Hirdetés

Fogyunk, de népesedünk

Bár a romániai magyarság, a magyar nemzet és a román állam lakossága is fogy, a Föld népessége egyre növekszik. Július 11-e az ENSZ népesedési világnapja, miután bolygónk emberi népessége 1987-ben ezen a napon érte el az ötmilliárdot.

Dénes Ida

2014. július 11., 08:512014. július 11., 08:51

Hozzávetőlegesen 2011 októberében született meg a Föld hétmilliárdodik embere, így azóta bőven már hétmilliárd felett tartunk. Nem csoda hát, ha a népesedési világnapnak is az a célja, hogy felhívja a figyelmet a Föld túlnépesedésének veszélyeire és a kedvezőtlen demográfiai folyamatokból fakadó nehézségekre. A hol hosszúnak, hol rövidnek aposztrofált 20. század során ugyanis csaknem a négyszeresére emelkedett a világ népességének a létszáma: az 1900-as évek elején mért 1,6 milliárdról száz év alatt 6,1 milliárdra. Ennek egyik legfőbb oka – gazdasági, társadalmi, egészségügyi változások miatt – a várható élettartam növekedése. Az 1800-ban született emberek átlagosan csak 37 évet éltek, míg napjainkban egy ember átlagosan már 67 éves életre számíthat. Az egymilliárdos össznépességről a kettőre való váltáshoz még 130 év kellett (1930), a hárommilliárd eléréséhez már csak 30 (1959), 15 év után már négymilliárdnyian éltek, 13 esztendő elteltével öt- (1987), 12 év után hat- (1999), újabb 12 év után pedig hétmilliárdnyian (2011). Aki valós idejű – természetesen csak becsült, de beszédes – adatokra kíváncsi, az kattintson a Worldometers.info honlapra.

Az biztos, hogy a nyolcmilliárdot – ami 2024-ben, vagyis már tíz év múlva esedékes – nem Európa lakosságának szaporasága fogja meghozni: az öreg kontinens statisztikáiban nem a magas születésszám, hanem a déli féltekéhez képest jóval hosszabb várható élettartam mutat jól. Az ENSZ szerint Európa 2050-re a mainál 20 millióval kevesebb, azaz 719 millió ember otthona lesz, a népességszám 2100-ra pedig 675 millióra esik majd vissza. A kontinens természetes fogyását – napjainkban legalábbis – a migrációs folyamatok mérséklik.

A túlnépesedés miatt való aggodalom oly ősi, hogy már Platón és Arisztotelész munkáiban is téma volt. A népességnövekedés viszont a magas születésszám ellenére is hosszú ideig alacsony volt: a háborúk, járványok, gyermekhalandóság sok életet követelt. Az ipari forradalom adott olyan lendületet az emberi civilizáció fejlődésének, amelyre már az 1834-ben elhunyt angol tudós, Thomas Robert Malthus is felfigyelt, és – mára tudománytalannak ítélt – vészharangokat kongatott.

Arról viszont, hogy mi lesz a nem is annyira távoli jövőben, igencsak megoszlanak a vélemények. A túl sok ember sok környezeti problémát vethet fel, ám sokan azt mondják, hogy a tehetős nemzetek túlzott fogyasztása sokkal nagyobb veszélyt jelent. A fejlett államok lakói ma harminckétszer több nyersanyagot fogyasztanak el, mint a fejlődő világban élők, akik egyébként a számbeli többséget képviselik.

Jelenleg évente 1,14 százalékkal (vagyis napjainkban nagyjából 80 millió fővel) nő a népesség, a leggyorsabb növekedést, évi 2 százalékot a hatvanas években mérték. A növekedés üteme lassul ugyan, ám becslések szerint 2050 környékére már akár 10 millárdan is élhetnek a Földön. A becslések szerint nagyjából ennél aszámnál stabilizálódik a világ népessége – többek közt gazdasági instabilitás, háborúk és éhezés miatt. A növekedés – kontinensekre bontva – legnagyobb mértékben Afrikában (3 milliárd fő), másodsorban Ázsiában (közel 1 milliárd fő), végül Amerikában (400 millió fő) következik be. Ma a népesség mintegy 20 százalékát a több mint egymilliárdos népességű Kína adja, a sorban India, majd Amerika követi. 2050-ig viszont kilenc ország adja majd a Föld lakosságának felét: India, Pakisztán, Nigéria, Kongó, Banglades, Uganda, Amerika, Etiópia és Kína.

Az biztos, hogy Románia lakossága idén már húszmillió alatt van, és az is, hogy – valamiért – Vâlcea megyében a legmagasabb a várható élettartam (77,87 év). A sereghajtó Szatmár megyében tavalyi adatok alapján átlagosan 72,13 évet élnek az emberek. A férfiak várhatóan 71,24 évet, a nők 77,86 évet élhetnek Romániában, a városi várható élettartam 75,47 év, a falusi pedig 73,76 év. Ezeket a kilátásokat szem előtt tartva csak annyit mondhatunk: ha megérjük, meglátjuk.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés