Egy vagyonos baloldali vezér

Hiteles képet kapni Groza Péter egykori román miniszterelnökről igencsak bonyolult feladat. Minél többet olvas róla az ember, annál inkább olyan érzése támad, hogy nem tudja, ki is volt valójában. Homlokegyenest ellentmondó információk keringenek – annak függvényében, ki írt róla, ki emlékezett az életére, tevékenységére, politikai karrierjére.

Mitől volt Groza Péter ennyire ellentmondásos személyiség kortársai szemében? Több mint fél évszázaddal halála után ezt ma már nehéz lenne megmondani. Csupán jelezni lehet néhány dolgot, amelyekből valamennyire körvonalazódik személyisége – bár messze nem kristálytisztán.

A szimpatikus kispolgár

Bácsi település Dévától 18 kilométerre délkeletre, a Sztrigy folyó bal partján fekszik. Ennek a falunak ortodox paplakjában született 1884. december 7-én dr. Petru Groza román miniszterelnök. Az Ekésfront vezetője volt, Románia miniszterelnöke, majd haláláig az Államtanács elnöke. Kommunista politikusokat védett a királyi Románia bíróságain – de soha nem volt a kommunista párt tagja. Ugyanakkor ő volt az, aki a demokrácia látszatának fenntartásával a második világháború után lehetővé tette az átmenetet a megszálló szovjetek által támogatott kommunista rendszer felé.

Sikeres ügyvéd volt – Budapesten végezte a jogot, majd Lipcsében és Berlinben képezte tovább magát –, mégis politikai pályára lépett. Ügyvédi tevékenysége során jelentős vagyonra tett szert – a Hunyad megyei magyar földbirtokosokat védte az 1921-es kisajátítást követően – de pártot alapított a román parasztságot sújtó növekvő adósságterhek ellen. Sztálin azért szemelte ki a kormány vezetőjének, mert benne látta a nemzetiségek közötti megbékélés apostolát. Régimódi, elegáns értelmiségi volt, de olyanokkal dolgozott együtt – nem önszántából –, mint Ana Pauker, Teohari Georgescu és Iosif Chişinevschi, akik a legdurvább bolsevisták közé tartoztak. Titkos tárgyalásokat folytatott Titóval, és meggyőzte, hogy mondjon le bánáti területek követeléséről. Miniszterelnöksége elején kapta vissza Románia Észak-Erdélyt. Ezt követően a Magyar Népi Szövetség kolozsvári kongresszusán azt ígérte a magyar kisebbségnek, hogy egyenrangú állampolgárai lesznek Romániának, ugyanakkor a határok „légiesítésével” szabadon fenntarthatják magyarországi kapcsolataikat. Még be sem fejezte beszédét, amikor Teohari Georgescu belügyminiszter elrendelte a határok fokozottabb őrizetét. A romániai magyar nyelvű közoktatás irányítására a minisztérium magyar államtitkárt, majd tanfelügyelőket nevezett ki, miniszterelnöksége idején Kolozsváron megalakult a Bolyai egyetem, majd Marosvásárhelyen a magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészképző egyetem, Kolozsváron a műegyetem, a képzőművészeti főiskola és a zeneművészeti főiskola. Úgyszintén Groza közbenjárására Moldvában mintegy 80 magyar iskola nyitotta meg kapuit. Mai napig vitatott, hogy pisztollyal jelent volna meg Georghe Georghiu Dejzsel együtt Mihály királynál, hogy lemondásra szólítsa fel. Elena anyakirálynő később úgy emlékezett, Groza „atyai módon” bánt a királyi családdal. Pauker és Luka mindenáron meg akarták buktatni a „kalapos és sétapálcás burzsoát”, Sztálin szemében viszont Groza volt „Európa legszimpatikusabb kispolgára”.

A gondos apa

Groza Péter életének talán utolsó, még élő tanúja a most 91 esztendős Bisztrai Mária, a kolozsvári színház egykori színésznője és igazgatója, Groza és Kabdebó Duci színésznő szerelemgyereke. Dehel Gáborral folytatott beszélgetéséből idézünk: »Édesanyám és Groza Péter Déván szerettek egymásba. Groza akkor már jól menő ügyvédi irodát vezetett, birtokai, részvényei, szállodái voltak. Saját erejéből gazdagodott meg. Édesapja egyik közeli községben volt pap. Anyám családja akkor még szívesen fogadta az udvarlást. Apám apja háborgott, ellenezte. Ő egész életében engesztelhetetlen maradt. Hallani sem akart rólam. Nehezen értette meg, hogy fia, aki magyar felekezeti iskolába, líceumba, sőt zsidó iskolába is járt, aki Pesten a Pázmány Péter egyetemen és németországi egyetemeken végezte tanulmányait, már másként viszonyul a magyarsághoz is. Apám magyar osztálytársaival élete végéig tartotta a szívélyes kapcsolatot. Például Nagybaconi Nagy Vilmossal, aki a negyvenes években Magyarország honvédelmi minisztere volt. De írókkal is: Bánffy Miklóssal, Tamási Áronnal és még sorolhatnám…

Szüleim 1912 szilveszterén eljegyezték egymást... 1913-ban egyre feszültebbé vált a politikai helyzet, fellobbant a nacionalizmus, és a család egy délután betiltotta a kapcsolatot, méghozzá eléggé durván. Addig mindig a szalonban fogadták, kávé, tea, sütemények, likőr – ahogyan akkor jobb házaknál az természetes volt. Azon a napon, tudomásom szerint, nagyanyám be se tessékelte a szalonba apámat, a verandán ültette le, terítetlen asztal, egy tea… És közölte a döntést: „… talán csak nem képzelte komolyan, hogy ebben a helyzetben egy román fajankóhoz adjuk a leányunkat…”

Apám ezt soha nem felejtette el. Képviselőként, Károly király minisztereként, Mihály király miniszterelnökeként, a demokratikus kormány miniszterelnökeként, a Népköztársaság elnökeként olykor megjegyezte: „Mégis lett valami a fajankóból…” Közben minden körülmények között rettentő úri módonviselkedett a családdal. Pedig néha nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Segítette akkor is őket, amikor ki akartak telepedni Magyarországra.Pedig nagyon megsebezték.”«

Egy kissé hátborzongató visszaemlékezés is szerepel Bisztrai Mária elbeszélései között, ami bizonyíték arra, hogy igenis létezik síron túl tartó szerelem: Groza Péter halála után négy hónappal Bisztrai édesanyjának hatvanadik születésnapján egy küldönc hatalmas csokor virágot és egy levelet hozott, melyet a... halott írt alá. Tíz év múltán, a hetvenedik születésnapon ugyanez megismétlődött. Egyik bukaresti útja során végül Bisztrai Mária kiderítette a titkot: apja a halálos ágyán Fazekas Jánosnak, a magas rangú magyar kommunista vezetőnek diktálta le azokat a sorokat és megkérte, hogy a megadott időpontokban juttassa el egykori szerelmének, gyermeke anyjának.

Groza Péter 1958-ban hunyt el, ő volt az utolsó olyan magasrangú vezető a kommunista Romániában, akit pap temetett – állítólag temetésének részleteit végrendeletében külön meghagyta.