik Hartvik püspök szertartáskönyve (Agenda pontificalis), amely a legrégebbi magyarországi drámai szövegeket, vízkereszti, illetve húsvéti játékot őriz. Valószínűleg Kálmán idején keletkezett a Fehérvári Kódex (Codex Albensis), az első magyarországi hangjegyes kézirat, benne a legkorábbi, Szent Istvánról szóló latin verssel.

 (folytatjuk)