
A nagy-britanniai Greenbelt Fesztivál inspirálta a Bálványosi Szabadegyetem ötletét – fejtette ki az Erdélyi Naplónak David Campanale, a BBC újságírója, Tusványos ötletgazdája, aki szerint a hasonlóságok a két rendezvény felépítése, sajátosságai közt egyértelműek. Cikkünkben annak nézünk utána, milyen is a Greenbelt, ahol a nyolcvanas években több tízezredmagával együtt bulizott művész, teológus, farmer és használtautó-kereskedő.
2014. július 29., 12:092014. július 29., 12:09
A keresztény fesztivál a politikáról, világnézetről és igazságosságról szóló beszélgetések elegye, de elmaradhatatlan tartozékai a minőségi koncertek. A seregszemle egyébként az egyik legnyitottabb ilyen jellegű keresztény rendezvény a világon a nemhívők felé, bárkit vár, akit érdekel a keresztény kultúra.
Gyökerei – akárcsak a nyugati világ más keresztény fesztiváljaié – a hetvenes évek kezdetére nyúlnak vissza, ekkor kezdtek népszerűvé válni a hasonló rendezvények a hatvanas évek hippimozgalmának hatására. (Kelet-Közép-Európában természetesen tiltott volt a vallásos zenés gyülekezés. A keleti blokk első engedélyezett keresztyén zenei fesztiválját 1989-ben Tallinban tartották, és már az első évben tizenötezren voltak kíváncsiak az amerikai sztárvendégekre.) A keresztény zenei fesztiválok hangsúlyosan drog- és alkoholellenesek voltak – és persze azok ma is – ezt plakátokon, weboldalakon is hirdetik. Bár középpontjukban a zene áll, a rendezvények megannyi járulékos programmal egészülnek ki, az előadások, viták, beszélgetések sorát rendszerint hagyományos hitéleti programok egészítik ki.
Greenbeltet éppen negyven éve, 1974-ben indították útjára. Idén egy northamptonshire-i udvarház, a Boughton House ad helyet a jubileumi programsorozatnak, korábban a délnyugat-angliai Cheltenhamben, egy lóversenypályán rendezték meg, de disznófarm és különböző angliai kastélyok is szerepeltek már a helyszínei között.
Nemcsak keresztény zenei happeningeknek ad helyet a szemle: számos nem vallásos zenész is fellépői közt van. Az igen gazdag program bandái és énekesei között a U2, a rádiókból is ismert Sixpence None the Richer és Moby is szerepelt már.
A négynapos koncertsorozatot augusztusban rendezik meg (idén augusztus 22–25. között), melynek fővédnöke Rowan Williams, Canterbury egykori érseke – ő egyébként évente tart előadást is. A rock-, pop-, és népzenére szakosodott rendezvény híres szociális érzékenységéről. A meghívott előadók között sokan vannak, akik az elnyomás, a kizsákmányolás, a kirekesztés ellen emelik fel hangjukat. „A vitatkozás biztonságos helyszíne” – hirdetik magukról, és évente mintegy húszezren kíváncsiak rájuk.
Honlapja szerint a nagyszabású fesztivál – amely a nyolcvanas években élte virágkorát, később gyakorta anyagi gondokkal küzdött, de azért minden évben töretlenül megszervezték – az a hely, ahol „a hit, a művészet és az igazságosság találkozik”. „Elkötelezetten a kultúrának, a művészetekből inspirálódva, a hitből merítkezve arra törekszünk, hogy nagylelkű és nyitott közösségként gondoljuk tovább a keresztény beszédmódokat” – vallják a szervezők. Mindebbe a koncertek mellett a vizuális művészeti események, performanszok, filmes és irodalmi projektek, hitgyakorlat, sok humor, színvonalas, gyakran világhírű személyiségek, gondolkodók által tartott előadások és beszélgetések révén kóstolhat bele a látogató. A szemle kulcsszava a nyitottság, a tolerancia, a dialógus és az életbe vetett remény.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!