Jézus: sötét haj, alacsony termet?

Nagyobb jelentőségű vizsgálatokat a 20. század második felében végeztek, s bár időnként kiállítják – legutóbb 2015-ben volt látogatható előzetes bejelentkezés után és szigorú biztonsági intézkedések mellett –, legalább annyian támadják az ereklye hitelességét, mint ahányan szent tárgynak tartják.

Krisztusi sebek a lenvásznon

Az biztos, hogy a lepel olyan ember alakját hordozza, akit a keresztre feszítéses módszerrel kínoztak meg, a feltételezések szerint pedig a foltok vér- és víznyomokra utalnak. A vérfol-tok vizsgálatai alapján AB vércsoportba tartozott a személy, akit letakartak vele. Ugyanakkor a bibliai Újszövetségben található leírások Krisztus sebeiről megegyeznek a leplen talált foltokkal, vérnyomokkal. Például a szöveten keletkezett arclenyomaton a bal arcfélteke járomcsontja hangsúlyosabban rajzolódik ki, ami a feldagadt arcot bizonyítja (a Szentírás szerint a papok előtt egy szolga arcul ütötte Jézust). Ugyanakkor a képmáson körülbelül 120 korbácsütés okozta seb, a római háromágú flagrum nyomai azonosíthatóak, amellyel a Megváltót ütlegelték. A fejbőrön jól láthatóak azok a sebek, amelyeket a fejet fövegként borító tövises növény – töviskorona – okozott. A homlokon jellegzetes formája miatt feltűnő, fordított hármas alakú vérfolyás is ennek tudható be. De Jézusnak a kereszt által kificamodott válla, csuklósebei, az oldalába szúrt lándzsa okozta sérülése is egyértelműen kirajzolódik a leplen. A Biblia pedig több evangéliumban is közli: Jézus testét gyolcsba tekerték.

Szent Cirill szerint Edesszába került, onnan pedig Konstantinápolyba. Később a bizánci császárok rendszerint magukkal hordták háborúkba a nem emberi kéz által festett alakot, amelyről hitték, hogy egykor Edesszát is megvédte az ellenségtől. A 600-as, 700-as években is többször szóba kerül püspökök, zarándokok írásaiban. Az 1000-es évek elején pedig I. Alexiosz bizánci császár már egyfajta korai ereklyevédelmi programot indított a lepel megőrzésére.

Az 1200-as években elveszett, majd a templomos lovagrend berkeiből került elő, ahol féltve őrizték és imádták is a gyolcson maradt jézusi képmást, amelyet az 1350-es években ki is állítottak Franciaországban. Az 1400-as években több hamisítvány is született az ereklye alapján, viszont a 15. század közepén már eredeti lepelről beszélnek, amelyet több olasz és francia városban ki is állítottak. Nem sokkal ezután Torinóba szállították, és komoly védelmet biztosítottak a számára.

Hamis vagy igazi: eldönthetetlennek tűnik

A szakértők a mai napig azon vitatkoznak, milyen külső hatás érhette a leplet és annak takarásában a holttestet, hogy annak formája, alakja ilyen láthatóan kirajzolódott a szöveten. Termonukleáris szakértők szerint a holttestet néhány másodpercig ismeretlen sugárfajta érhette, míg a vallásosak hiszik, hogy a feltámadáskor valamilyen különleges, belső fény miatt keletkezett a lenyomat. Oxfordi vizsgálatok alapján pedig a szövetet neutronkisülés érte.

Az 1970-es években jókora botrányt keltett egy vizsgálat, amely során a vérfol-toknak hitt résznél számos vasoxid őrlésével készült festék nyomaira bukkantak, de később mikrokémiai vizsgálattal elemezve pozitív eredményt kaptak hemin, protein, bilirubin és albumin összetevőkre, így egyes foltok vérmaradványnak minősíthetőek. Vagy vérrel kevert festéknek, amely viszont már a lelet hamisságát erősíti.

Leoncio Garcia-Valdes texasi kutató szerint egyetlen szövetminta-vizsgálat sem lehet helyes, mivel a szövetrostokon az évszázadok során vastag mikrobaréteg képződött. Maria Garcia Siliato régész pedig azzal érvel, hogy a holttestet nem mosdatták meg, és olajokkal sem kenték be, mert a vérontással, erőszakos halállal meghaltaknak nem ír elő mosdatást a korabeli zsidó temetkezési szokás, így a szöveten talált kenőolajnyomok a lepel hamisságát bizonyítják. Továbbá egyedül Máté evangéliuma említi a halotti leplet egyes számban, Márk nem egyértelmű, János és Lu-kács viszont kifejezetten gyolcsokról és vásznakról ír. Így kevés a valószínűsége annak, hogy Jézus sírjában egyetlen nagy lepel lett volna. A képmásról, illetve teljes alakos „képről” pedig később, a feltámadás után megtalált gyolcsok esetében sehol nem említenek információt sem az evangéliumokban, sem az Apostolok cselekedeteiben.

Pierre d’Arcis, Troyes püspöke VII. Kelemen pápához 1389-ben intézett levelében szintén hamisítványnak írja le a lenvásznat. A szövet vizsgálata során a szem környékén egy érem formáját is sikerült kirajzolniuk a régészeknek, azzal pedig a szakértők szinte egyöntetűen egyetértenek, hogy a szemre helyezett érmés temetkezés nem zsidó szokás. A pollenvizsgálat alapján kiderült, valamikor a Szentföldről származó virágokkal borították be az anyagot, azt viszont nem tudják pontosan meghatározni, milyen korból származik a lepel. Ha ugyanis I. századi, más keresztre feszített testét is takarhatta. Radiokarbon-vizsgálatok alapján 1200-1300 éve készülhetett.

Nincs magyarázat arra sem, hogyan került a lepel Franciaországba Krisztus testének eltűnése után, és eddig egyetlen, minden kétséget kizáró bizonyíték sincs a lepel 1350-et megelőző létezéséről. Ennek ellenére XVI. Benedek pápa a 2010-es torinói beszédében a leplet Krisztus szenvedése és feltámadása ikonjának, a remény jelének, a rejtőzködő Isten tanújának nevezte.

Krisztus sötét bőrű, sötét szemű férfi volt

Jézus fehér emberként történő ábrázolása Európában alakult ki a középkor kezdetén, de a Jézus-ábrázolások kultúránként, kontinensenként változnak. A festők mindenhol a maguk népéhez hasonló figuraként alkották meg. Találhatunk például latinos ábrázolást Dél-Amerikában vagy fekete bőrűt Afrikában. Az Újszövetség nem ad egyértelmű személyleírást Jézusról. A rekonstrukciós folyamatok alapján azonban Krisztus barna bőrű, 170 centiméter magas, szakállas férfi lehetett, amely egyáltalán nem hasonlít a reneszánsz és későbbi korok Krisztus-képére. Mindezt 2015-ben Richard Neave, a manchesteri egyetem egykori orvostudományi szakértője is megerősítette, sőt ki is egészítette. Máté evangéliumában arra találunk utalást, hogy nagycsütörtök este a Gecsemáné-kertben Jézus elfogásakor a megjelenő katonák a sok ember közül nem tudták kiválasztani Krisztust, így Júdásnak csókkal kellett elárulnia, kit is keresnek. A kutató szerint mindez azt tükrözi, hogy Jézus kinézetben hasonlított tanítványaira, márpedig a korabeli Palesztina lakói jelentősen különböztek az európai mintára kialakult fehér Krisztustól.

A törvényszéki antropológia módszereinek segítségével – amely többek közt biológiai, fizikai, kulturális és régészeti adatokkal dolgozik – a kutató arra következtetett, hogy Jézus arcvonásai a galileai sémi törzsekéhez hasonlíthatott, azaz sötét hajjal, dús szakállal rendelkezett, és a korabeli hajviseletnek megfelelően nem hosszú, hullámos, hanem rövid, göndör haja volt. A korábbi feltételezések ellenére azonban Neave szerint Jézus magassága, hasonlóan a sémi törzsből származókhoz nagyjából 155 centiméter körül lehetett, a kifejezetten kistermetű törzs tagjai pedig nagyjából 50 kilogrammot nyomtak a palesztin területen talált csontok vizsgálata alapján. Mivel pedig sokáig ácsként dolgozott, és a vizet is messzi kutakról kellett cipelnie a száraz éghajlati térségekben élő sémiknek, így valószínűleg edzett alkattal rendelkezett.

A Neave és csapata által rekonstruált képről a kutatók természetesen nem állítják, hogy Jézus arca néz vissza ránk, viszont úgy vélik, az ábrázolt férfi jobban hasonlíthat Krisztusra, mint az eltelt kétezer év művészei által megalkotott Jézus-kép.