Egy elfeledett tudós: Fabinyi Rudolf

Fabinyi Rudolf a felvidéki Jolsván született 1849. július 31-én. Iskoláit Budapesten végezte, pályafutását 1871-ben a fővárosi József Műegyetem általános vegytani tanszékén kezdte, mint Nendtvich Károly professzor tanársegéde. Az akkoriban ideiglenesen a pesti Kálvin-tér szomszédságában bérelt Nágel-házban szorongó intézet szerény fizetéseivel nemigen vonzotta a fiatal szakembereket. A Műegyetem Tanácsa által a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz 1872-ben írt kérelmében Fabinyi így jellemezte a helyzetet: „Magyarországon egyetemi tanársegédi állásra számos tehetséges ifjú csak azon okból nem vállalkozik, mivel a szorosan vett gyakorlati életpályákon aránytalanul jobb anyagi jutalmazásban részesül.” (Ezek a megállapítások manapság is érvényesek.)

Elhivatottságból jeles

Szerencsére mindig voltak – és vannak – elhivatottak, akik a tudományos pályát többre becsülik, mint az anyagi érvényesülést. Közéjük tartozott az ifjú Fabinyi, aki rövidesen állami ösztöndíjjal külföldre ment és két évig Wislicenus mellett Würzburgban, majd Baeyer müncheni laboratóriumában és Heidelbergben, Bunsennél dolgozott. 1878 tavaszán Párizsban, a Sorbonne egyetem szerves kémia tanszékén érte a hír, hogy  elhalálozás következtében megüresedett az 1872-ben alakult kolozsvári egyetem vegytani katedrája. Bár külföldön szép karrier várt a több nyugati nyelvet beszélő tehetséges kémikusra, Fabinyi tudását a magyar szakemberképzés, az otthoni természettudományos felsőoktatás javára kívánta kamatoztatni.

Hazatérve megpályázta a katedrát, és 17 jelentkező közül az egyetem javaslatára a király 1878. június 30-án Fabinyi Rudolfot nevezte ki a kolozsvári Tudományegyetem – mely 1881-ben vette fel a Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem elnevezést – elméleti és gyakorlati vegytan tanszék professzorának. E beosztásban négy évtizeden át – elsősorban Erdély számára – tanár-, orvos- és gyógyszerészhallgatók generációit nevelte. Vezetésével a tanszék rövidesen új épületet kapott, melynek korszerű berendezéséhez Fabinyi külföldi tapasztalataival aktív segítséget nyújtott. Intézetében 1887-ben vegykísérleti állomás is létesült, ahol irányítása mellett közegészségügyi, ipari és műszaki vizsgálatokat végeztek, melyekkel tevőlegesen hozzájárultak Kolozsvár és más erdélyi városok víz- és közműhálózatának kifejlesztéséhez.

A kémiai intézet megszervezése mellett maradt energiája arra, hogy a kolozsvári vegykísérleti állomást is igazgassa, és hogy megindítsa és szerkessze az első magyar nyelvű folyóiratot (1882–1889) Vegytani Lapok címen. Az 1907-ben megalakult Magyar Kémikusok Egyesületének első elnöke volt.

Fabinyi Rudolf kezdte meg a modern szerves kémiai kutatást magyar nyelvterületen, és eredményeiről több közleményben számolt be a század elején. Különösen érdekes a napjainkban gyógyszeripari jelentőségre szert tevő cyason és származékainak úttörő vizsgálata. Már az 1800-as évek végén kísérletezett a csupán a jelenben és az űrhajózásban fontossá vált tüzelőanyag-cellás galvánelemekkel. Szellemesen módosította a szerves anyagok molekulasúly-meghatározására szolgáló forrpont- és fagypontcsökkentési módszert.

Az oktatás és kutatás kapcsolatáról nemcsak osztotta, hanem meg is valósította nagy kortársának, Eötvös Lorándnak felfogását, miszerint fődolog, hogy tudósok tanítsanak. Tudós pedig nem az, aki sokat tud, hanem aki saját tudományágának területén kutatni tud, és ezáltal tudományát előbbre viszi. Csak így lehetnek eredeti gondolatai, tapasztalatai, melyeket megoszt tanítványaival. Fabinyi sokoldalú kutatómunkát fejtett ki munkatársaival és disszertánsaival az analitikai kémia, a szervetlen kémia, a fizikai kémia, és a kémiai technológia terén.

Emléktábla sem maradt utána

Halálának 80. évfordulóján Móra László tudománytörténész egyebek mellett megállapította: „Nemes tradíció, hogy az alma materek legkiválóbb professzoraik emlékezetének szobruk felállításával, emléktáblák elhelyezésével adóznak egykori működésük színhelyén. Kolozsváron ezt a román uralom nem tette lehetővé. Nagy öröm számomra, hogy legalább az 1999-ben megjelent Fabinyi Rudolf élete és kora (1849–1920) című monográfiám eljuthatott kincses Kolozsvárra, abba a városba, ahol Fabinyi 40 éven át élt, álmodott és alkotott. Mert Fabinyi Rudolf professzor is bátran elmondhatná a klasszikus költővel, Horatiusszal: Exegi monumentum aere perennius, ércnél maradandóbb emléke megmarad, míg magyar kémikusok élnek a történelmi hazában.”

A termékeny életút végén, a történelem durván közbeavatkozott. 1919 őszén a kolozsvári egyetem tanári karának többségével Fabinyi professzor is Budapestre menekült, ahol 1920. március 7-én – valószínűleg spanyolnáthában – meghalt.