Hirdetés

Bulvár a békeidőkben

Nánó Csaba

2014. január 25., 21:022014. január 25., 21:02

Egy percig se gondoljuk azt, hogy a bulvársajtó korunk találmánya. Ha nem is jelentek meg ennyire erőszakosan és nagy tételekben a különféle kiadványokban, de már az újságírás hajnalán is léteztek olyan témák, melyek szenzációhajhásznak, olvasócsalogatónak számítottak. A mondén újságírás ma már külön szakmának számít, de az ilyen témák felgöngyölítéséhez mindig is szükség volt egy bizonyos hetedik érzékre, amivel nem minden írástudó rendelkezett. A mai és a korabeli mondén írások között egy lényeges különbség fellelhető: a tudósítások akkoriban irodalmi igényességgel íródtak.

A kolozsvári születésű Incze Sándor által 1910-ben Budapesten alapított Színházi Élet című lap kollekciójában lapozva azonnal feltűnik, hogy igen sok cikk foglakozik akkori hírességek magánéletével. Eltérően a mai idők bulvárlapjaitól, a hangsúly nem a botrányos részletek kiemelésében merült ki, hanem emberközelbe hozott olyan „sztárokat”, kiknek mindennapjaiba kevés betekintése lehetett egy hétköznapi olvasónak. Ez jót tett a lap példányszámának, de a hírességek ázsiójának növekedéséhez is hozzájárult. A „celeb” kifejezés természetesen még ismeretlen volt, de jól szituált, híres úriemberek és úrilányok akkoriban is házasodtak. És egy-egy híresség esküvőjének részleteiről ugyanolyan érdeklődéssel olvastak akkor is, mint manapság.

A Színházi Élet egyik 1936-ban megjelent számában olvashatjuk: „A daliás Széchenyi Zsigmond gróf, a híres oroszlánvadász és útleíró tartotta esküvőjét Miss Stella Crowtherrel, egy angol iparmágnás szép, fiatal leányával”. A tudósító – neve, sajnos valamilyen okból lemaradt – a továbbiakban minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy olvasója lelki szemeivel minél jobban lássa a menyegző részleteit: „Már maga a jegyespár is festői ecsetre méltó jelenség volt. A magas, karcsú, izmos vőlegény, akinek férfias, markáns arcát Afrika napja cserzette sötétbarnára, szokatlanul szép díszmagyart öltött. Feszes, skarlátpiros nadrágja és zsinóros mentéje fölött székely abaposztóból készült, fekete paszománnyal és magyar népi motívumokkal gazdagon cifrázott rövid ujjú kabátot viselt. A hamvasszőke hajú, karcsú angol lány hosszú ujjú, fehér szatén toalettben, a Széchenyi-család régi csipkéivel díszített fátyollal, kezében óriási liliomcsokorral.” Nem akármilyen újságíró lehetett az, aki ezt a nagyszerű leírást papírra vetette. És a vőlegény sem volt egy hétköznapi személyiség: a Nagyváradon 1898-ban született Széchenyi Zsigmond kora egyik leghíresebb utazója és vadásza volt, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítójának, Széchényi Ferencnek ükunokája, vadászkönyvtára Magyarország legjelentősebb vadászati szakkönyvgyűjteménye a mai napig.

A Színházi Élet tudósítója a továbbiakban bemutatja az ifjú ara családját, hangsúlyozva, hogy a hölgy is kitűnő felmenőkkel rendelkezik, apja iparmágnás, akinek Angliában posztógyárai vannak.  Az ifjú pár megismerkedésének előzményeit is hosszasan ecseteli, ennek lényege, hogy „Stella Crowther az idei telet hámori Bíróék gyönyörű gellérthegyi villájában töltötte és itt találkozott a magyar arisztokrata ifjúság egyik különösen érdekes, megnyerő külsejű és fölényes intelligenciájú tagjával, Széchenyi Zsigmond gróffal”. Ha a grófról adott jellemzésnek csak a fele igaz, elképzelhetjük, mekkora izgalmat okozott hölgyrajongói körében az esküvője. Viszonylag későn nősült – de, ahogyan később kiderült, nemutoljára –, így sok korabeli hölgy pályázhatott a grófnői címre. „A Zsigmond-kápolna zsúfolásig megtelt a legelegánsabb társaságbeli asszonyokkal és lányokkal” – írja a tudósító. „A menet élén a botos násznagy haladt. A Széchenyi-család színeivel, tűzpiros pipaccsal és kék búzavirággal díszített nászbot volt a kezében. Utána a világoskék muszlinruhába öltözött, rózsaszíncsokros koszorúslányok sorakoztak föl”. Színpompás esküvő lehetett, annyi szent! Természetesen a vagyon is nagyító alá került: „A pesti társaság már hetek óta a menyasszony fantasztikus nagyságú hozományáról beszél. Az összeg nagysága a találgatók képzelőtehetsége szerint hol több, hol kevesebb volt…Hozományról azonban a beavatottak szerint szó sincs, a fiatal pár apanázst kap, nem is fantasztikusan nagyot”.

Hogy akkoriban egy ifjú és gazdag pár hol töltötte a nászutat, az is kiderül az újságból: „A fiatal pár Czernin gróf ausztriai vadászkastélyába utazik, ősszel pedig nagyobb afrikai vadászkirándulásra mennek”.  Hova máshova is mehetett volna a világ egyik leghíresebb vadásza?

Nincs új a nap alatt – mondhatnánk, hiszen akárcsak napjainkban, a bulvárnak sokkal nagyobb olvasótábora volt, mint a magukat „komolynak” mondó kiadványoknak. A Színházi Élet alapítója és szerkesztője, Incze Sándor később Amerikába emigrált, de ott már nem jöttek be ugyanúgy a számításai – az ígéret földjén régen kitalálták már, amit Magyarországon ő honosított meg: a pletyka irodalmi köntösben való tálalását.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés