Híres és hírhedt gyógyszerészek

Nagyszeben múzeumai le sem tagadhatnák, hogy 2007-ben kulturális fővárost szolgáltak. Egyik előnyük például, hogy a legtöbbjük a közös hálózathoz, a város által fenntartott Brukenthal-múzeumhoz tartozik, így ezekre együtt lehet jegyet vásárolni. A rendszerhez tartozó gyógyszerészeti múzeumban pedig nemcsak annak bizonyítékait találjuk, hogy a városban működött a mai értelemben vett Románia első gyógyszertára – 1494-ben alapítva –, hanem annak is, hogy a manapság sok követőt és legalább annyi ellenzőt jelentő homeopátia megalapítója egykor Nagyszebenben munkálkodott. Samuel Hahnemann 1777 és 1779 között a nagyszebeni kormányzó orvosaként és titkáraként működött.

A több mint hatezer darabos kiállítás utolsó szobája kifejezetten a homeopátia előtt tiszteleg, az 1600-as évek környékén alapított A fekete medvénél (La Ursul Negru) elnevezésű gyógyszertár helyén Hahnemann munkásságával is megismerkedhetünk – ő Brukenthal szolgálatában találkozhatott az erdélyi népi gyógyászati módokkal, ez pedig inspirációul szolgálhatott későbbi tanaihoz. A szebeni homeopatikus kiállítás eszközöket, hatóanyagokat vesz számba, az egykori Az angyalnál (La Îngerul) című gyógyszertárból gyűjtve a tárgyi anyagot. De ki is volt Samuel Hahnemann, aki erdélyi évei után igazi hírnévre tett szert?

Szászországból a szászokhoz

Christian Friedrich Samuel Hahnemann 1755. április 10-én született a szászországi Meissenben, Drezdához közel. Az orvosi pályát apja akarata ellenére választotta, a porcelántervezői munka helyett. Több nyelvet is elsajátított, Lipcsében, majd Bécsben tanult. Az erdélyi szászok körében töltött bő egy év után a németországi Hettstedt és Dessau városaiban folytatott orvosi gyakorlatot. 1784-ben Drezdába, 1789-ben Lipcsébe ment. Önmagán vizsgálta a malária ellen hatékonynak bizonyult kinin hatását, és arra a következtetésre jutott, hogy a nagy adag szer előidézi a váltólázat, míg a kis adag meggyógyítja azt. Vagyis szerinte vannak betegségek, amelyeket bizonyos orvosságok nagy adagban előidéznek, kis adagban gyógyítanak. Ezt az elvét 1790-ben publikálta először, ez a „hasonszenvészet”, a hasonló a hasonlót gyógyítja, vagyis a homeopátia mai napig tartó alapja. Később bővített elveit sokan támadták, ám miután több neves orvos is csatlakozott módszereihez, egyre elterjedtebb lett. Tanait hirdetve sokat utazott, költözött, majd Ferdinánd herceg háziorvosa és udvari tanácsosa lett. 1835-ben Párizsba települt, itt is hunyt el 1843. július 2-án. Holtteste a Père-Lachaise temetőben nyugszik.

Vitatott sikerek

A Samuel Hahnemann alapította homeopátia soha nem örvendett egyértelmű elismerésnek, napjainkban viszont egyre népszerűbb. Annyi a vita a gyógyászati móddal kapcsolatban, hogy lehetetlen egyértelműen állást foglalni. A gyógyszertárainkban ma is kapható homeopatikus gyógyszerek kelendőek, a homapata orvosok elismerésnek örvendenek. A hasonszenvi gyógymódot mégis azzal vádolják, hogy placebohatáson túl semmilyen valós következménnyel nem jár. A hasonlóság mára igencsak elavultnak számító elvén túl az ellenzők a sorozatos hígítás és rázás hatékonyságát kérdőjelezik meg. A homeopátia elve szerint ugyanis a hatóanyag a közvetítő anyaggal (vízzel, alkohollal vagy cukorra) való sorozatos hígítás ellenére megőrzi a szer alaptulajdonságait és ebben a formában hatásos igazán. Klinikai vizsgálatok látnak napvilágot pro és kontra érvekkel, a túlhígított szereket szemfényvesztésnek ítélik, a módszert magát placeboterápiának vagy egyenesen sarlatánságnak tartják.

A „similia similibus curantur”, azaz „hasonló hasonlót gyógyít” elve máig a homeopátia első és legfontosabb alaptétele maradt a sorozatos hígításokkal és a rázással, azaz potenciálással együtt. Ez utóbbit egyébként Hahnemann úgy fedezte fel, hogy kimutatta: szere lovas kocsin szállítás után hatékonyabb. A 18. század végén a homeopátia humánus eljárásnak számított az akkoriban szokásos gyógymódokhoz képest – érvágás, hashajtás, hánytatás, izzasztás, köpölyözés, gyógyszerek nagy adagban –, ám míg Hahnemann korában nagyjából kétszáz szert alkalmaztak, ma már a négyezret is meghaladja a homeopatikus gyógyszerek száma. Hogy ez a hatékony orvoslás vagy sikeres üzleti tervek következménye, mindenki döntse el maga.

Egy erdélyi náci szörny

Míg a Szebenben tevékenykedő Hahnemann eredményei maximum csak vitathatóak, a szerdahelyi (románul: Miercurea Sibiului, szászul Reismuert) Victor Capesius munkássága egyértelműen elítélendő. A szászok alapította 13. századi település szülötte ugyanis a náci koncentrációs táborokban „kamatoztatta” gyógyszerészeti tudását.

Victor Capesius 1907. február 7-én született Szerdahelyen (a közel kétezres lakosú településen napjainkban fél száz körüli német nemzetiségű él). A dachaui és az auschwitzi koncentrációs táborok későbbi gyógyszerésze orvos- és gyógyszerész házaspár gyermekeként látta meg a napvilágot. Elemi iskolát szülőhelyén, a gimnáziumot Nagyszebenben végezte. Gyógyszerészeti tanulmányait Kolozsváron kezdte, de Bécsben fejezte be 1933-ban. Az IG Farben német kémiai ipari konglomerátum ügynökeként erdélyi orvosokat és gyógyszerészeket keresett fel.

A román hadseregben gyógyszerészként szolgált és kapitányi rangot kapott. 1943-ban német–román egyezmény alapján a Wehrmachthoz került, ahol szintén egészségügyi szolgálatot látott el, majd átkerült a Waffen-SS kötelékébe. Ebben a minőségében a dachaui és az auschwitzi haláltáborokban dolgozott gyógyszerészként. SS-Sturmbannführer, azaz őrnagyi rangot is kapott. Részt vett a foglyok válogatásában, Auschwitzban Josef Mengele, a tábor emberkísérleteket végző orvosának munkatársaként dolgozott. De gyógyszerészként Capesius látta el a Zyklon–B adminisztrálásával kapcsolatos feladatokat is.

Rovarölő emberek ellen
A Zyklon–B alapvetően egy rovarölő készítmény neve, ám hírnévre a második világháború alatt tett szert, mivel a náci koncentrációs táborokban ezt alkalmazták emberek tömeges meggyilkolására a gázkamrákban. A Zyklon–B légmentesen leforrasztott dobozban tárolt szilárd hordozóanyagban elnyeletett hidrogén-cianidot tartalmaz. A hidrogén-cianidot a 18. század végén fedezték fel, majd fertőtlenítésre, kártevő-mentesítésre használták. A hidrogén-cianidot tartalmazó doboz felnyitása után szobahőmérsékleten gáz formájában felszabadul (forráspontja 26 °C), ez a gáz pedig a hideg- és melegvérű állatok, illetve az ember sejtlégzését károsítva halálos mérgezést okoz. A Zyklon–B körülbelül egymillió ember, többségében zsidó életét oltotta ki.

Az erdélyi gyógyszerész a szovjet hadsereg elől menekülve brit hadifogságba került. Egy év után kiszabadulva át akarta képezni magát: a stuttgarti műszaki főiskolán elektrotechnikát tanult. Ám egy müncheni látogatás során egy auschwitzi túlélő felismerte, ezért amerikai őrizetbe vették. Mivel semmit nem tudtak rábizonyítani, szabadon bocsájtották. Ezután egy stuttgarti gyógyszertárban alkalmazottként dolgozott egy ideig, majd – feltehetően a meggyilkoltak aranyfogaiból szerzett vagyonból – önálló gyógyszertárat és szépségszalont is nyitott. 1959-ben újra letartóztatták, nyolc évet töltött vizsgálati fogságban. A per során nyolcezer rendbéli gyilkosságért és gyilkosságban való bűnrészességért mindössze kilenc év fegyházbüntetésre ítélték, 1965-ben szabadult. Egyes információk szerint a németországi Göppingenben, ahol a gyógyszertára volt, megtapsolták, miután fogva tartását követően megjelent egy előadáson. Capesius a város díszpolgáraként hunyt el természetes halállal 1985. március 20-án.

Utórezgések

2010-ben Auschwitz közelében egy lakásban több mint kétszáz olyan dokumentumot találtak, ami az SS-haláltáborban végzett tevékenységekről tanúskodik. A felújítás során előkerült, 65 éves bizonyítékok nagy része Mengele és Capesius munkájáról szól. Az auschwitzi vegyészként elhíresült Capesiusról ugyanakkor nemcsak iratok szólnak, hanem számos túlélő emlékei, tanúbizonyságai is. „Emlékszem, ahogy Capesius tartotta az állkapcsom, és arra kényszerített, hogy pirulákat vegyek be. Mai napig félek a fehér kabátos férfiaktól” – emlékezett az emberkísérletekre egy túlélő a BBC felkérésére. De kötet is foglalkozik az elhunytak, megnyomorítottak és túlélők történeteivel. Dieter Schlesak, segesvári születésű író könyvében, a Capesius, az auschwitzi patikus című könyvében Capesius tetteit követi nyomon interjúk segítségével.