Hirdetés

Egy királyi sarj bizarr születése

Botházi Mária

2013. július 26., 11:322013. július 26., 11:32

Megszületett hát a londoni utód, túl vagyunk rajta. Nem volt könynyű szülés ez a világ médiafogyasztói számára sem – földünk összesereglett riporterhada és persze a hozzájuk tartozó háttérintézmények – mosolygó agresszióval tájékoztattak percről-percre a királyi vajúdásról. Amely egyébként átlagos hosszúságú volt, de legalább kétszer annyinak tűnt.

Egyetlen hatalmas közkórház nőgyógyászati részlegévé lett a világ, ahol az események tényleges helyszíne, a londoni Szűz Mária kórház Lindo szárnya amolyan kisvárosi vajúdószobaként szerényen honolt a képi tájékoztatás központjában, mert hosszú órákon keresztül nem volt más, amit megmutatni. Mi pedig – tévénézők, internetfelhasználók – az éter folyosóin fel-alá járkálva vártuk, kezdetben izgatottan, majd fásult unalommal, hogy mikor történik valami. És ugyanígy tettek az egyébként kiváló újságírók, akik szerkesztők őrült elképzeléseit (és persze munkaadóik gazdasági érdekeit) kiszolgálva álló napig tájékoztattak egy zárt ajtóról, az ajtóban két mozdulatlan (rend)őrről, és még egy rendőrről, aki néha oldalra fordult. Ez képezte e bizarr szülési Big Brother képi és információs világát, az első bejelentkezésekben – bréking volt mindenik – időről időre kiderült, hogy nem lehet tudni semmit. Közben persze szakemberek szólaltak meg, akik elmondták, hogy szülni nem könnyű, ráadásul nehéz és rendszerint hosszan tart. Továbbá, hogy a gyermek – tartsa meg a Jóisten egészségben – a harmadik a brit trónutódlási sorban, és valaha az Egyesült Királyság uralkodója lesz.

Persze Katalinnak sem lehetett könnyű a szülőszobán, bár talán könnyítette a kitolást, hogy vele lehetett Vilmos herceg, és nem például a belügyminiszter. Mert sokáig szokás volt, hogy a belügyi tárca vezetőjének személyesen kellett követnie az eseményeket, hogy biztos legyen: aki megszületett, az valóban az, aki, és leendő uralkodói feje onnan bukkant elő, ahonnan elő kellett bukkannia.

A Kensington Palota végül romániai idő szerint este 10 óra körül jelentette be, hogy kisfiúnak adott életet Katalin, az újszülött 3,8 kilogrammal született londoni idő szerint 16 óra 24 perckor. A házaspár – mielőtt még értesítették volna a királyi családot – egy órát hármasban töltött elsőszülöttjével. A hírt a nagyközönséggel formabontó módon sajtóközleményben is közölték, sőt a Facebookon és a Twitteren is posztolták, ezáltal is történelmet írva. És persze ne feledkezzünk meg a díszes királyi irattartó állványról, amelyhez bekeretezett születési tájékoztatót láncoltak oda a hagyományokhoz hűen. Mert ez amolyan „rojálbébi”-szimbólummá vált: a Buckingham Palota elé összesereglett információ- és szenzációéhes tömeg – becslések szerint 15 ezer fő – számára ez kínálta az egyetlen, az eseményhez köthető látnivalót, így orrvérzésig fotózták a hivatalos aláírásokkal tarkított táblát (képünkön), egyre nagyobb számban tolongtak és harcoltak, hogy saját kezűleg készítsenek felvételt egy darab papírról, amelyet valószínűleg soha nem néznek meg újra.

Eközben a riporterhad őrjöngő Donald kacsaként rohangált fel-alá a palota és a szülészet előtt, hogy megszólaltassa az ünneplőket, akik azt mondták el, jó angolnak lenni még akkor is, ha alattvaló az ember. És persze azt, hogy Isten éltesse a kis herceget – érkezése egyébként 250 millió fonttal teszi gazdagabbá a birodalmi büdzsét –,  aki eközben mit sem sejtve valószínűleg anyja kebelén pihegett. Cseperedjék egészségben, szeretetben, óvja Isten. Főként e kíméletlen, üres nyilvánosságtól, hisz biztosak lehetünk benne: e globális média szüli-buli még csak most kezdődött el igazán.

 A kis trónörökös
A hercegi utód a jelenlegi uralkodó, a 87 esztendős II. Erzsébet királynő harmadik dédunokája, de az első, aki reális eséllyel követheti majd őt a trónon. A brit-angol monarchia ezredéves történetében a hercegi újszülött az első, akinek uralkodási esélyeit nem befolyásolta volna az sem, ha leánynak születik. A kormány által nemrégiben kezdeményezett reform ugyanis felszámolja azt a több évszázados diszkriminatív trónutódlási előírást, amelynek alapján a mindenkori uralkodó elsőszülött fia előnyt élvezett a trónöröklésben, még akkor is, ha volt is idősebb leánytestvére. II. Erzsébet csak azért ülhet 61 éveaz Egyesült Királyság trónján, mert szüleinek, VI. György királynak és Erzsébet anyakirálynőnek nem voltak fiúgyermekei.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés