Gulyásország első káderese

Az 1912. május 26-án Fiumében felsíró Kádár Jánost születési anyakönyvi kivonatába Czermanik János József néven jegyezték be. A könnyebb kiejtés miatt a család későbbi magyar nyelvű dokumentumaiban már a Csermanek név szerepelt. Kádár édesapja a pusztaszemesi kisbirtokos Krezinger János volt. Mivel nem házasodtak össze, az anya hajadonként szülte meg gyermekét, így az ő családnevét kapta. Kádár János – már az ország irányítójaként – 1961 februárjában, egyetlen egy alkalommal felkereste édesapját és három féltestvérét. Később apja temetésére el sem ment, csak egy koszorút küldött.

Kezdetek

Miután anyjával Budapestre költöztek, Csermanek János az elit szakmának számító írógép-műszerészséget tanulta ki – soha nem dolgozott a szakmájában –, és hamar kapcsolatba került a munkásmozgalommal. A történet kissé meseszerű: egészen fiatalon már szenvedélyes sakkozó volt, és miután megnyert a harmincas évek elején egy versenyt, nyereményként Engels Anti-Dühring című sarkalatos művét vehette át. Nosza neki, János egy ültében kiolvasta a nagy ember eszmefuttatásait – ám az egészből egy szót sem értett, pedig magyarul volt. De a mű kíváncsivá tette: Csermanek ugyanis elgondolkodott azon, hogy ő, aki az átlagosnál magasabb képzettségben részesült – hiszen nyolc osztályával írógépszerelőnek tanult –, miért nem ért egy mukkot sem a könyvből. Kapcsolatba lépett a Kommunista Ifjúmunkások Szövetségével, ahol némileg felvilágosították a munkásmozgalom lényegéről, majd feladatokkal bízták meg. Már a legelső akciója végén lebukott, elkapta a horthysta rendőrség. Első kihallgatásai egyikén rögtön köpött, több társát is bemártotta. Állítólag nagyon félt a veréstől. Később emberek százait küldte akasztófára…No, de minden jóban van valami rossz: miután lecsukták, a börtönben megismerkedett Rákosi Mátyással, ez az ismeretség később egész életét, sorsát meghatározta.

Kádár, a sakkzseni
A foci és a vadászat mellett Kádár kedvenc időtöltése a sakk volt. Tudásáról és tehetségéről legendák keringtek, és maga Kádár is vágyott rá, hogy sakkjátékosként, kiváló stratégaként tekintsenek rá. A fiatal Kádár látta magát jövendőbeli nemzetközi nagymesterként, kortársai közül volt, aki „briliáns sakkozóként” emlékezett rá. Az e témában legavatottabb Portisch Lajos sakkmester szerint viszont Kádár „ugyan a szovjet nagykövetnél jobban játszott, jó amatőr sakkozó volt, de talán ultizni azért jobban tudott.”

Felemelkedés

A második világháborút megelőzően a kommunista párt tagjait két kezünkön meg tudtuk volna számolni, nem csoda, hogy a fiatal Kádár gyorsan haladt felfelé a szamárlétrán. 1944-től Kádárt az SS, a Gestapo első számú közellenségként kezelte, és így is körözte. Ebben az évben Barna János álnéven megpróbált Tito partizánjaival valamifajta kapcsolatba kerülni. A határon egy katonaszökevény papírjaival próbált átlépni, de elkapták, és katonaszökevényként börtönbe zárták. Ha tudták volna, hogy ő az a Barna János, akit égre-földre keresnek, akkor valószínűleg nem kerülhette volna el a kivégzést… A paranoiás kommunista korszakra jellemző, hogy Rákosiék később ezt a megmenekülést felvésték a többi kádári bűnhöz: nem akarták ugyanis elhinni, hogy a határőrök ne ismerték volna föl az egyes számú közellenséget, s azzal vádolták, hogy a nyilasokkal együttműködő besúgó volt valójában.

Szintén jellemző a korra, hogy egy-egy felkapott kommunista– káderhiány következtében – több tisztséget is betöltött. A háborút követően szinte a csapból is Kádár neve folyt. Bekerült a Magyar Kommunista Párt összes vezető testületébe: tagja lett a Politikai Bizottságnak, Ideiglenes Nemzetgyűlési képviselő volt, Budapest helyettes rendőrfőkapitánya is ő lett. 1948-ban Rajk László után ő lett a belügyminiszter, e tisztségében jelentős szerepet játszott a koncepciós perekben, így a Rajk-per levezénylésében és a többpártrendszer felszámolásában.

A Főnök elemózsiája
Práger Viktor elvtárs, Kaszab-gyáros esztergályos gyakran vendégeskedett feleségével Kádárék otthonában. Egyszer épp akkor léptek be, amikor a párt főtitkára a verandán – nagy szakértelemmel – épp „nokedlitésztát kevert”. Ők úgy emlékeznek, hogy Kádár elvtárs „kedvenc étele a káposztás kocka, és a fokhagymás pirítós volt.” Meg a szódabikarbóna. Merthogy Horthy börtönében Kádár elvtársnak tönkrement a gyomra, ezért csak passzírozva ehette a paszulyfőzeléket.

1951 áprilisában azonban Kádár hatalmas pofont kapott elvtársaitól: letartóztatták, minden tisztségétől megfosztották, és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. Kádár 1954-ben, Nagy Imre első miniszterelnöksége idején szabadult, majd 1955 szeptemberétől a Pest megyei pártbizottság első titkára volt.

Rákosi 1956. júliusi menesztése után került vissza Kádár a legfelső pártvezetésbe. Az általa vezetett Magyarország volt a “gulyáskommunizmus” megtestesítője, a szocialista táborban pedig a “legvidámabb barakk”. Az “aki nincs ellenünk, az velünk van” jegyében a rendszer hallgatólagos kompromisszumot kínált polgárainak: ha nem kérdőjelezik meg a politikai és ideológiai alapokat, viszonylagos jólétet, szabadságot kapnak cserébe.

Bukás

Az 1980-as évek közepétől mindinkább elszigetelődő, romló egészségű Kádárt 1988 májusában felmentették főtitkári tisztéből, s bár pártelnök lett, hatalmát elvesztette.

1989. április 12-i utolsó beszédében a betegeskedő Kádár már zavarosan, néhol összefüggéstelenül beszélt. Mindenki számára váratlanul az addig legmélyebbre temetett titkokról kezdett mesélni: moszkvai tárgyalásairól, Nagy Imre elítéléséről, majd kivégzéséről, szavaiban harminc év történései kavarogtak.

Kádár 1989. július 6-án halt meg – azon a napon és abban az órában, amikor a Legfelsőbb Bíróság felmentő ítéletet hozott az 1958-ban kivégzett Nagy Imre miniszterelnök újratárgyalt perében.