Bene Ferenc: gólzsák, legenda, utcanév

Bene Ferenc játékát még gyerek- és fiatalkoromban csodálhattam meg, igaz, csak a televízió képernyőjén. Mégis fűz hozzá egy személyes emlék, még ha mindössze 45 percig tartott is. És nem volt túl felemelő sem az a nap....

Alig léptünk az új évezredbe, 2001. szeptemberében Magyarország–Románia labdarúgó-világbajnoki selejtezőre került sor Budapesten, a Népstadionban. A kolozsvári napilap, a Szabadság képviseletében személyesen is részt vehettem a sorsdöntő meccsen. A sajtósoknak és meghívottaknak fenntartott helyek egyikén ültem, a kezdő sípszó előtt néhány perccel egy kopasz, tömzsi, mosolygós úriember foglalt helyet mellettem. Nagyon ismerősnek tűnt, de eltelt jó tíz perc, míg kapcsoltam: Bene Ferenc a szomszédom, az egykori gólzsák, akiről annak idején szüleim korosztálya annyit áradozott. Csendesen figyelte a pályán zajló eseményeket, de látszott az arcán, hogy nem örömünnepkként éli meg a magyar válogatott játékát. Ő, aki olimpiai bajnok volt, az Aranycsapat játékán nőtt fel, sokkal szebb időket megélt focihoz volt szokva. Megkérdezte, melyik lapnak tudósítok, én pedig elmotyogtam, hogy mekkora megtiszteltetés egy legenda mellett ülni a lelátón. Nagyjából ennyiben ki is merült a társalgásunk, mindketten a játékra koncentráltunk.

Fél óra elteltével 2-0-ra vezettek a románok. Bene a szünetben – borzasztóan mérgesen és csalódottan – biccentett egyet, és távozott a lelátóról. Néhány év elteltével hallottam róla ismét, amikor a halálhíréről kellett értesülnöm. A hajdani nagyszerű csatár alig múlt hatvanéves...

Hetven esztendeje, 1944. december 17-én Balatonújlakon született, és Budapesten hunyt el 2006. február 27-én. Marcali város csapatában kezdte a focit, majd Kaposváron folytatta. Az aradi születésű, a bukaresti Rapid, majd a Kaposvár egykori játékosa, Avar István fedezte fel és ajánlotta az akkor még kamasz Benét az Újpestnek 1961-ben. Hűséges típusnak bizonyult: 17 éven át, 1978-ig az Újpesti Dózsa játékosa volt. Később játszott még a Volán, a finn Seinäjoki, a Soroksár, majd karrierje végén a Kecskemét csapatában. 418 bajnoki mérkőzésen szerepelt, 303 gólt szerzett ezeken. Ötször lett magyar gólkirály. 1974-ben BEK-elődöntőt játszott a Dózsa színeiben a Bayern München ellen. 1975-ben a nyolcaddöntőben a Benfica ellen egy máig emlékezetes gólt szerzett: a kapus kirúgás előtt eldobott labdáját zseniális helyzetfelismeréssel elpöckölte, s az a hálóban kötött ki. Az európai kupaforduló legszebb góljának választották.

Tizennyolc éves korában már a válogatottban is lehetőséget kapott, 1979-ig  76-szor szerepelt a nemzeti tizenegyben és 36 gólt lőtt. Mindössze 170 centiméter magas volt, de – akárcsak kortársa, az ugyancsak „apró” német gólzsák, Gerd Müller – fejjel is nagyon sok találatot szerzett. Vérbeli középcsatár volt, de Albert Flórián miatt a válogatottban hetes számmal jobbszélsőt játszott,  így is ontotta a gólokat. Az Újpest–Juventus BEK-mérkőzés előtt a torinói csodakapus, Dino Zoff 900 perce nem kapott gólt. Bene már 60 másodpercen belül betalált az olasz kapujába...Tagja volt az 1964-es olimpiai bajnok csapatnak, 12 góllal ő lett a torna gólkirálya is, Marokkó ellen egymaga hat gólt lőtt. 1966-ban részt vett az angliai világbajnokságon, ahol az egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtotta, mind a négy mérkőzésen sikerült gólt szereznie. Bekerült a világbajnokság álomtizenegyébe.

Pályafutásának első állomásán, Marcaliban utca viseli nevét.