Hirdetés

Egyszerre erdélyi, székely és magyar

A résztvevők is forgathatták az erdélyi kalácsot •  Fotó: Ilyés Szabolcs

A résztvevők is forgathatták az erdélyi kalácsot

Fotó: Ilyés Szabolcs

Ötödik alkalommal szervezték meg Budapesten a Kürtőskalács Fesztivált. Becslések szerint a nagysikerű rendezvényt három nap alatt mintegy harmincezren keresték fel. A rendezvény főszervezője, az erdélyi Vitéz Kürtős cég megkapta a Magyar Termék Nagydíjat.

Ilyés Szabolcs

2017. november 08., 21:312017. november 08., 21:31

2017. november 08., 22:032017. november 08., 22:03

Már a rendezvény kezdete előtt két nappal megjelentek a sátrakat és kiállító standokat összeszerelő munkások, hogy időben kiépüljön a Kürtős-város. Immár nyugodtan nevezhetjük így a hangulatos Gesztenyés-kertet, amely először adott otthont a fesztiválnak. A berendezett „városka” 35 kézműves kiállítót, 20 termelőt, illetve 25 kürtősstandot fogadott.  De volt bőven más gasztronómiai sátor is, a jókedvhez pedig a színpad kínálta a helyszínt. Péntek délután a VIP sátorban tartott sajtótájékoztatóval indult az 5. Kürtőskalács Fesztivál, ahol többek között Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke is köszöntőt mondott.

Nagy érdeklődés sorok nélkül

A Gesztenyés-kertben már a kiállítás első napján rengeteg volt az érdeklődő a kürtősstandok körül és nagy sorok alakultak volna ki, ha ezt a szervező Vitéz Kürtős egy sajátos leleményességgel nem küszöböli ki. Az egyik standjuknál relax zónát alakítottak ki, ahol sorban állás helyett a vásárlók kényelmes légzsákokban pihenhettek, vagy a gyerekek legnagyobb örömére arcfestő sátor fogadta őket.

Hirdetés

A szervezők mobiltelefonos hálózatban oldották meg a vásárlók értesítését: rendeléskor a vevő SMS-ben kapott visszaigazolást, a következő üzenet pedig már arról szólt, hogy át lehet venni a frissen sült ínyencséget.

Bálint Gáspár cégvezető lapunknak elmondta: a rendszer jól vizsgázott, ugyanis a standoknál nem alakultak ki sorok, és minden vásárló elégedett volt. András Tünde rendezvényigazgató arról beszélt, hogy az első kürtőskalács fesztivál idején nyolc standon kínálták portékájukat, idén már 25 stand van, a fejlődés tehát szembetűnő. A bővülés abban is kimutatható, hogy évi rendszerességgel, újdonságokkal jelentkeztek: erdei gyümölcs bevonatos kürtőskalácsot is kínáltak, de nagy érdeklődés övezte a kapuccsinós erdélyi felhozatalt is.

Mobiltelefonos rendelés: nagy volt az érdeklődés, de sorok mégsem alakultak ki a standok előtt •  Fotó: Ilyés Szabolcs Galéria

Mobiltelefonos rendelés: nagy volt az érdeklődés, de sorok mégsem alakultak ki a standok előtt

Fotó: Ilyés Szabolcs

Színes fesztiválprogramok

Az idei kiadás rendkívüli felhozatalt kínált, az ajánlatokat főleg gyerekes családok számára találták ki. A hivatalos fesztiválmegnyitót a Kürtipédia nevű kvízjáték követte számos nyereménnyel. Délután kezdődtek a nagyszínpadi koncertek, főzenekarként a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company-val, amely ezúttal is elénekelte legnépszerűbb dalait: Add vissza a játékom, Van egy ház, Van ez a hely, Elviszlek.

A Kürtős kaland elnevezésű közösségi jótékonysági kalácssütés szombaton délelőtt várta az érdeklődőket. Mintegy ötven részvevő süthette meg kürtőskalácsát és a végén a zsűri segítségével hirdettek győztest. A nap további részében bábszínház és a székelyudvarhelyi Soós Emőke meséi szórakoztatták a zömében gyerekekből álló nézőközönséget és szüleiket.

A nagyszínpadi főattrakció este nyolckor kezdődött: a marosvásárhelyi származású Keresztes Ildikó koncertje kicsinek, nagynak osztatlan sikert aratott.

A fesztiválon derült ki, hogy az erdélyi származású énekes legújabb lemeze aranylemezzé vált, amit a szervezők eredeti módon díjaztak: aranypor bevonatú kürtőskalácsot kapott ajándékba.

Találó jelmondat: igazi kürtőskalácsot, szívvel-lélekkel! •  Fotó: Ilyés Szabolcs Galéria

Találó jelmondat: igazi kürtőskalácsot, szívvel-lélekkel!

Fotó: Ilyés Szabolcs

Bőséges erdélyi felhozatal

A zárónapot az elmaradhatatlan kvízjáték és bábszínház mellett táncbemutató is színesítette. Az esti koncertet egy swing zenekar adta, majd tűzzsonglőr műsorral fejeződött be a nagyszínpadi program. A fesztivál és a kürtőskalács nagy népszerűségét jelzi, hogy még vasárnap késő este is több standnál kürtőskalácsukra váró emberek lesték, mikor készül el megrendelt finomság.

A kürtőskalácsstandok mellett számtalan kézműves is képviseltette magát, több termelő is Erdélyből hozott árut. Ezúttal is találkoztunk a torockóiak sajttermékeivel, de több borvidék kínálata, számos pálinkafajta, lekvárok és mustárfélék sorakoztak a mintegy ötven kiállítónál. Az Erdélyből érkező termelők vagy kereskedők sokat nem pihentek, hiszen minden standnál folyamatos volt az érdeklődés.

A szervezők kiemelték, hogy számukra fontosabb a minőség, mint a mennyiség. Tudták, hogy még több kürtőskalácsos standra lenne szükség, de ezt nem szerették volna a fesztivál minőségének rovására tenni. Évről évre igyekeznek gyarapítani a standok számát, így ennek köszönhető, hogy a korábbi fesztiválok két-három órás várakozási idejét egy-egy kürtőskalácsra idén sikerült lecsökkenteni 45 percre.

Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke is megkóstolta •  Fotó: Ilyés Szabolcs Galéria

Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke is megkóstolta

Fotó: Ilyés Szabolcs

Megérdemelt kitüntetés

A Vitéz Kürtősnek ma már nemcsak a terméke, hanem a cége is márkanévvé vált Magyarországon.

A Székelyudvarhelyről indult vállalkozás a magyarországi piac legjelentősebb kürtőskalácsosának mondhatja magát, amely markáns szerepet vállalt abban, hogy az erdélyi sütemény hungarikummá váljon. Több éves, erőteljes lobbijuk célba ért. A Vitéz Kürtős csapata áldozatos és minőségi munkájának köszönhetően idén kétszeres Magyar Termék Nagydíj tulajdonos lett. A 2017-ben húszéves Magyar Termék Nagydíj Pályázat kitüntetettje a Vitéz Kürtős mellett a Kürtőskalács Fesztivál lett.

„Számunkra a Magyar Termék Nagydíj két okból fontos védjegy: egyrészt a Vitéz Kürtős az első a szakmában, amit ezzel a díjjal tüntetnek ki. Ez visszacsatolás arra, ahogyan dolgozunk, és amit teszünk a kürtőskalács jövőjéért. Másrészt ezzel a díjjal a kürtőskalács presztízsét is növelni akartuk, hogy reflektorfénybe kerüljön ez az egyszerre erdélyi, székely és magyar termékként hungarikummá nyilvánított, évszázados hagyománnyal rendelkező örökségünk” – fogalmazott Bálint Gáspár cégtulajdonos, a Vitéz Kürtős vezetője.

„Az idei Kürtőskalács Fesztivál már az ötödik a sorban, ami azt bizonyítja, hogy helye van a fesztiválok között. Azért is vagyunk büszkék a Magyar Termék Nagydíjra, mert ez a rendezvény a kezdetek óta teljes mértékben saját finanszírozású fesztivál, amelyet eddig csak a Hungarikum Főosztály karolt fel, így ez a díj is arra bátorít, hogy még akkor is érdemes küzdeni, ha nehéz, vagy sokszor akadályok gördülnek elénk. Ez a díj arra kötelez, hogy megszervezzük akár a 25. Kürtőskalács Fesztivált is” – tette hozza András Tünde rendezvényigazgató.

A Vitéz Kürtős jelmondata: igazi kürtőskalácsot, szívvel- lélekkel! A szervezők arra törekednek, hogy terméküknek előbb-utóbb olyan hírneve legyen – nemcsak a Kárpát-medencében, hanem Európában is –, mint az olasz pizzának vagy a francia croissant-nak.

 A hungarikummá vált kürtőskalács
A kürtőskalácsot a Hungarikum Bizottság 2015. december 3-án nyilvánította hungarikummá. Bár korábban is felvetődött ez a lehetőség, a döntéshez szükséges végső löketet az adta meg, hogy Achim Irimescu akkori román mezőgazdasági miniszter román termékként akarta regisztrálni a kürtőskalácsot az Európai Unióban. A román kezdeményezés azért is volt rendkívül vitatható, mert a kürtőskalácsnak román nyelvű irodalma egyáltalán nem létezik, az erdélyi csemege román neve még az etimológiai szótárban sem szerepel.
Az első ismert recept egyébként a háromszéki Zaboláról származik 1748-ból gróf Mikes Mária szakácskönyvéből. Az édes sütemény a 18. század végére terjedt el a teljes magyar nyelvterületen. A Hungarikum Bizottság döntésének alapján a kürtöskalács az 55. érték lett a Hungarikumok Gyűjteményében. A bejegyzés szerint az új termék egyszerre székely, erdélyi és magyar.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés