Egy polgárpukkasztó vallomásai

Hunyady Sándor apja 1889-ben Kolozsvárra utazott, hogy beszámolót írjon egy színházi bemutatóról, amelynek női főszerepét a Kolozsváron igencsak népszerű, nagyon szép és természetesen nagyon tehetséges Hunyady Margit játszotta. Bródy beleszeretett a művésznőbe, az előadás után a színpad mögött felkereste, s a művésznő pedig azonnal beleszeretett a fővárosi kritikusba. Bródy pár naposra tervezett kolozsvári látogatása három évig tartott, s 1890-ben megszületett Hunyady Sándor.

A nemesi származású Hunyady Margit fiának az első években a színház mellett hagyományos nemesi otthont is tudott biztosítani, ám anyja halála után a fiatal Sándor Budapestre kerül apjához. A budapesti kávéházi világban Hunyady hamar otthonosan mozog, s egyszerre az irodalmi élet egyik leginnovatívabb centrumában találja magát: megismerkedik a nyugatos írókkal, a pesti polgári körökkel és főleg apja jó barátjával, talán az egyetleneggyel, akit még Bródy Sándor is magamagánál nagyobb írónak tartott: Krúdy Gyulával.

Budapesten végzi el a középiskoláit, utána azonnal újságírónak áll, apja környezetében az újságírás szinte természetes foglalkozás és életforma volt. Hunyady azonban visszatér a gyermekkor színhelyére, Kolozsváron riporter és publicista, hogy onnan már sikeres íróként térjen vissza Budapestre.

Hunyady tanulóévei hosszúra nyúlnak – csak 1929-ben, tehát harminckilenc éves korában, a Júliusi éjszaka vígszínházi bemutatójával lép be az irodalomba. De ettől kezdve népszerűsége az olvasók és nézők különböző rétegeiben egyformán a legrangosabbak közé sorolja. Színjátékai versengenek a kor színpadi fejedelmei, Molnár Ferenc, Herczeg Ferenc darabjaival. Két regényét szokták életművéből kiemelni: az egyik az anyai és apai rokonságot felidéző, önéletrajzelemekkel, de hiteles korábrázolással is teljes Családi album, a másik a sokszor kerülgetett gazdag-szegény probléma igazán drámai megragadása, a Téli sport. Az irodalomtörténet azonban elsősorban mégis a novelláit szokta kiemelni az életműből, hiszen ezekkel emelkedett a két világháború közti kor legnagyobb magyar írói közé.

Hunyady azonban, akárcsak Bródy, soha nem tudott csak az irodalomnak élni – a századelő nagy dekadenseihez vagy apja imádott Krúdyjához hasonlóan bohém, kártyázó, csevegő kedvence volt a színházi, kávéházi, úri családi, kiskocsmai társaságoknak, örök szállodalakó, mindenütt otthonos, mindenütt vendég, közkedvelt idegen, derűs, de tartózkodó modorú barát, aki saját betegségeiről sem beszélt senkivel orvosain kívül. Ezek az orvosok pedig tudták, hogy túl hosszú élet nem adatott neki. Az is csoda, hogy ötvenkét évig győzte szervezete a halálos bajokat. Pedig a végső éveket még nehezebbé tette az erősödő fasizmus, a fellángoló második világháború. Ezeket már ő sem tudta derűvel nézni. Élete végére rátelepedett a világtörténelem szörnyűségeinek komorsága. Életműve erről már nem ad tanúvallomást: az ő világa az első világháború előtti évektől a második világháború előtti évekig terjed. De ennek a mintegy harminc esztendőnek múlhatatlan művészi korképe a Hunyady-novellák világa.