Fogyunk, de népesedünk

Hozzávetőlegesen 2011 októberében született meg a Föld hétmilliárdodik embere, így azóta bőven már hétmilliárd felett tartunk. Nem csoda hát, ha a népesedési világnapnak is az a célja, hogy felhívja a figyelmet a Föld túlnépesedésének veszélyeire és a kedvezőtlen demográfiai folyamatokból fakadó nehézségekre. A hol hosszúnak, hol rövidnek aposztrofált 20. század során ugyanis csaknem a négyszeresére emelkedett a világ népességének a létszáma: az 1900-as évek elején mért 1,6 milliárdról száz év alatt 6,1 milliárdra. Ennek egyik legfőbb oka – gazdasági, társadalmi, egészségügyi változások miatt – a várható élettartam növekedése. Az 1800-ban született emberek átlagosan csak 37 évet éltek, míg napjainkban egy ember átlagosan már 67 éves életre számíthat. Az egymilliárdos össznépességről a kettőre való váltáshoz még 130 év kellett (1930), a hárommilliárd eléréséhez már csak 30 (1959), 15 év után már négymilliárdnyian éltek, 13 esztendő elteltével öt- (1987), 12 év után hat- (1999), újabb 12 év után pedig hétmilliárdnyian (2011). Aki valós idejű – természetesen csak becsült, de beszédes – adatokra kíváncsi, az kattintson a Worldometers.info honlapra.

Az biztos, hogy a nyolcmilliárdot – ami 2024-ben, vagyis már tíz év múlva esedékes – nem Európa lakosságának szaporasága fogja meghozni: az öreg kontinens statisztikáiban nem a magas születésszám, hanem a déli féltekéhez képest jóval hosszabb várható élettartam mutat jól. Az ENSZ szerint Európa 2050-re a mainál 20 millióval kevesebb, azaz 719 millió ember otthona lesz, a népességszám 2100-ra pedig 675 millióra esik majd vissza. A kontinens természetes fogyását – napjainkban legalábbis – a migrációs folyamatok mérséklik.

A túlnépesedés miatt való aggodalom oly ősi, hogy már Platón és Arisztotelész munkáiban is téma volt. A népességnövekedés viszont a magas születésszám ellenére is hosszú ideig alacsony volt: a háborúk, járványok, gyermekhalandóság sok életet követelt. Az ipari forradalom adott olyan lendületet az emberi civilizáció fejlődésének, amelyre már az 1834-ben elhunyt angol tudós, Thomas Robert Malthus is felfigyelt, és – mára tudománytalannak ítélt – vészharangokat kongatott.

Arról viszont, hogy mi lesz a nem is annyira távoli jövőben, igencsak megoszlanak a vélemények. A túl sok ember sok környezeti problémát vethet fel, ám sokan azt mondják, hogy a tehetős nemzetek túlzott fogyasztása sokkal nagyobb veszélyt jelent. A fejlett államok lakói ma harminckétszer több nyersanyagot fogyasztanak el, mint a fejlődő világban élők, akik egyébként a számbeli többséget képviselik.

Jelenleg évente 1,14 százalékkal (vagyis napjainkban nagyjából 80 millió fővel) nő a népesség, a leggyorsabb növekedést, évi 2 százalékot a hatvanas években mérték. A növekedés üteme lassul ugyan, ám becslések szerint 2050 környékére már akár 10 millárdan is élhetnek a Földön. A becslések szerint nagyjából ennél aszámnál stabilizálódik a világ népessége – többek közt gazdasági instabilitás, háborúk és éhezés miatt. A növekedés – kontinensekre bontva – legnagyobb mértékben Afrikában (3 milliárd fő), másodsorban Ázsiában (közel 1 milliárd fő), végül Amerikában (400 millió fő) következik be. Ma a népesség mintegy 20 százalékát a több mint egymilliárdos népességű Kína adja, a sorban India, majd Amerika követi. 2050-ig viszont kilenc ország adja majd a Föld lakosságának felét: India, Pakisztán, Nigéria, Kongó, Banglades, Uganda, Amerika, Etiópia és Kína.

Az biztos, hogy Románia lakossága idén már húszmillió alatt van, és az is, hogy – valamiért – Vâlcea megyében a legmagasabb a várható élettartam (77,87 év). A sereghajtó Szatmár megyében tavalyi adatok alapján átlagosan 72,13 évet élnek az emberek. A férfiak várhatóan 71,24 évet, a nők 77,86 évet élhetnek Romániában, a városi várható élettartam 75,47 év, a falusi pedig 73,76 év. Ezeket a kilátásokat szem előtt tartva csak annyit mondhatunk: ha megérjük, meglátjuk.