Belloni megtalált illúziói

Már azon sem csodálkoztam volna, hogyha hirtelen elkezd táncolni az asztal, hiszen a bűvészek világában nem létezik lehetetlen. Ha másért nem, talán az ő varázspálcájukért, titokzatos világukért maradunk örök gyerekek, akik felnőtt fejjel is ugyanúgy elámulunk a csodákon, mint egykoron, ha szüleink elvittek a cirkuszba. Ledniczky Bélát is elbűvölte annak idején a cirkuszporond, bár sokáig azután egészen más irányba fejlődött az érdeklődési köre. Igaz, a művészetekhez mindig is köze volt. Érettségi után a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára felvételizett, és szinte hihetetlen dolgon bukott el: valamilyen félreértés folytán nem vitt magával színes festékeket, és bár a grafikája remekül sikerült, a vizsga második részén el sem indulhatott. Az egyetemre soha többet nem felvételizett, de elvégezte a Népművészeti Iskola grafika és festészet szakát, kitanulta a szobrászkodást, a bronzöntést, és ennek szerencsés hozadéka is lett. Egy kolozsvári gyárban olyan munkát kapott, amit bárki megirigyelhetett volna: reklámgrafikus és reklámfestő lett. Nem kis kihívásokkal kellett szembenéznie, mert például amikor Ceauşescu Kolozsvárra látogatott, neki kellett megfestenie a főtribün jelszavait. És akkoriban a legkisebb hiba is fővesztéssel járt…

Minden megváltozott, amikor a tizenkét éves fiával egyszer Budapestre látogattak: „Szinte véletlenül fedeztünk fel egy bűvészkellékeket árusító üzletet. Játékok helyett ilyen-olyan dolgokat vettem a fiamnak ott. Ő hamar rájuk unt, nálam meg akkor kezdődött el az igazi érdeklődés a bűvészkedés iránt”. Fiát tanárhoz is járatta, elkísérte a gyereket, és kettejük közül végül ő ragadt meg az illuzionizmusnál. Ennek immár majdnem három évtizede. Bár fia nem lett bűvész, más úton mégis követte apja egyik álmát, és szobrászművész lett…

Az első bűvészélményt Belloni is a cirkuszban élte át, amikor egy „varázsló” egy nyakán átszúrt kardon lógott le. Évtizedekig gondolkodott a trükkön, hiszen senki sem volt, aki megmagyarázta volna neki, hogy történt a „csoda”. Később, amikor már profi illuzionistáktól tanulta amesterséget, rájött a titokra, de a trükk túl bonyolult és drága ahhoz, hogy elő is adja.

1991-ben végül eldöntötte, hogy kizárólag bűvészkedéssel foglakozik. A hobbi immár hivatássá vált, de az igazi kihívások is akkor kezdődtek. Ugyanis mifelénk nem léteznek bűvészkellékeket árusító boltok, így a hozzávalókat az illuzionistának kell elkészítenie. Nem beszélve arról, hogy a trükköket szabályosan meg kell vásárolni, a bűvészek ritkán tesznek egymásnak szívességet. Ami érthető, hiszen minden bűvész rengeteg munkát fektet egy-egy jó trükk kidolgozásába. Nem utolsó sorban Romániában nem is nagyon léteztek bűvészek, az egyetlen, aki számított, a bukaresti Ernesto, még az élete árán sem árulta volna el a titkokat.

Belloni belevágott a kellékkészítésbe, trükkök kitalálásába, végül már színházi rendezők is hívták, hogy előadásaik számára kitaláljon egy-egy jó trükköt. A Leander és Lenszirom című előadás magától görbülő kardját meg is mutatja Belloni, és bevallom, soha nem jöttem volna rá, hogyan hajlik le a penge anélkül, hogy hozzáérnének, ha nem magyarázza el a bűvész. De kitalált már a színházak számára magától író tollat, lebegő kottát, mozgó bajszot, nyílvesszőket szóró szerkezetet is. Egyébként az asztallebegtetést sem véletlenül emlegettem, Belloni ezzel kapcsoltban elmesélt egy esetet, ami Japánban történt meg vele: „Előadásom utolsó száma az asztallebegtetés volt. Az egyik hölgy közel jött az asztalhoz, és ahogy az a levegőben lebegett, kereste a szálat, amin lóghat. Ám ezt az asztalt én készítettem el, ilyen mesterműve egy bűvésznek sincs. Ugyanis, miután megszereztem az asztal titkát, a trükköt továbbfejlesztettem. Felhívtak már Magyarországról is, hogy nem adom-e el az asztalt, és vele a titkot, de elhárítottam, mert ebből csak egy van, és én azzal dolgozom”.

Belloninak megvan a véleménye azokról is, akik a tévében árulják el a titkokat: „nem értek ezzel egyet, hiszen az emberek szeretik a csodákat, és minek engedjük, hogy csalódjanak bennük?” Nem beszélve arról, hogy egy nagyobb trükk kidolgozása akár több évet vesz igénybe. Apropó kellékek: azon még Belloni mester is elcsodálkozott kissé, hogy egy Copperfield David előadásra tonnaszám vitték a kellékeket, és egy kisebb hadsereg dolgozott velük. A trükkökre ugyan maga is rájött, de csupán előkészítésük egy vagyont emésztene fel.

És miért az általában használt olaszos hangzású művésznevek az illuzionisták világában? „Mert dallamosak és könnyedén megjegyezhetőek” – mondja végszóként Belloni mester.

Domboldalon lévő családi házában saját kezével restaurált bútorok, általa öntött szobrocskák jelenlétében beszélgettünk. Minden jel arra mutat, Ledeczky Béla nem csak a színpadon bűvöli az embereket művészien kidolgozott trükkökkel, hanem kezével igazi művészeti értékeket varázsol elő. Új hobbija – hatvan felett immár – a repülés. Még egy kihívás egy kreatív, fantáziával bőven megáldott ember életében…