Hirdetés

Farkas József heti ajánlója

Farkas József már ötödik éve szervezi a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató versenyt a Hagyományok Háza munkatársaként, amely a Magyar Televízió stratégiai partnere a műsorban. Emellett két évtizede foglalkozik néprajzi gyűjtésekkel és fotózik is: a Fölszállott a páva lelkes képi krónikása.

2017. május 15., 11:482017. május 15., 11:48

Banner Géza műsorait mindig nagy szeretettel hallgatom. Amikor az autóban bekapcsolom, egyrészt megnyugtat a hangja, másrészt mindig meglep a felkészültsége. Nyilvánvaló, hogy egy műsorfolyam elkészítése csapatmunka, de akármilyen témát is választ, Géza naprakészsége mégis figyelemreméltó hétfőnként a Napközben című műsorban (Kossuth Rádió, 10.00).

A mai elektronikával és technikával túlzsúfolt világban néha meg kellene állni egy pillanatra. Legalább annyi időre, hogy levegyük a polcról kedvenc írónk vagy költőnk kötetét. Ez az intelem talán leginkább a fiataloknak szól, hiszen az internet-korszakban az olvasással töltött szusszanásnyi idő igazi lélek- és tudásépítő (kedd, Vers mindenkinek, M5, 20.00).

Hirdetés

Szerdára a Népzene–itthonról sorozatból a Hurdy Gang összeállítást ajánlom. A banda két tagját, Szerényi Bélát és Zimber Ferencet, a Fölszállott a páva népzenei vetélkedőműsorból ismerem. A hallgatók egy fiatal, tehetséges zenésznemzedék izgalmas vállalkozását ismerhetik meg ebben a fél órában (Bartók Rádió, 13.05).

A Dankó Rádióról legtöbbünknek a Jó ebédhez szól a nóta jut először az eszébe. Nincs semmi kifogásom a műfaj ellen, hiszen az idősebb generáció nagy szeretettel hallgatja, mégis a csütörtöki kínálatból az Esti dal – Talpalávaló a népzene szerelmeseinek összeállításra szeretném felhívni a figyelmet. Igényes műsornak lehetünk részesei, azok a zenészek, akik „táncba visznek”, számomra is igazi élményt nyújtanak (21.04).

Pénteken az Esti mesét, pontosabban a Még egy mese a papucsszaggató királykisasszonyról címűt karikáztam be. Olyan boldog családapák közé tartozom, akiknek van egy gyönyörű lányuk, aki szintén Benedek Elek míves meséin nevelkedett. Az előadót is meg kell említenem, hiszen Ruttkai Éva, gyermekkorom nagy szerelme mondja el a kedves történeteket (Kossuth Rádió, 20.46).

Mindig nagy tisztelettel hallgatom Éri Péter Népzene határok nélkül című műsorát. A szerkesztő plasztikusan, lélekkel mesél a 60-as, 70-es évek népzenei gyűjtéseiről. Hitelesen teszi, hiszen – jóllehet zenész – maga is táncolt és gyűjtött néptáncot. Felvidéki származású vagyok, a műsor Ág Tibornak, a Felvidék legnagyobb népzenekutatójának nevét juttatja eszembe, aki sajnos már három éve elment közülünk (szombat, Kossuth Rádió, 21.30).

Hál’ Istennek, a magyar közmédiában is egyre hangsúlyosabban jelenik meg a magyarországi nemzetiségek kultúrája. A vasárnapi tematikus összeállítás, a Nemzetiségi Kultúrák Napja átfogóan mutatja be a hazai nemzetiségek színes zene-, tánc- vagy gasztronómiai kultúráját (Duna Televízió, egész nap).

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés